Édes Szerelem (C.L.)

45.fejezet

Barcelona elképesztően szép hely. Mondjuk az utazás kicsit megviselt. Nem hittem volna hogy ennyire rosszul leszek a repülőn, de Charles végig mellettem volt.
Arthuréknak feltűnt, hogy elég sűrűn megyek a mosdóba, de elhitték hogy még nem az igazi a gyomrom a hétvégi rosszulét miatt.
A szállodába beérve, végre elfoglaltuk a szobánkat, ami nagyon szép volt.
-Jól vagy, mio caro?-gugolt le elém Charles, mert már az ágyon ültem.
-Igen. Csak kicsit nehezen viseltem az utat. Nem hittem volna hogy ennyire rossz lesz.
-Lehet el sem kellett volna jönnünk. Maradhattunk volna otthon is.
-Dehogy is. Csak egy kis émelygés. Nem lesz ez sokáig így. A doki szerint márcsak 2-3 hét és ez elmúlik majd.
-Hát remélem. Pihenjünk egy kicsit?
-Igazság szerint és inkább ennék valamit. Eléggé éhes vagyok már.-Charles csak egy mosolyra húzta a száját és már állt is fel. A kezét nyújtotta felém, amit elfogadtam és hirtelen magához húzott.
-Akkor menjünk együnk valamit. Már kettő helyet kell enned.
-Annyira szeretlek.-bújtam oda a mellkasához, és úgy öleltem magamhoz.
-Én is nagyon szeretlek kicsim. Menjünk, és szóljunk Arthuréknak hátha ők is jönnek majd.-csak bólintottam egyet. Gyorsan  magamhoz vettem a táskámat és már indultunk is ki a szobából.

-Tényleg éhes voltál Natalie.-nézett rám Arthur, amikor már a süteményem felét is megettem.
-Egész nap nem ettem, és a repülőút sem tett valami jót. Már szinte majdnem éhen haltam.
-Szégyeld magad tesó. Miattad majdnem éhen halt szegény.
-Na azért túlzásba ne essünk. Éhen azért nem haltam.
-Lenne kedvetek egy város nézéshez? -kérdezett rá Ester, miután mindenki abba hagyta az evést.
-Én benne vagyok. Nati?-fordult felém Charles, mire csak mosolyogtam.
-Én is. Mehetünk.- a fiúk rendezték a számlát, de kifelé menet el sokan megállították őket egy-egy kép vagy aláírás miatt.
Mi addig Esterrel kicsit távolabb álltunk, és ott vártuk meg őket.
-Mikor is lesz a koncert?
-Holnap este. 7 körül kezdődik, de egy kicsit előbb ott kellene lennünk.
-Oké, ez mondjuk érthető. Akkor olyan 5- 6 felé induljunk majd?
-Igen, az úgy szerintem jó lesz.
-Hölgyeim,mehetünk?-jöttek oda a fiúk, így elindultunk felfedezni a várost.
Gyalog mentünk, hiszen elég közel voltunk a központhoz.
-Jól vagy?-hajolt kicsit közelebb hozzám Charles, hogy más  ne hallja.
-Igen, minden rendben van. Ne izgulj, jól vagyok. Vagyunk.-Csak átkarolt ,és kaptam tőle egy puszit az arcomra és mentünk is tovább.
Már egy ideje sétáltunk, és egy csomó képet is csináltak a többiek főleg Charles, amikor észre vettem egy fagyizót.
-Mit nézel annyira mio caro?-állt mellém Charles,mire csak a fagyis felé mutattam.
-Árulnak fagyit.
-Látom. És?
-Szerinted? Hülyeségből bámulom ennyire.
-Értem. Szeretnél egy fagyit esetleg?
-Ne vigyorogj Charles. Nem magam miatt eszem ennyi édeset. Nemrég tömtem be egy nagy sütit, most meg szinte megveszek egy epres fagyiért.-csak elkezdett nevetni rajtam, ami feltűnt a többieknek is.
-Mi olyan vicces?
-Semmi, csak Charles jót röhög rajtam, mert ennék egy epres fagyit.-adtam a többiek tudtára.
-Nemrég ettél sütit, most meg fagyit ennél?-Kérdezett rá Arthur, mire csak össze húztam a szemeimet.
-Ezer éve nem ettem fagyit. Talán baj?-kérdeztem most én rá, de Ester gyorsan közbe szólt, mielőtt Arthur bármit is mondhatott volna.
-Én is ennék egyet. Menjünk Nati, ők pedig csak hadd irigykedjenek hogy mi ehetünk, ők pedig nem.-karolt át a lány és hátra fordulva kidugta a nyelvet a barátjára, és már mentünk is a fagyizó felé.

