Megtörhetetlen | Rafe Cameron ff

-13-

Reggel telljesen összezavarodva, a tetőn ébredtem, természetesen egyedül. Kellett pár perc, mire összeszedtem gondolataimat, és visszaemlékeztem, hogy mégis mit keresek most én itt. Minden esetre némán elhagytam Tanneyhill-t, olyan gyorsan, amennyire csak tudtam. Útközben beszéltem Kie-vel, ki annyit írt, hogy találkozzunk a kastélynál, ugyanis ők jelenleg ott tartózkodnak. Így, hogy elpazaroltam egy egész napot Rafe Cameron-ra, már nem éreztem érdemesnek a magammal folytatott harcot. Egyszerűen csak beletörődtem, hogy valamilyen módon lehetetlen számomra elkerülni a srácot. Valamint amit az este mondott, az valahogy telljesen máshogy hatott rám, mint eddig bármi. Viszont ha már beletörődtem abba, hogy egy szörnyű áruló vagyok, legalább megpróbálok az elkövetkezendő pár napban barátaimra fókuszálni. És ekkor JJ is eszembe jutott, meg a kis kalandunk, ami bár ne történt volna meg. Foggalmam sem volt, hogy hozzam helyre, de minden esetre próbáltam összeszedni magamat. Ismét gyalog, egy kis idő múlva meg is érkeztem. Széles vigyorral integettem, látszólag három embernek, majd mind odasiettek hozzám, és szorosan átöleltek. Még JJ is úgy ahogy normálisan, a szokásos módon köszöntött.

-Már azthittük, köddé váltál. -Karolt át Kie, miközben mellette sétáltam.

-Ja, John B-vel együtt! -Tette hozzá Pope is. Először foggalmam sem volt, miről hadovál, de aztán a srácok felvilágosítottak, hogy barátunk elment Ward-dal halászni, vagy tudom is én mit csinálni.

Ezek után mindenki ment a saját dolgára, tevékenykedtek a ház körül, beszélgettek. JJ egy újonnan szerzett jakuzzi-ba lógatta lábát, foggalmam sem volt hirtelen honnan került az ide. Beugrott a pénz is, amit Barry-től lopott, de feltételeztem hogy azt az apjának adta, bár a faszi eggyáltalán nem érdemelte meg. Hirtelen megadott a lehetőség, hogy rendezzem barátommal a dolgokat, így odasétáltam hozzá, kissé kínosan mosolyogva. JJ viszonozta ezt a gesztust, én pedig leültem mellé a jakuzzi szélére. Szinte láttam rajta, mennyire nem kívánja társaságom, ami persze telljesen érthető volt.

-Figyelj, JJ.. Nagyon sajnálom, ami történt. -Kezdtem bele, mindent egyszerre szegény srác nyakába zúdítva. Ő szinte egyből félbeszakított.

-Kate, nincs szükség magyarázkodásra. Csak felejtsd el, kérlek. -Felelte nekem kifejezetten arrongánsan, miből levettem, hogy még mindig haragszik rám. Azok után, hogy bocsánatot kértem tőle, őszintén, nem tudtam már többet tenni. Nagy levegőket véve próbáltam visszatartani könnyeimet, viszont szokás szerint egy-kettő csak kibukott.

Utáltam magam, amiért nem tudtam viszonozni JJ "érzéseit". Utáltam azt is, hogy azt az öntelt, sötétszőke hajú flúgost azóta sem tudtam kiverni fejemből. Szinte folyamatosan arra gondoltam, amit az este folyamán mondott. JJ pedig a legjobb barátom volt. Még ha Rafe-vel nem is lett volna ez az egész, talán akkor sem tudtam volna úgy érezni, ahogyan JJ. Bár valamilyen okból kifolyólag mégis én csókoltam meg őt először. Minden esetre próbáltam összeszedni magamat, de ez szőke barátom mellett nem igazán ment. Hatalmasat sóhajtva felkeltem, s már keszültem is indulni, mikor ő hirtelen megfogta karom, nehogy messzebbre jussak.

