Jóreménység-fok

Randi.

Hamar végeztem a papírmunkával. Nem volt kedvem az emberekhez, csak céltalanul néztem végig az aktákat a megoldott ügyekről. Unatkoztam, de legalább nem kellett senkivel sem beszélgetnem. Hozzá kell majd ehhez is szoknom? 

A németeknél is volt erre példa, de nem ilyen intenzíven. Gondolataimba mélyedtem, az akták sem kötöttek le másfél óra után. Ma nem volt gyakorlat, így a lehető legkevesebbet akartam a csapattal érintkezni. Egyszerűen nem..

-Katerina, nincs kedved mászkálni egyet a városban?

-Nem, nem akarok elmenni sehova.-telefonomat bámultam továbbra is. 

-Azért, mert König nem akarta, hogy velünk gyere tegnap este? 

-Soap, nincs kedvem kimozdulni. Dolgom van. 

-És mégis micsoda? Elmélkedni, hogy milyen szar minden és az aktákat nézegetni? Nagy meló...

-Csak annyit akarok, hogy végre ne kelljen a mocsok arcát néznem...Vagyis, csak a maszkot, mert úgy tűnik ez itt ilyen bevett szokás lett, hogy az arc az egy túl személyes dolog. 

-Mindenkinek meg van a maga története, sokaknak a mai napig ismeretlen. Ezért akarom, hogy elgyere, beszélgessünk. Neked sem jó, hogy egyedül vagy. 

Soap addig magyarázott, hogy kénytelen voltam elmenni. Téli kabátomból ki sem látszódtam. Levedtlettem a katonaságot, és civil emberként hagytam el a bázist. 

-Mondd csak, mit szeretsz csinálni? 

-Mármint szabadidőmben? 

-Igen, csak van valamilyen hobbid. 

-Sokat voltam könyvtárban..Szerettem olvasni. 

A város nyüzsgött az emberektől. Mindenki bevásárolni ment, készülődött. 

-Szoktál kávézni? Tudok egy jó helyet.-mosolygott Soap. 

-Vezess, mutasd az utat.-mosolyogtam vissza. 

Végül, egész jó délutánt zártunk le. A kávézóban rengeteget beszélgettünk, főleg a múltról. 

-És miért döntöttél úgy, hogy katona legyél?

-Nem tudom, talán sokszor emlegették a nevelőszüleim, hogy a biológiai szüleim vérvonalát vittem tovább..Mindenki katona volt nálunk. 

-Nevelőszülők? 

-Igen.-mosolyogtam.-A szüleim lemondtak rólam, többet nem tudok. Problémás gyerek voltam, sokszor elszöktem. A Berger nevet jól ismerik a németek.

-Wow, nem hittem volna, hogy ilyen múlt van mögötted. Amúgy boldog volt a gyerekkorod? 

-Igen, és hálás is vagyok az összes nevelőszülőnek, hogy nem pár hét után dobtak vissza az intézetbe. 

-Úgy tűnik, hogy te nem vagy teli traumákkal. 

-Van egy pár, de nem foglalkozom velük. Pánikbeteg voltam mikor felszereltem és senki sem tudott róla, még én sem. Teljesen normálisnak hittem, hogy nem kapok levegőt.-kevergettem a kávét.-Igazából, boldog is vagyok. Csak remélem, hogy nem innen megyek nyugdíjba. 

-Miért? Nem vagyunk szimpatikusak? 

-Soap, eddig te vagy a második, aki önmagától szóba állt velem. Ott van Ghost, bocsánatot kért azért, ami történt. 

-Hogy micsoda? Bocsánatot kért? Ő? 

-Igen..König pedig egy seggfej. Gaz és Horangi pedig..Velük még nem volt lehetőségem beszélni. De lehet, hogy nem is akarok ezek után.