Minden így kezdődött (BL)

12. fejezet - Zaklatás (16+)

Szerelem és vágy. Mily egyszerű szavak és mégis mennyi minden rejtőzik mögöttük. A mágus nem tudta, hogy mit jelentenek pontosan. Akkor még nem...

Kristóf elgondolkodva meredt egy láthatatlan pontra, valahol a laptopja képernyője fölött. Majd tekintetét újra a képernyőre fordította és újra elolvasta a leírt utolsó két sort. Egyre inkább az volt az érzése, mintha a saját életét jelenítené meg a történetében, holott sosem volt ilyen szándéka. Mintha a Márkkal való találkozás adta volna meg azt a szikrát, avagy más néven az ihletet, ami a rendszeres íráshoz szükséges. Mert igaz, hogy korábban is írt, de akkor néhány sor után megakadt. Mostanában pedig a szavak szinte csak úgy jönnek maguktól, gördülékenyen beilleszkednek a helyükre, szépen sorban, egymás mögé.

Reggel öt óra volt. Kristóf nem tudott jól aludni és sokkal korábban felébredt, mint szokott. Visszaaludni pedig sosem volt képes, így hogy elfoglalja magát, beletemetkezett az írásba. Általában az írás segített elterelni a gondolatait és ekkor az elméje olyan világba kalauzolta el, amelyet tökéletesen értett, hiszen ő alkotta. Csendben dolgozott, mivel tudta, hogy a szülei leghamarabb negyed hét előtt sosem kelnek fel. Ilyenkor hajnalban még minden csendes volt.

Fél hét körül Kristóf kikászálódott az ágyból és miközben öltözködött, már nem azon gondolkodott, amit hajnalban írt, hanem Márknak feltett kérdése járt a fejében: "Benyúlhatok a pólód alá?" Annyira elmerengett, hogy először észre sem vette, hogy kifordítva vette fel a pólóját, csak amikor belenézett a tükörbe, akkor látta, hogy a póló címkéje kívül van. Bosszankodva lerángatta magáról a ruhadarabot, miközben szembenézett saját, pucér felsőtestével. Nem volt sem sovány, sem kövér, sem pedig izmos. Teljesen átlagos testalkata volt. Remélte, hogy Márk kívánni fogja majd, amikor majd először meglátja póló nélkül... Kristóf elvigyorodott és örült, hogy ilyenkor senki nem lát bele a fejébe. Mert közben elméje már tovább szőtte a képet a Márkkal való együttléttel kapcsolatban, amely sok olyan dolgot tartalmazott, ami ilyen korban egy hormonokkal túlfűtött, normális tinédzser szabadon szárnyaló elméjében megjelenik.

Miután minden ruhadarabot sikerült a megfelelő testrészére felhúznia, derűsen indult el reggelizni. A szülei meg is jegyezték, hogy ma reggel milyen jó hangulatban van, mire Kristóf csak vállat vont. Nemsokára találkozik Márkkal a suliban és akkor személyesen is megbeszélhetik, hogy hogyan tovább. Kristóf remélte, hogy valami előrelépést tesznek nemsokára a kapcsolatukban, bár mindketten azon a véleményen voltak, hogy semmit sem szabad elkapkodni.

Az iskola ma is úgy festett, mint korábban: kívülről vöröses téglaépület, belül fehérre meszelt falakkal. A fiatalok zsibongása hallatszódott innen-onnan, miközben fél füllel mindenki a becsöngő hangjára figyelt. Kristóf helyet foglalt megszokott helyén az osztályteremben, ám ekkor egy szokatlan, újonnan írt feliratra lett figyelmes a padján: "Nyavajás buzi!" Kristóf körbenézett, hogy van-e olyan a teremben, aki most esetleg őt figyeli, de láthatóan az osztálytársai magukkal voltak elfoglalva. Kristóf ismét az írásra meredt, amely jó néhány dolgot elárult számára: egyértelmű volt, hogy neki címezték, mindig mindenki ugyanott ül a teremben, így ez tuti biztos. Másrészt az, aki ezt írta, nem tűnik egy lángésznek, hogy ha a "nyavalyás" szót "j"- betűvel írja. Továbbá a suliban senkinek nem mondta el, hogy meleg. Leszámítva Márkot, de Márk meg úgyse mondja el másnak. A közösségi médiában sem teregeti ki úgy a magánéletét, ahogy azt más emberek szokták tenni. Nem, ez valami más lesz. Lehet, persze, hogy csak egy rosszindulatú tréfa és az illető csak úgy írta. Lehet, hogy nem is neki szól. Csak egy ostoba ember ostoba tréfája. Nem kell vele foglalkozni.

Az órák a szokott mederben folytak, majd elérkezett a nagyszünet, Kristóf pedig a mosdóba ment, hogy könnyítsen magán. Már a kezét mosta, mikor belépett a mellékhelyiségbe az iskola egyik legrosszindulatúbb, végzős diákja.

