Always [ Billy Hargrove ff ]

16. Here we are again

* 3 nappal később *

Eljött a bál napja. Nincs sok kedvem menni, de nem akarom kihagyni csak azért mert pár idióta fiú lerombolta a kedvem. Tudom, hogy utólag megbánnám ha nem mennék el. Mindezek ellenére félek. Mindketten ott lesznek. Igaz, Billyvel találkoztam azóta a folyosón, de szemkontaktus váltáson kívül nem történt semmi.
Nem tudom mit gondoljak erről az egészről. Aznap este, ahogy láttam összeomlani, valami összetört bennem is. Tudom, hogy megbánta, nagyon is. Ugyanakkor azzal is tisztában vagyok, ha túl hamar megbocsátok neki, nem fog tanulni. Nem engedhetem neki, hogy folyton megbántson, majd vissza fogadjam, csak azért mert szeretem. Nem tehetem ezt magammal, ennél többet érek. De tudom, hogy a hiánya kikészít. Szükségem van rá! Ő az első fiú aki mellett tényleg kibontakozhatok és magamat adhatom. Ezt nehéz elnyomni magamban. Főleg mikor közelít és nyitni próbál felém.

Már túl vagyunk a tanítási napon. Szerencsére sokkal lazábbak voltak az órák, a bál miatt.
Itthon vagyok, szokásosan ágyamon fekve. Gondolatok cikáztak a fejemben. Szituációk. Próbálom felkészíteni magamat mik is történhetnek ma este, bár ez nem ilyen egyszerű. Vannak dolgok amikre nem lehet felkészülni, mindegy mennyire próbálkozik az ember. 5 órakor úgy döntöttem neki állok készülődni.

Megcsináltam a szempillaspirálom, szemhéjamra egy sötét zöld árnyalatot választottam, ami illik a ruhám színéhez. Vörös rúzs mellett döntöttem, majd vittem fel még egy kevés pirosítót. Mikor sminkemmel elkészültem a fürdőszoba felé vettem az irányt. Fekete hajamat begöndörítettem, s egy növény mintás csattal, 2 nagyobb hajtincsemet hátulra összefogtam. Elől hagytam 2 kisebb tincset, így jobban tetszett az összhatás. Egy fekete kis táskába bepakoltam pár fontos dolgot. Miután mindennel kész lettem, jöhetett a ruha.

Belebújtam a gyönyörű smaragd zöld ruhámba, s felhúztam cipzárját. A tükörbe nézve, elcsodálkoztam. Végre szépnek éreztem magam. Sajnos ez nálam ritka, nehezen tudom értékelni magam pedig tudom, hogy kéne.
Steve még nem jött. Mondjuk még van 20 perc 7-ig szóval addig nem is fog. Nem is baj. Addig leültem ágyam szélére és olvastam. Igen hamar elment az idő. Meghallva a csengőt, felkaptam fejemet. Itt van. Utálom bevallani, de örülnék ha Billy lenne a partnerem. Vajon ő kit visz magával? - erre eddig nem is gondoltam.

Felkaptam kis táskámat és a lépcső felé vettem az irányt. Steve ott állt az ajtóban, szüleimmel beszélgetett. Ahogy hallották lépteimet, mindannyian felém kapták tekintetüket.
A lépcső aljához érve megöleltem legjobb barátomat.

- Szia! - mosolygok rá.
- Szia Liz! Gyönyörű vagy! - néz rám a fiú elkáprázva.
- Köszi. Te is jól nézel ki! - mérem végig kedvesen.
- Káprázatosan nézel ki, bogaram! - puszilja meg arcomat édesapám.
- Köszi apu! - mosolyodok el.
- Hadd csináljak rólatok pár képet! - néz ránk anyum lelkesen.
- Jó, de ne sokat! - nevetem el magamat halványan.

Steve elé állok, ki átkarolta derekamat. A vaku kissé megvakított de örülök, ameddig a szüleim örülnek.

- Szívem, most már elég! - szól édesanyámra apum, az ötödik kép után.
- Jól van, menjetek csak! - tessékel ki minket a házból egy széles mosollyal. - Érezzétek jól magatokat. - üvölt még utánunk.
- Meg lesz! - mosolyodok el.

- Ez kemény menet volt! - fújom ki a levegőt egy halvány nevetés kíséretébe az autóba ülve.
- De kijutottunk! - mosolyodik el partnerem.
- Igen. Na menjünk, ne maradjunk le semmiről! - sürgetem kicsit.
- Igenis! - mosolyodik el, majd a gázra tapos.

Oda érve mindenki, gyönyörűen ki volt öltözve. Kinyitottam az autó ajtaját, majd kilépetem rajta. Egy pillanatra elbizonytalanodtam. Kizökkenten egy rövid időre, majd vissza térve felálltam, s becsuktam magam mögött a kék Ford ajtaját.