Megtörhetetlen | Rafe Cameron ff

-8-

Miután öten elhúztuk a csíkot minden szó nélkül, bepattantunk a Twinkie-be és már indultunk is a Rixon irányába. Eggyáltalán nem volt kedvem gondolkodni, nem akartam érezni semmit sem. Csak élveztem, hogy ismét időt tölthetek barátaimmal. Próbáltam rá sem nézni a csuklóimon egyre színesedő foltokra, de ha mégis megtettem, elkapott a sírhatnék. Bár nem igazán volt mondható ez kihasználásnak, azért engem mégis megviselt. Mikor Rafe megcsókolt nem gondoltam abba bele, hogy hány lánnyal csinálhatta már ezt. Hisz ő megmondta. Azt csinál, amit csak akar. És bár úgy éreztem nem érdemes azzal a flúgos seggfejjel egy percnél sem foglalkozni többet, időnként mégis eszembe jutott. Ahogyan akkor nézett rám, és az a félelem, amit abban a pillanatban éreztem.

-Arasd le a búzát, a kilences parcellában, a víz mellett. -Hallottam John B-t, mire hirtelen észbekaptam. Összezavarodva néztem körbe a többieken, kik mind érdeklődve figyelték a srácot. -Csakhogy, ott nincs búza! Értitek? -A búza, az arany kódja. Ezt nézd! -Ezzel pedig odasétált Pope mellé, ki zseblámpájával két papírra világított. Mi Kie-vel vigyorogva néztünk egymásra ezek hallatán, hisz ekkor már engem is kezdett érdekelni a dolog. -Innentől kezdve már csak egy eredeti térkép kell a Tanneyhill birtokról, és meg is van az arany! -Folytatta bártunk, mire JJ szorosan átölelte őt örömében, mindannyian vidáman, ám csendben újongtunk.

-Oké, szóval akkor, mi a terv? -Néztem érdeklődve John B-re, ki elkezdte azt levezetni. Minden telljesen simán ment, míg meg nem említette Sarah-t, és a kis magánakciójukat.

-Micsoda?! Megosztottad a titkunkat egy flúgossal? Mi van a sneciséggel? Mi van a pólógyárral, ember? -Akadt ki Kie, mit én kicsit visszahúzodva hallgattam végig mellette ülve. Elkezdtek vitatkozni régi barátnőmön, hisz köztudott, hogy Kiara-val nem kedvelik egymást. Azthiszem annak idején jó barátnők voltak ők is, míg én Kaliforniában éltem, viszont valami történt köztük, miről még én sem tudok. -Figyelj, te nem ismered azt a csajt, de én igen!

-A bátyja elvert egy golfütővel. -Tette hozzá Pope is, mire én kicsit összerezzentem. Ezek után már tényleg nem szórhattam magamra elég átkot.

-Figyelj, Rafe és Sarah két külön ember! -Mentegetőzött John B, és bár láttam rajta, hogy igenis kedveli Sarah-t, itt most nem ez volt a lényeg.

Tulajdonképpen az arany egy része nekem is nagyon jól jött volna, de inkább csak barátaim miatt mentem bele az egészbe. És bár Sarah-t is kedveltem, Kie mégiscsak közelebb állt szívemhez. Tisztán láthatóan itt a két lány közti konfliktus volt előtérben, és nem az, hogy Sarah flúgos, vagy hogy John B mennyire kedveli őt. Najó, talán kicsit az is. Én viszont csak némán hallgattam ahogyan egyik barátnőm ócsárolja a másikat, és bár eggyáltalán nem véltem igaznak amiket mondott, nem szóltam bele Kie dolgába. Végül kieggyezett mindenki abbam, hogy jelenleg itt tényleg szükség van Sarah-ra, és bár engem is szívesen látott volna a Cameron család, nem toppanhattam be csak úgy az éjszaka közepén, főleg egy ilyen angolos távozás után. Nameg egyéb akadályok is fennáltak, mikre nem igazán akartam gondolni. Minden esetre midnyájan ismét beszálltunk az autóba, s megindultunk Tanneyhill felé. Én viszont meglehetősen fáradt lettem az egész hetes munkától, így most az egyszer hazakívánkoztam. John B volt olyan jófej, és előtte még hazadobott. Mindenkitől elköszöntem, s már szálltam is volna ki, de JJ megállított.