Nagyon élveztem a kis városnéző turánkat. Bár sokszor megállították a fiúkat egy képért, de ennek ellenére is nagyon jó volt.
A közös vacsora is jó hangulatban telt, bár én kicsit éhes maradtam, mert nem mertem annyit enni amennyit szerettem volna.
Charles nagyon lovagias volt, és miután felértünk a szobánkba, gyorsan rendelt még fel egy kis gyümölcssalátát.
Miután egy elégedett mosollyal az arcomon elfogyasztottam, nyugodtan tudtam végre pihenni az éjszaka.
Másnap még kicsit elmentünk városnézésre ahova előző nap nem tudtunk elmenni ,este pedig már készültünk a koncertre.
-Ne maradjunk inkább itt? Nem vagy fáradt?-Charles minden alkalommal megkérdezi ,ha valahova készülünk.
-Nem,nem vagyok fáradt, és nem maradunk itt. Már készen vagyok és te is,és az öcsédék várnak minket lent.
-Majd megmondjuk nekik hogy mi inkább máshova mennénk.
-Biztos hogy nem. Na gyere, és menjünk végre.
-Így jössz?-nézett végig rajtam, mire én is ugyan így tettem. Egy rövidnadrágos zakós szett volt rajtam egy toppal.
-Miért nem jó?
-De, de nagyon csinos vagy. De nem kicsi picit az a felső, meg a nadrág?
-Ne ezt felejtsd el. Ne kezd el Charles. Eddig is ilyen ruhákba jártam, eddig nem zavart.
-Most sem zavar, hiszen most is ugyan úgy gyönyörű vagy benne mint eddig. Csak..
-Csak, terhes vagyok. Ezt akartad mondani?
-Igen.-hajtotta le a fejét, mintha rosszat mondott volna.
-De még nem látszik, úgyhogy addig bizony azokba a ruhákba járok amikbe eddig.
-Alig várok hogy már lássam a pocakodat.-lépett hozzám kicsit közelebb, és a nagy tenyerét rátette a még lapos hasamra.
-Már nem kell sokat várni. De ha így eszem, akkor elég rövid időn belül látszani fog majd rajtam hogy híztam.
-Ami engem nem zavar.
-Igen, most ezt mondod. De ha gurulni fogok, akkor is így gondolod majd?
-Mindig ,mio caro. Szeretlek és te vagy  a mindenem. Életet adsz a kisfiúnknak, felőlem gurulhatsz is majd, engem akkor sem fog zavarni.
-Ennyire romantikusat sem mondtál még nekem.-karoltam át a nyakát, és kulcsoltam össze a kezemet körülötte.
-Látod tudok én romantikus is lenni.
-Aha, de kislány lesz.-engedtem el és már indultam is el a szoba ajtó felé.
-Nem,nem. Kisfiú lesz. Érzem.-jött utánnam, de még mindig nem hagyta abba.-Egy apa egy ilyet megérez.
-Nem egy anyának kell az ilyet megéreznie?
-De, de te rosszul érzed. Hidd el, kisfiú lesz.
-Jól van drágám, akkor legyen kisfiú. De most már tényleg menjünk.-gyorsan bezárta a szobát, es már indultunk is a lift felé.
-Remélem Arthurék még nincsenek lent. Akkor ezt fogjuk hallgatni hogy ránk kellett várniuk.
-Mármint rád. Én időben készen voltam.
-Így állunk? Jól van kis boszorkányom, ezt megjegyeztem.-amint leért a lift, sajnos Charlesnak nem volt szerencséje.
Esterék már lent vártak minket, és amint Arthur észre vette hogy megyünk feléjük, csak az órájára mutogatott.
-Na már kezdi.-morgott az orra alatt Charles, pont amikor oda értünk.
-Mit kezdek? Amúgy meg, késtetek.-szólt ránk az öccse, engem viszont csak a nevetés kapott el.
-Mondtam, nem mondtam hogy elkezdeni?-nézett rám Charles, de én ugyan úgy csak nevettem rajtuk.
-Mit kezdek el?-Kérdezett rá újra, de választ most sem kapott.
-Igazad van drágám, te tényleg mondtad.-néztem fel rá egy nagy vigyorral az arcomon.
-Menjünk inkább, mert már el kellett volna indulnunk.-sürgetett minket Arthur, így mind a négyen elindultunk a koncert helyszínére.