Még nem írtam sorozatot és még azt se tudnám megfogalmazni, hogy ez miről fog szólni, de annyiról biztosíthatlak, hogyha követni fogod, az vagy azért lesz, mert élvezed, vagy azért, mert röhejesnek tartod, de egy biztos, hogy jól fogsz szórakozni.
Már ennyiből észrevehető, hogy valószínűleg a második lehetőség lesz nálad is, vagy esetleg időpocsékolásnak tartod és abbahagyod. Ez ellenére én remélem, még ha el se mondom miről fog szólni, ami akár azért is lehet, mert fogalmam sincs róla, mégis van olyan megnyerő beszédem, hogy ezek után is lesz valaki, akit érdekel, amit írok.
Jellemző rám, hogy igyekszek minél hosszabb mondatokba foglalni a mondanivalóm, és az időnkénti kacifántosabbnál kacifántosabb jelzők, kifejezések használata, de meggyőződésem, hogy ezek mögött semmi bizonyítási vágy sincs....ez most egyszerre hangzott megnyugtatónak és hanyagnak, elszomorítónak.
Gondolom ti nem ezt éltétek át, és olyan is lehet közöttetek, aki egyáltalán nem érti mit szeretnék közölni. Egyáltalán nem várom el, hogy értsétek, én is csak most találom ki, amit írni szeretnék. A szövegem nem teljesen összefüggő, darabokra esik, és én bocsék vagyok kirakóban. Bár igaz itt nem nekem kell jónak lenni benne, hanem nektek. Én szörnyűséges vagyok az írásban. Egy két mondatot akár meg tudok fogalmazni izgalmasan, de hogy történet legyen belőle...az már túlesik a határon.
Most az jutott eszembe, ahogy zuhan az én szövegemből készített összefüggő történetlánc a határon túli szakadékba, és néha beleütközik az üreg falába miáltal apró darabok törnek le belőle. Mi lenne ha egyszer sikerülne egy ilyen történetet írnom a fejemben és miközben afelé haladok, hogy végre leírhassam az irományom zuhan egy ehez hasonló szakadékba, és részek szakadnak le róla. Mi van ha pont a legjobb részek örlődnek le róla? Vajon képes lennék ugyanúgy újrafogalmazni, vagy esetleg mégjobban? Erről nincs miért gondolodkozzak, mert már az lehetetlen, hogy megírjak egy ilyent. De épp ez benne az izgalmas!
Sose értem meg igazán azokat az embereket, akik nem élvezik a képtelenségeken való elmélkedést. Szeretem néha megmozgatni a szilárd tényeket, kiforgatni a tövükből, darabokra szedni, és olyan irányba, messzire elvinni őket, ahonnan már visszavezetni se lehet.
Gyakran, mint most is amikor írok megfordul a fejemben, hogy ez nem én vagyok, és hogy mi ez a sok túlzott ömlengés? Én ilyenkor ezzel teljesen egyet is értek, de mégis olyan jó leírni őket, amikor nincs aki meghalgasson. Mondjuk ez itt megváltozik, mert most nem magamnak, hanem más, a művem iránt érdeklődő embereknek írok, akik valószínűleg először nem egy ilyen rettentően zavaros monológra számítanak, mégis lesznek közöttük olyanok, akik tovább olvassák, és akár a sorozatomba is belekezdenek. Nekem ez nagy örömet okoz, bár mégsem mondhatom, hogy ez hiányában nem folytatnám az írást. Mármint, lehet abbahagynám, de feltételezem, és hiszek is benne, hogy az az indok, amiért az alkotás e formályát kihúzom a hobbiaim közül az nem ez lenne.
Most eszembe jutott egy ilyen indok, ami erős bizonysággal szintén soha nem történne meg: Mi lenne ha az írás nem lenne a hobbim, mert már a munkám lenne? Persze, mint mondtam ez lehetetlen, minek oka nem más, hogy egyáltalán nem veszem olyan komolyan az írást, hogy ez a foglalkozásommá is váljon. E mellett nem is tartom magam jónak, de még eget rengető profinak se benne. Ezek miatt is nem igazán zavartatom magam azzal, hogy tetszik e másoknak, amit alkotok.
Most inkább abbahagyom a beszédet, mert még túl elhúzódik.
Erről annyit, hogy úgy lenne tökéletes, ha ti is egy beszélgetésnek vennétek, és véleményeket, kérdéseket, esetleg saját elképzeléseket osztanátok meg velem az elhangzott témákkal kapcsolatban.
E mellett beszélve inkább a fontosabbról, az a fent kihírdetett sorozat hamarosan várható, de előtte kiteszek ugyancsak ide egy tényleg, végre valódi bemutatót róla.
Remélem azért lesz, akit érdekel. Kellemes történet bogozgatást kívánok más izgalmas olvasmányokhoz is!
(Bocsánat a hibákért, nem erősségem a helyesírás)