-Héj, Kate, minden oké? Elég csúnyák a kezeid. -Mutatott kékeszöld színben pompázó csuklóimra, mire én csak legyintettem.

-Csak egy kis baleset, nincs gáz. -Feleltem  a lehető legnyugottabban.

-Nekem nem tűnik olyan kicsinek. -Szállt be Pope is, viszont én aggodalmaikat elintéztem annyival hogy "majd teszek rá jeget."

Kikászálódtam a járműből, aztán betoppantam a már jól ismert lakásba. Ledobtam cuccaimat, majd ugyan abban az izléstelen hacukában levetettem magam ágyamra. Kicsit még nézelődtem, elemezgettem szobám részleteit, viszont tekintetem megakadt egy dolgon. Rafe ingje ott lógott egy fogason, az ajtókilincsre akasztva. Próbálltam elhessegetni a srác gondolatát, viszont mikor már egy kis idő után sem ment, kezdtem bepánikolni. Egyszerre jutott eszembe az a szörnyű érzés, ami akkor, a bulin kerülgetett, és az erős vanília illat, mit aznap Tanneyhill-ben éreztem ruháján. Az is eszembe jutott, ahogyan hosszas másodpercekig karjaiban tartott, s hogy akkor még abban a tudatban voltam, hogy Rafe változhat. Elegem lett, majd fáradtságom ellenére kipattantam az ágyból, felkaptam az inget, és már indultam is. Elköszöntem anyámtól sebtében, és bár foggalmam sem volt miért, de megindultam. Talán azt vártam, hogy majd bocsánatot kér tőlem, vagy csak örül annak hogy lát. Hogy ezuttal vélek egy kis bűntudatot felfedezni komor tekintetében. Valamint én magam is látni akartam őt. Az agyam talán nem volt képes felfogni, hogy Rafe-ből egy szörnyű ember lett. Lehet, azért csókolt meg, hogy tudassa velem milyen is a függőség. Hogy átadja nekem azt az érzést, amibe ő annyira beleszeretett. Ezernyi gondolat cikázott a fejemben, és mind Rafe-ről szólt, hisz mióta ellentmondást nem tűrően megszerezte tőlem amit akart, nem bírtam kiverni annak gondolatát fejemből. Meg sem álltam egészen a hatalmas ház hátsó bejáratáig, ott pedig még hezitáltam is kicsit, hogy most tényleg be kéne-e kopogjak. Sejtettem, hogy barátaim is a közelben lehetnek, de valahogyan egyikükbe sem botlottam bele. Talán jobb is volt így, hiszen amúgyis csak Rafe ingjét hoztam vissza. Ugye?

Végül kinyílt az ajtó. Kivételesen Rafe állt előttem, s nem Rose. Valamennyire tényleg meg volt lepve, nem értette mégis mit keresek én itt. Haja vizes volt, gondolom nem rég mosta meg, eltűntetve ezzel szörnyen béna frizuráját. Szürke öltönyét is levette, már csak a nadrág maradt rajta. Először végigmérte piszkos ingemet, aztán tekintete a kezemben pihenő ruhadarabra vándorolt. Értetlenül nézett arcomba, és mivel én nem voltam képes egy szót sem kinyőgni, így kezébe nyomtam a csomagot. Továbbra sem szólt egyikünk sem, csak ő szívott egy hatalmasat cigarettájából, miről eddig észre sem vettem hogy a kezében tartja.

-Kérsz? -Nyújtotta felém, én hangja hallatán ijedtemben összerezzentem. Egyszerre kezdtem el mindenre is gondolni, és olyan jól esett volna most az a füves cigi, mit Rafe felajánlott. Viszont megmakacsolva magam inkább elutasítottam. Erre ő vizes hajába túrt, s már készült elengedni a dolgot. Én sem tettem másként, megfordultam, majd miután már kicsit messzebbre jutottam végül megtorpantam. Ugyanis az eső mintha dézsából öntötték volna, megeredt. Az ég hirtelen leszakadt, nem tudtam mit kéne kezdjek magammal, így, hogy bő fél órára lakom Tanneyhill-től. -Bejöhetsz. -Hallottam meg kicsit messzebbről Rafe halk hangját.