- Lám, lám... - csillant fel gonosz tekintete, ahogy megpillantotta Kristófot, aki ebből kitalálta, hogy ki írta rá a padjára a feliratot.

Kristóf megpróbálta figyelmen kívül hagyni és elmenni mellette, ám a srác széttárta a karját. Majdnem kétszer akkora volt, mint Kristóf.

- Mit akarsz, Tom? - nézett rá Kristóf. Persze a rendes neve Tamás volt, de valamiért elvárta, hogy mindenki Tomnak szólítsa, még a tanárok is.

- Csak úgy kíváncsiságból kérdezem, milyen érzés melegnek lenni? - közben szemei derűsen fürkészték Kristófot, ám kedvesség nem volt a tekintetében.

- Nem tudom, de gondolom mindjárt elmondod! - nézett Kristóf egyenesen Tamás szemébe. A következő pillanatban akkora ütést kapott a gyomrába, hogy összegörnyedt tőle.

- Nem mondták még neked, hogy a nálad idősebbekkel mindig tisztelettel beszélj? - kérdezte halkan, de fenyegetőn Tom.

Kristóf most nem felelt.

- Elmondom, mi lesz - folytatta a nagydarab fiú. - Most ideadod az összes nálad lévő pénzt és akkor esetleg elfelejtem azt, hogy az előbb milyen tiszteletlen voltál.

- Nem adom oda! - rázta a fejét Kristóf.

- Ne légy ostoba! - sziszegte halkan Tom. - Esélyt kínálok neked, hogy te magad ideadd nekem a pénzt! Azt javaslom, hogy élj vele!

- Nem - ismételte meg Kristóf.

Valaki a nevén szólongatja:

- Kristóf...Kris...Mi történt?

Kristóf kinyitja a szemét és csillagokat lát. A suli mosdójában fekszik és olyan, mintha forogna a mennyezet. Lassan összeszedi a gondolatait, felül és kissé kába tekintettel ráfókuszál az alakra, aki ott térdel mellette. Persze, hogy Márk az.

Kristóf felnyög, fájnak a bordái és a sípcsontja is.

- Tom volt az - sóhajtotta.

- Ó! Nem is kell folytatnod - bólintott Márk. Kezét nyújtva felsegítette Kristófot, majd segített neki leporolni a ruháját.

- Köszi - pillantott rá hálásan Kristóf.

- Eltört valamid? - kérdezte Márk.

Kristóf a fejét rázta.

- Nem, de attól még pokolian fáj! Ez az idegbeteg nekem esett és miután a padlóra estem nekiállt rugdosni!

- Miért esett neked? - nézett rá Márk.

- Igazából nem tudom - felelte az igazságnak megfelelően Kristóf. - De valahonnan tudta, hogy meleg vagyok, holott azt hittem, hogy rajtad kívül ezt senki nem tudja az iskolában. Persze számíthattam rá, hogy valami ilyesmi fog történni, hiszen...

És ekkor elmesélte Márknak az üzenetet, amit reggel talált a padján.

- Rá vallana, hogy nem tud helyesen írni - értett egyet Márk is.

- De most egyelőre nem szeretnék erről beszélni! - fintorgott Kristóf.

- Rendben - bólintott Márk. - Amúgy azért is kerestelek, mert szerettem volna kérdezni tőled valamit. És persze nem várom el, hogy igent mondasz, meg hasonlók, csak kíváncsi vagyok, hogy mit gondolsz...

- Ó, mondd már! - forgatta a szemeit, Kristóf.

- Oké - nevetett Márk, majd komolyabban folytatta: - Szóval arra gondoltam, hogy most már talán eléggé ismerjük egymást ahhoz, hogy együtt aludjunk...Mármint most itt tényleg csak szigorúan alvásra gondolok - tette hozzá, amikor látta, hogy Kristóf felvonja a szemöldökét.

- Tudod, nézhetnénk valami filmet vagy sorozatot, meg beszélgethetnénk közben, ilyesmik... - folytatta kissé elvörösödve.

- Felőlem rendben, hogy ha nem horror - tárta szét a kezeit Kristóf.

- Megegyeztünk - bólintott Márk.

Kristóf ekkor megcsókolta, ami Márkot meglehetősen váratlanul érte, tekintve, hogy az iskolában voltak, a mosdóban, ahol bármelyik fiú társuktól, férfi tanáruktól vagy a takarítóktól kezdve bárki bármelyik pillanatban beléphetett. De ez csak egy pillanatig suhant át Márk elméjén, utána visszacsókolta Kristófot, ujjait pedig Kristóf hajába hajába fúrta. Abban a pillanatban egyáltalán nem érdekelte, hogy valaki megláthatja őket. Egy kicsit tovább maradtak a mosdóban, ahova ez idő alatt egyáltalán nem lépett be senki.