Tyria: Hel átka

Szárazföld

Első napjait Tyria a konyhába száműzve töltötte. Ő volt az, aki az egész legénységre készítette minden nap az ételeket, mert mint ahogy az kiderült, ez ezidáig csak egy nyűg feladat volt, amit valamennyien dobáltak egymás között. Nagy örömmel fogadta a legénység, hogy egy asszony főztjét ehetik azután a rengeteg megégetett vagy nyers, túlsózott vagy ízetlen ételek után. Sokat beszélgetett a legénységgel is, akik örömmel fogadták a lányt, bár úgy tűnt, valahányan kissé félnek tőle, amit Tyria nem értett. Nem tett ő semmi rosszat soha senkinek, legalábbis nem olyat, amire emlékezne. A legtöbben mégis, bár eleinte féltek tőle hamar megszokták a jelenlétét és sokat társalognak. Megismerte például Thantát, kinek két szép felesége is van otthon. Thanta él és hal a bárdokért és a nehéz fegyverekért, és természetesen a mézsörért. Azt is mesélte, hogy még sosem szerzett éles csatában sérülést, amely igen meglepő teljesítmény az ő korában. És ott volt még persze Khant, Thanta öccse. Pár évvel fiatalabb csak bátyjánál, mégsincsen felesége, és kissé dühös is ezért Thantára. Úgy gondolja, bátyja ellopta tőle az asszonyát, holott a férfi még azelőtt házasodott meg velük, hogy Khantát érdekelték volna az asszonyok. A fiatal férfi inkább amolyan féltékenységből fúj bátyjára, de arra mindketten ügyelnek, hogy ez a kis családi konfliktus ne gátolja őket a harcban. Kiválló dinamikájuk van, úgy mozognak a csatatéren, mintha egy halálos táncot járnának az ellenfelekkel. Legalábbis Khanta ezt mondta. Persze még megannyian vannak a hajón, de mivel olyan sok dolga van a lánynak egyelőre csak kettejükkel volt ideje társalogni. Azzal próbálkozik, hogy mindenkit megkér, meséljék el, mi történt vele, hogyan került a hajóra. De kisebb nagyobb részletbeli eltérésekkel mindannyian ugyan azt mondják, mint amit a kapitány mondott. Barbárok támadtak Tyria falujára, a legénység kosztot és kvártéjt jöttek kérni, de sajnos nem érkeztek időben és mire le tudták volna győzni a barbárokat valamennyien a falu lakosai közül már halottak voltak, a többiek pedig idő közben távoztak e világról. Felettéb lehangoló volt ezt hallania a lánynak, fogalma sem volt micsoda, de valami minden este marta, tépdeste a lelkét. Hiányzott neki valami, de nem tudta megmondani, mi az és egy borzalmas megérzése volt, amelyet az éjszakánként a padló alól jövő zajok nem enyhítettek. Mintha mocorgások lennének, kaparások esetleg néha nyöszörgések.

-Tyria ne lazsálj! -Szólt a lány mögül egy érdes férfi hang, azonban az nem válaszolt. Amint meghallotta ezt a mondatot egy kép ugrott be neki, egy homályos, alig kivehető kép egy tiszta kis szobáról, és egy gyengéd, női hang visszhangzott fejében.

-Ne tétlenkedjetek! -Suttogta a hang, melyet nem tudott, honnan jött vagy ki mondta, azonban hamarosan visszaesett a valóságba és a férfi irányába fordult.

-Azonnal! -Mondta, majd már fel is kapta a tányérokat és terített volna meg.

-Azt most hagyd! -Szakította félbe ezúttal már békésebben.- Ma szárazföldön ebédelünk. -Eme ígéretes hír hallatán a lány nagyon megörült, sietett is kifele a hajósátorból. A hajó széléhez ugrott és a szélén megkapaszkodva hajolt ki, beleszagolva a szárazföld illatába.

-Nem maradunk sokáig. -Szólt mögüle Lennart hirtelen, mivel kissé megugrasztotta a lányt.- Csak tiszta vizet gyűjtünk és esetleg alszunk egy éjszakát.