-Nem akarok. -Feleltem neki egész egyszerűen, és bár nem láttam mit csinál, feltételeztem hogy jelenleg szemeit forgatja.

-Oké. Felőlem meg is ázhatsz. Te tudod. -Zárta le ezzel beszélgetésünket. Már hallottam is az ajtó reccsenését, amint csukta volna be azt, viszont én hátrafordultam. Ő persze abban a pillanatban megállt, s pár sokatmondó pillantást követően berohantam a lakásba.

Jó illat volt, valamint meleg. Egy árva lélek sem tartózkodott ott rajtunk kívül. Foggalmam sem volt, hogy ezt miért csináltam. Hisz bármelyik sneci inkább ázna meg, fagyna halálra odakint, minthogy ekkora flúgos pöcsfej társaságát kelljen elviselnie. Nem tudtam mitévő legyek, így Rafe kezéből kikapva a rudat beleszívtam énis egyet. Így ment egy darabig, váltogattuk azt egymás közt, majd hirtelen megindult szobája felé, mikor már nem maradt a füves cigarettából semmi. Nem értettem mire készül, de kíváncsian követtem. A fű íze számban nem volt túl kellemes, azonban az, hogy minden gondolatom szinte egy csapásra elszállt, már annál inkább. Valamint ez sokkal erősebb, sokkal minőségibb volt, mint amit mi szívtunk eddig. Talán ezért is viselt meg annyira, kezdtem émelyegni, szám is kiszáradt. Fájt a fejem, iszonyúan. Amint megláttam hogy Rafe kutat valami után, szinte egyből éreztem, a következő menetet már nem fogom bírni. Rátettem kezemet az övére, jelzésképpen, hogy nekem ennyi elég volt ebből mára. Kicsit értetlenül meredt rám, s aztán felnevetett.

-Úgy érzem, mindjárt meghalok. Baszki Rafe! Szerinted ez vicces? -Förmedtem rá idegesen, viszont ő csak öntelten vigyorgott tovább. -Bedrogoztál. -Állapítottam meg, és bár maga a mondat sokkal súlyosabbnak hangzott, mint amilyen valójában a helyzet volt, nem igazán foglalkoztam vele. Egyedül azon voltam, hogy meg tudjak állni saját két lábamon.

-Nem, Kate. Ez mind a te döntésed volt. -Felelte nekem telljesen nyugodtan, és ugyan tényleg semmi nem volt ebben, szívem kihagyott egy ütemet. Igaza volt. Tényleg én döntöttem így. Csakis saját magam miatt vagyok megint Rafe közelében, mert én vagyok az, ki nem tudja őt elfelejteni.

-Utállak. -Mondtam neki hajamba túrva.

Tekintete semmitmondó, ugyannakkor nyugalmas volt, nyoma sem volt annak az idegbeteg, dühös Rafe-nek, kivel a bulin találkoztam. Engem bámult, arcom minden szegletét végigmérte, megvizsgállta. Amint karom is látószögébe került, tekintete áttévedt arra, s a csuklómon pihenő foltokra. Egyből kezemhez kapott, mit én megpróbálltam elhúzni, de már keső volt. Nem szorított, még fogni is alig fogott. Szájához emelte foltos kezemet, majd apró csókot nyomott arra a pontra, ahol a legcsúnyábbnak bizonyult sérülésem.

-Tudom. -Felelte végül, s elengedett. Testem minden porcikája belebizsergett érintésébe, ismét csak arra vártam, mikor történik már meg köztünk a kontaktus.

Tudtam, jól tudtam, hogy ez nem helyes. Sneci létemre jelenleg a kis csapattal kéne keresnem az aranyat. Viszont nem ment, egyszerűen nem tudtam eltolni magamtól a srácot, amint ismét ajkaimra tapadt. Csak akkor realizálltam, hogy mi is történik, mikor azt az iszonyúan puha matracot érezhettem hátam alatt. Egy pillanatra megijedtem, s nem értettem, mégis mi történik. A fű hatása azonban sokkal erősebb volt, mint gondoltam. Ezért sem tudtam egy percig sem ellenkezni, mikor Rafe fölémkerekedve tovább csókolt, ahol csak tudott. Vagy talán, ezen a ponton már nem is akartam.