Part 1

3 0 0
                                    


Sziasztok én Emma vagyok egyetemista hallgató vagyok a Semmelweisen. Sebésznek tanulok mivel a nagypapám is sebész és nagyon sokat tanultam tőle. A gimiben egész jó volt az érettségi is úgy sikerült ahogy szerettem volna szóval nagyon örültünk neki. Egyedül élek itt Pesten a családom pedig lent vidéken. Van két öcsém akik a sportnak élnek, de azért a tanulásuk is elég jó. Így az egyetem alatt sok barátot szereztem, de a legjobb barátnőmet így is az általános suiból ismerem. Ő neki már 3 éve kapcsolata van és lassan tervezik a kisbabát is aminek nagyon örülök mivel imádom a babákat, majd én is nagyon szeretnék de nekem még nem volt szerencsém a szerelemben szóval ez még nem most lesz.

-Emma!!- kiabál Stefi az ajtó mögül
-Úristen jövök már nyugii.- mondom nevetve és kinyitom az ajtót.
-Na végre hogy kinyitottad.- jött be
-Jolvan naa.- forgatom meg a szemem
-Figyu, lehet hogy mégse fog összejönni a hétvége mivel Ádi elakar vinni valahova.
-Ooh oké.- mondom kissé csalódva
-Tényleg bocsánat.- jön oda megölelni
-Semmi gond majd bepótoljuk.- ölelem vissza, hiába voltam szomorú egyben örültem neki hogy ilyen jól megvannak.
-Az biztos.- nevet egyet

Ez után igazából már csak beszélgettünk meg csináltam egy paradicsomos tésztát de aztán Stefi elment mivel este ment át a szüleihez.
Erről nekem is eszembe jutott, hogy már rég voltam otthon és lehet hogy hétvégén akkor lemegyek egy kicsit.

-Szia apu.- hívom fel
-Szia kicsim, mizu mesélj.- mondja jó kedvűen
-Igazából nincs semmi most ment el Stefi és mondta hogy hétvégén nem tudunk elmenni mert Ádi visszi el valahova, szóval arra gondoltam hogy hazamennék hétvégére.
-Ooo ez egy jó ötlet, már rég voltál itthon hiányzol ám nekünk, de figyelj majd én felmegyek Pestre mert az egyik barátomnak most nyílt meg a pizzériája és elszeretnék menni, szóval akkor holnap elmehetnénk oda és úgy jönnénk haza.- mondja
-Okéss én benne vagyok, jól hangzik.- válaszolom vidáman
-Rendben akkor majd ilyen fél 12 fele oda megyek érted.
-Jojo majd hívj még, na sziaa.- köszönök el tőle
-Sziaa.- és lerakjuk a telefont.

Miután beszéltem apával még pihentem egy kicsit és végül levittem Bekit a kutyámat sétálni.
Kíváncsi voltam hogy holnap hova visz apa, de nem is rágódtam tovább ezen hanem végül lefürödtem és elmentem aludni.

Reggelt mikor felkeltem lementem sétálni egyett Bekivel de siettem haza mivel apa már lassan itt lesz értem és még el kell készülnöm. Már otthon voltam mikor csörgött a telefonom.

-Szia kicsim, egy 15 perc és ott vagyok érted.- mondja a telefonba
-Ohh okés mindjárt készen vagyok, majd üzenj ha itt vagy.- válaszolom neki
-Rendben, sietek na szia.- köszön el
-Szia.- rakom le

Egy 15 perc múlva tényleg itt volt apa szóval siettem le.

-Szia.- ölelem meg
-Szia, minden rendben?- kérdezz rá
-Persze, velem is meg Bekivel is.- mosolygok
-Akkor jó.- vezet tovább apa
-Na és hova megyünk?- kérdezem meg mert csak annyit tudtam hogy egy pizzéria
-Hát az egyik barátom és a fia most nyitottak egy pizzériát és mondtam neki hogy majd benézek és gondoltam, hogy akkor elviszlek téged is.- mondja
-Ohh ez jól hangzik.
-És képzeld kb veled egy idős talán 1 max 2 évvel idősebb nálad a fia.- kacsint egyett apa
-Jajj ne ne kezd kérlek apa.- állítom le
-Jó oké csak mondom.- nevet

Egész hamar ott voltunk és mikor bementünk apa oda is ment a barátjához köszönni és bemutatni engem.

