Rhazvile történetei

Az a nap

Egy átlagos hétvégének indult az xXx. hét, amikor is Lillith a szokásosnál is izgatottabb volt Luxi társaságában. Ugyanis, ez volt az a hét, amikor elsőnek találkoztak. Igaz, pontos dátumot nem tudnak, hisz senki sem használja már azokat, de minden egyes alkalommal érzik, hogy ez a nap különleges.
Mivel szombat volt, így ezt a napot is a jól megszokott módon terveztek. Randival töltik a kedvenc fájuk társaságában.
Lillith volt az első, aki felkelt aznap. Majd megtörölve a szemét, Lux felé fordult, majd elmosolyodott. A fejében azt gondolta, mennyire is szerencsés, hogy pont őt választotta, és nem a halált. Elvégre, az apja utasításával szembe ment, de megérte a legvégén.
Lágyan a szerelme fejére tette a kezét, majd vékony ujjaival végig simította a sebhelyes arcát, amin végig folyt egy könny. Ez szinte minden nap megtörtént, még ha ezt sokan nem is tudják.
Elmorzsolva a könnycseppet, a füléhez hajolt:
-Luxii, itt az alkalom~- suttogta lágy hangján Lillith.
-M-Még öt perc..
-Hihi, rendben van. Te naplopó.
Lillith kikelt az ágyból, figyelve arra, hogy ne keltse fel szerelmét, majd kilopódzott a fürdő szobába, ahol felfrissítette magát egy hideg zuhannyal, majd előkereste az azon a napon viselt ruháját.
-Heh..régi szép emlékek.- simította végig ujjaival.
Ekkor egy kopogás és egy kérdés szakította félbe a gondolatainak folyását.
-Bent vagy aranyom? Mert ha nem zavar, bemennék és is.
Lillith még most is megijedt a hangjától, pedig már nem egyszer hallotta..hát..érdekes hangszínnel. Ez leginkább annak volt köszönhető, mikor a merénylő csapat elvágta Lux torkát, megsebesíthette a hangszálait is egyben, ezzel egy még mélyebb és egy karakteres érdes hangot biztosítva neki. Őt már kevésbé, de az embereit, minden egyes alkalommal a félelem eszi fel, mikor hangját hallják, hisz nem tudják mi fog következni. Némelyik kétségbe vonja, miért "vezeti" őket terrorral, eddig semelyikük sem merte feltenni neki ezt a kérdést, hisz féltik az életüket. 
Lillith hezitálva, de válaszolt Luxnak, hisz még ő sem volt teljesen felöltözve. Még mindig szégyellős volt előtte, pedig nem kevésszer voltak már így együtt.
-G-Gyere csak persze!
Az ajtó egy horrorfilmhez hasonló nyikorgással nyílt ki, majd lehajtott fejjel bejött Lux a fürdőbe. Túl magas volt az ajtóhoz képest, szóval minden egyes nap ezt kell tennie. Már sokszor megbeszélték, hogy felújítják a lakrészüket, de eddig egyszer sem volt rá idejük, se alapanyaguk a kataklizmát követően.
Mikor Lux meglátta Lillith testét, elpirult szintúgy, mivel legbelül mégis csak egy ember.
Gyors mozdulatokkal előkereste azokat a ruháit, amiben azon a napon volt, majd egymásnak hátat fordítva átöltöztek.
-Drágám, megtennéd, hogy elsötétíted a szobát? Kötést kell cseréljek a kezeimen és a szememen.
-Persze!- mondta boldog hangon Lillith.
Az ablakhoz érve, behúzta rajt a sötétítőt, majd a függönyt is behúzta az extra védelem érdekében.
Lux levette a fejéről a kötést, ami eltakarta a vak szemét. A sötét szeme szinte ragyogott, mint egy épp kialudni készülő fáklya. Tele volt élettel, de mégis oly sötét volt. Szemét egy kardvágás vakította meg, azóta nem tud vele napirendre térni, de kezdi megszokni. Szerencsére a jobb szemére tökéletesen lát.
Lassan letekerte a kezéről is a szalagokat, amik felfedték az alattuk rejlő borzadályt. Sok egymásba torkolló vágási heg, amit még az apja okozott neki az évek folyamán. Végigsimította sebeit, és fintorgott. Még mindig érzékenyek voltak, noha alig érzett bármit is a kezeiben, a sok vágás és trauma megroncsolta a fájdalom központját. 
-Lux bébi..oly kemény de mégis oly gyengéd vagy. Ezen a napon engedd el a keménységet, és csak élvezd az emlékeket.
Lux sóhajtott egy nagyot.- Rendben van, legyen így akkor.
Miután mindketten felöltöztek, Lillith felkötötte a haját, mivel akkor is úgy volt.
Nem volt tökéletes a fényszűrés, ennek következtében, vékony napsugarak jutottak be a szobába. A napsugárban látszódott a felszálló por, ezzel még inkább romantikusabb hangulatot adva a napnak. A fény rásütve megvilágította Lillith néhol nedves haját, ami még jobban kihozta a színét. Lilás fekete. Csakúgy mint Lux képességeinek a színe. Tényleg egymásnak lettek teremtve.
Luxi az kiengedett hajjal vágott bele a napnak. Nem szereti így hordani, de elengedi ezt a mai nap alkalmával. Viszont egy dolog hiányzott róla. A kabátja. Mivel anélkül nem megy sehova sem, de úgy tűnik, ismét csak kivételt kell tennie. Nem akarja elszomorítani, hogy az oda nem illő ruhákat veszi fel. Szóval csak a szokásos bakancsa, bőr nadrágja, a pozícióját jelző öve, és egy fekete trikó volt rajta, így minden sebe látható. Nincs ellenére, de szereti biztonságban tudni őket. Lezárásként  visszatette a szemére a kötést, ezzel elkerülve minden esetleges balesetet.
Mikor mindketten úgy érezték elkészültek, kilétek a fürdőből és megindultak az aula irányába, ami Lux tervező szobájával van egy szintben, vagyis lépcsőzniük kellett.