A jégkirálynő (Átírás alatt)

Azt sosem!

Osváth Kéla szemszöge:

Arra ébredtem, hogy anyám kocsija kihajt a garázsból az utcára. Tehát tényleg elmegy a temetésre. Álmosan nyúltam a telefonom után és csalódottan konstáltam, hogy még lett volna fél óra az ébresztőm megszólalásáig. Dühösen dörgöltem meg a szememet és vágtam magam a hátamra, miközben a plafont bámultam. Talán el kellett volna mennem, hiszen ez mégiscsak egy temetés... De egyszerűen képtelen lettem volna rá, nem vagyok kíváncsi sem Alexre vagy Johannára, pláne nem az ő gyászoló családukra. Beismerem, hogy önzőnek hangzik, viszont nem akarom látni őket. Igen a testvéreim, de ők hagytak el, hogy várhatják el, hogy ezt csak úgy félre tegyem, elfelejtsem, temetés ide vagy oda, miközben annyi szörnyűségen kellett keresztül mennem az ő támogatásuk nélkül. Ők építették az életüket és ahogy látom elég sikeresen, tekintve, hogy Alex Bolivár remek úton halad afelé, hogy sikeres gyermekorvos legyen és le merem fogadni, hogy Johanna is hasonlóan karrierista életet él, miközben én egy roncsként tengettem a napjaimat, amíg Nát rám nem talált. Nem éreztem fairnek, hogy ezt az orrom alá dörgöljék. Nem tudtam, mit kellene válaszolnom, ha rákérdeztek volna, hogy mi történt velem az elmúlt évek alatt. Meg kellett volna mutatnom a szétszabdalt alkarjaimat és combjaimat? Vagy megemlítenem, hogy 14 évesen megerőszakoltak, amit aztán a legjobbnak hitt barátnőm ellenem fordított, ezért iskolát kellett váltanom? Nem... Velük ezt biztos nem osztanám meg. Bár papíron testvérek vagyunk, a valóságban nem és nem az én hibám, hiszen én csak egy 10 éves kislány voltam! Azonnal eszembe jutott a telefonhívás az apámtól, amitől még jobban görcsbe rándult a gyomrom. Az Alex által tett látogatás és a Náttal való incidensnek hála ettől eddig el tudtam vonatkoztatni, de az, hogy majdnem 8 év után egy hónapon belül kétszer is keresett olyan érzés volt, mintha üveggel karcolták volna a nyelőcsövemet. Eszembe jutott, mennyire imádtuk egymást, mikor kisgyerek voltam. Úgy hívott, hogy lupino, ami annyit jelent csillagfürt, az én kis lupinom, mindig ezt mondogatta. A könnyek tűkként szúrták a szememet és a tüdőmre egyfajta mozdíthatatlan súly ült, amitől szinte alig kaptam levegőt. Akaratlanul is a pengémre gondoltam, ami az ágyam mellett álló éjjeliszekrény fiókjában helyezkedik el, gondosan becsomagolva a jód, kötszerek és egyéb hasznos kenőcsök mellett. Ilyenkor gondolkodás nélkül húztam volna a karomon egy-két csíkot, amitől azonnal megnyugodtam volna. Most azonban fátyolos szemmel rápillantottam a bal csuklómon virító tetoválásra, amitől a súly egyből enyhülni is kezdett a mellkasomon, az ajkaim pedig mosolyra gördültek. Ez Nát ajándéka nekem. Harcos, sosem hittem volna, hogy valaha majd valaki így fog rám tekinteni, hiszen én csak egy romhalmaznak láttam magam évekig és már annyira belém ívódott, a vénaimba, hogy álmodni sem mertem volna, hogy valaki majd pont az ellenkezőjét fogja gondolni rólam. 12 éves korom óta önbántalmazó vagyok és egészen idáig nem volt ilyen hosszú időszak, hogy ne vagdostam volna magam. Felszisszentem, még a gondolatra is, hogy hat éve csinálom már... Senki nem érdemli ezt, egy kislány sem hajszolhatná magát ebbe a fájdalomba. Emlékszem, amikor legelőször csináltam, azt sem tudtam, mit is teszek pontosan, nem voltam tudatában a cselekedeteim jelentésének. Csak megfogtam az ollót és egy vékony, ám hosszú csíkot húztam az alkalomra, miután az egyik osztálytársam, egy lány, akit Fanninak hívott az egész osztály előtt a képembe nyomta az aznapi fánkját, mondván egyem meg helyette, mert ő nem akar olyan dagadt lenni, mint én, nekem meg már úgyis mindegy. Soha nem hallottam még azelőtt arról, hogy önbántalmazás, vagy vagdosás. Sokáig nem is csináltam olyan durván, csak ollóval, körzőheggyel, törött üvegdarabokkal, amik nem ejtettek mély sebeket, csak a bőröm felszínét karcolták, ami hamar begyógyult. Aztán anyámnak valamiért kellett penge a konyhába, egy pedig feleslegesen megmaradt a fiókban, én pedig azonnal zsebre is tettem. Ekkor 14 éves voltam és utána már nem féltem. Kemény és határozott sebeket ejtettem magamon, amikből ömlött a vér és le kellett kötözni, nehogy beletapadjanak a ruháimba. Akkor, amikor megerőszakoltak, annyira szétvagdostam magam, hogy a fürdőszoba fehér és barack színű csempéi egymerő véresek voltak. Emlékszem, hogy a combomba vágtam egy A betűt, mint anya... Az emlékek hatására azonnal felébredtem, már nem voltam többé álmos. Nem! Én már nem ez a lány vagyok, soha többé nem leszek ez a gyenge és sebezhető lélek. Megszűntem az lenni, amikor Nát lemászott az ágyról a földre, csakhogy én a rémálomból felriadva békésen alhassak. Mindent megadott nekem, amiről csak álmodhattam és csupán bizakodhattam, hogy legalább egy negyedét át tudom adni neki abból, amit én kapok tőle. Ő az én legnagyobb kincsem és a világot felégetném, de soha többet nem akarok neki csalódást okozni.