-Szia Imi rég láttalak.- köszönt a férfi apának
-Szia Attila, én is.- ölelik meg egymást
-Ő itt a lányom Emma.- fordítt oda apa
-Szia Attila vagyok.- nyújtja a kezét
-Üdv én Emma.- fogok vele kezet
-Ooh kérlek nyugodtan tegezz csak.- mondja
-Rendben.- mosolygok
-Sziasztok.- hallok egy mély hangot az ajtó felöl amire meg is fordulok.
-Szia Bálint.- köszön neki az apja és az én apám is
-Ő itt Imi lánya, Emma.- mutat be neki Attila
-Szia Bálint vagyok.- nyújtja illedelmesen a kezét
-Szia én Emma.- fogok vele ugyan úgy kezet, és egy kicsit elidőzünk egymáson
-Na gyertek csinálok egy pizzát gyorsan.- mondja Atilla és neki is áll.

Attila csinált is 2 pizzat ami isteni volt, de miután megettük apáék kimentek a bolt elé és csak ketten maradtunk Bálinttal.

-Na és te most tanulsz valamit?- kérdez rá
-Igen sebésznek tanulok a Semmelweisen.- válaszolok
-Aztaa az nem semmi.
-Köszönöm, na és te?- ha már ő akkor én is
-Én marketingbe dolgozom és építem az életem.- mondja magabiztosan
-Na akkor egy üzlet emberhez van szerencsém.- mondom nevetve
-Igen igen.- ő is elkezd nevetni
-Emma lassan kéne mennünk mert most hívott anyád.- jött be apa
-Jó oké persze.- kapom fel a táskám
-Hát örülök hogy megismertelek, remélem még találkozunk- mondja Bálint miközben kacsint egyett
-Én is örülök, remélem.- mosolygok rá
-Na sziasztok, isteni volt a pizza köszönjük.- köszönök el tőlük
-Nagyon szívesen, gyertek többször.- mondja Attila

Már egy ideje mentünk mikor apa megszólalt.

-Na és miről beszéltetek Bálinttal?- kérdez rá apa
-Úristen csak arról hogy ő már dolgozik én pedig még egyetemen vagyok.- mondom oda kínosan
-Aha oké.- mosolyog rám apa és inkább csendbe maradunk

Aztán egész után nem beszéltünk mert számomra elég kínos volt ez a beszélgetés, de apa már csak ilyen.

-Haloo.- szólalok meg mikor beléptem a házba
-Szia Em.- jön oda Zalán az öcsém
-Szia Zaza, mizu mesélj.- ülök le vele
-Minden okés, Andor most nincs itthon mert Zsófival van, én pedig majd este viszem el Bogit valahova.- mondja
-Naa szupii, örülök nektek.
-És neked van valami, apa mesélte hogy az egyik barátjának akihez mentetek van egy nálad 1 évvel idősebb fia.- kezd el nevetni
-Jézusomm miért mondja ezt mindenki, persze jól néz ki de nem lesz semmi.- lököm meg
-Jólvan oké nem csesztetlek vele.- röhög

Miután beszéltem Zalánnal haza ért anya is meg Andor is és leültünk vacsorázni. Végeztünk és felmentem a régi szobámba, elkezdtem tanulni mivel még lesz egy vizsgám az egyetemen, de jött egy értesítés amit azonnal megnéztem.

@nagybalint követni kezdett

Megdöbbentem viszont egy kicsit örültem is neki, szóval vissza követtem. Végül letettem a telefont és tanultam tovább. Kb még másfél óráig bújtam a könyvet aztán még gyorsan ránéztem a telefonomra és láttam hogy valaki írt. Bálint.
Meglepődtem mert nem gondoltam volna hogy írni fog, szóval meg is néztem.

B: Szia, bocsi hogy ilyenkor zavarlak csak gondoltam megkérdezem hogy hazaértetek már?
E: Szia, bocsánat hogy nem írtam vissza csak tanultam, de amúgy igen hazaértünk már.
B: Ja semmi gond, örülök neki. És amúgy te mikor jössz vissza Pestre?
E: Majd vasárnap este megyek haza, mert csak hétvégére ugrottam le.
B: Rendben, majd ha vissza jössz akkor ha nem lenne gond találkozhatnánk.
E: Oké, én benne vagyok🥰
B: Na ennek örülök, azt hittem ,,nem" választ fogok kapni.😂
E: Jaa nem dehogyis😂
B: Na majd szólj ha itthon vagy, viszont megyek aludni mert holnap korán kelek.
E: Rendben, jó éjt🥰
B: Jó éjszakát, aludj jól🥰

Ez után kicsit még sokkba voltam, de már nekem is el kellet mennem aludni szóval még gyorsan fogat mostam és be is feküdtem az ágyba.

You've reached the end of published parts.

⏰ Last updated: Jun 26, 2023 ⏰

Add this story to your Library to get notified about new parts!

First lookWhere stories live. Discover now