-Gyorsan fogy a vizünk. -Jegyezte meg elmélkedve, mire a férfi furcsálló tekintettel pillantott rá.

-Thoro nekiesett a hordónak. Fele oda lett. -Állítását Tyria készségesen tudomásul vette.

Pár perc múlva már valamennyien a kikötéssel munkálkodtak, a lány pedig a hajósátorba vonult összepakolni batyuját. Néhány tiszta kötést, egy kis vizet és pár falat kenyeret pakolt, biztos ami biztos, valamint úgy döntött szőrméjét is a hajón hagyja. Nem érezte szükségét, kellemesen langyos idő volt, ami kissé meglepte. Ahogyan legutoljára emlékszik hideg tél van.

Khan és Thanta készségesen lehajtották a lécet, majd szépen sorjában valamennyien elhagyták a hajót. Tyria kissé félve hagyta maga mögött a helyet, amire leginkább tekinthetett otthonaként, de azzal nyugtatta magát, hamarosan visszatérnek. A félelem mellett azonban izgatottság is helyet kapott. A kapitány szerint már valahol délebben vannak, a célukhoz képest félúton. Vajon itt milyenek lesznek az emberek? Barátságosak, kereskedni lesznek-e vevők, vagy egyáltalán nem is találnak? Ez és ilyesfajta gondolatok jártak eszében amikor Markku mennydörgő kiálltásával gondolatai közé vágott.

-Khan, te velem jössz körülnézni! Ti ott négyen keressetek ivóvizet a többiek pedig rakjanak össze egy tábortüzet! -Mutogatott hevesen.- Tyria. -Fordult felé, majd egy pillanatnyi csend után folytatta.- Főzz valami finomat! -Fakadt öblös mosolyra, majd indult is volna meg, de Lennart megállította.

-És én? -Szinte érdeklődve fordult vissza a sötét szakállú, mire arra valamennyien kérdően néztek.

-Vigyázz a kishölgyre! -Vonta meg a vállát nemtörődően, majd végre, ezúttal tényleg dolgának indult.

Valamennyien nekiláttak a saját feladatuknak, azonban Lennart és Tyria csak maguk elé meredve álltak. A tétlenkedést a lány törte meg, csendben megindult visszafelé a hajóra. Valahol egyben megnyugodott és csalódott, hiszen milyen már az, hogy ő folyamatosan csak főz és főz és főz... Holott ugyan ez okozta a nyugodtságát, legalább nem kellett távol kerülnie az egyetlen stabil pontjától amit jelenleg az életének hívhatott. Nagyon aggasztotta, hogy azt se tudta ki hozta világra, amikor nem foglalta le kezét és fejét szüntelen maró könnyek kínozták lelkét. Főleg amióta azt a furcsa, látomásszerű képet látta alig egy órája. Vajon kinek a hangját hallotta? Hol volt? Vajon a szobájában? Olyan nyugtató volt a nő hangja, olyan otthonos... Vajon az anyja lett volna az?

-Min agyalsz annyit? -Szakították félbe ismét a gondolatmenetét. Fejét a férfi felé fordíttota, kinek őszinte, érdeklődő tekintete bizalmasságra késztette.

-Nem tudom tán... Tán csak emlékezni akarok. -Kijelentésére a férfi összehúzta szemöldökét.

-És, van valamire már emlékezned? -Bár egyetlen közelebbi ismerőséről lévén szó megbízott Lennartban, mégis valamiért viszakozott mesélni neki. Hirtelen úgy érezte nem kéne megosztania vele a látomását, főleg nem a gyanúját, hogy egy emlékéről lehet szó. Ébredése óta először egyedül akart lenni.

-Még semmi. -Felelte kiállással, ahogy első lépését tette felfele a lécen.

-Lassú vagy. -Nyögte unottan a férfi, majd nemes egyszerűséggel felkapta Tyriát, vállára rakta és két nagy lépéssel a hajón is volt. Bár a lány hirtelen felsikkantott senki se nézett feléjük, megszokták már a fiatal férfi humorát.

-Ezt most mire kellett? -Mérgelődött batyuját igazgatva amint lábai újra talajt értek.

-Mondtam hogy lassú vagy.