-Tényleg nem kéne ezért magadat okolnod. -Mondta halkan, mire én letörölve azt a pár könnyet visszafordultam. -Mindketten idióták voltunk. Nincs harag, oké? -Kedvesen odahúzott magához, ezzel pedig szorosan megölelt. Éreztem, hogy ezuttal ez az ölelés őszinte, és sokkal barátibb volt. Annyira nyugtató volt karjai közt, hogy el is felejtettem, miért is jöttem ide. Hirtelen JJ háta mögött megpillantottam John B-t, látszólag idegesen trappolt be az udvar területére.

-Hé! Összedobtam a csörlőt az arany felhozásához, meg minden. -Szólította meg őt elsőként JJ, elengedve engem.

-Az nem te voltál, hanem én. -Tette hozzá Pope, mire JB semmitsem regállt.

-Szia John B! -Köszöntünk szinte egyszerre Kie-vel, viszont barátunk továbbra sem válaszolt. Ekkor már mindannyiunknak kezdett kicsit gyanússá vállni az egész, szóval követtük befelé őt, hátha ad majd valami magyarázatot.

Ijedten keresgélni kezdett valami után, mi pedig csak faggatuk őt. Mint aki némasági fogadalmat tett, egy szót sem szólt. Odasietett a kanapéhoz, majd benyúlva a matrac alá előhúzta azt a bizonyos fegyvert, mit elméletileg JJ szerzett valahonnan, bár én arról lemaradtam.

-Minek neked a fegyver? Szólalj már meg! -Szólt rá JJ kicsit erélyesebben, mire a srác levágta őt a kanapéra. Erre mindnyájan ilyedten kiabálni kezdtünk vele, s aztán mikor Pope-ot is odébblökte, már kezdtem rendesen aggódni.

-Basszus! Jól vagy? -Néztem a mellettem rémülten maga elé meredő Pope-ra. Kie közben idegesen követni kezdte John B-t, ki az imént még a fegyvert is lenyúlta, minden szó nélkül. Egyszerűen nem fért a fejembe, mégis mit akar kezdeni azzal.
Mindenki kisiettett az udvara, JB pedig már a motoron ült.

-Ward tud az aranyról! Megölte apámat! -Ordított át a zajon keresztül, s ezzel elhúzott.

Másra sem tudtam gondolni, csak utolsó mondatára. Ward Cameron, mint gyilkos? Világéletemben úgy ismertem az embert, mint aki egy légynek sem tudna ártani. Természetesen szükség esetén kezébe vette a dolgokat, de mást nem láttam belé, mint egy kitartó, jó apukát. Három gyereket nevelt, szinte egyedül, én pedig ezért mindigis tiszteltem. Pontosabban egészen idáig. Nehezen fért a fejembe, hogy mégis hogyan végezhetett Big John-nal, kivel amúgy soha nem találkoztam. Aztán azis beugrott, hogy JB elvitt magával egy fegyvert, ígyhát a többiekre néztem tanácstalanul.

____________

Végül úgy döntöttünk, elmegyünk John B után, hátha valami hülyeséget csinál. Tulajdonképpen nem történt semmi különös, Ward életben volt, JB meg hát továbbra is bajban. Természetesen mind segíteni akartunk neki, viszont Pope-nak reggel lett volna egy interjúja, így aztán érthető okból, inkább hazakívánkozott. Kisebb veszekedés lett ebből közte, és Kie között, ez pedig annyira elfajult, hogy végül nekem, de leginkább JJ-nek kellett kibékítenie őket. Megértettem, mennyire fontos Pope-nak ez a dolog, hiszen neki még volt esélye arra, hogy az arany nélkül is sokra vigye. Ígyhát megeggyeztünk abban, hogy őt hazavisszük. Beszálltunk mind a hajóba, majd később énis hazaestem. Másnap reggel mind John B-nál találkoztunk, természetesen kivéve Pope-t, ő éppen az interjún volt. Megbeszéltünk mindent JB-vel, mikor hirtelen a semmiből előkerült Pope is. Lihegve állt meg melletünk, mi meg mind csodálkozva meredtünk rá.

-Most nincs sok időm, viszont van egy infóm, ami taktikailag releváns. -Kezdett bele a fiú, miután bocsánatot kért barátunktól. Kie-vel meglepve meredtünk csak rá. - A meghallgatás előtt aztmondta apám, ki megy a reptérre pálmákat vágni Cameron nagy gépének az útjából. Mivel túl nehéz a repcsi, hosszab kifutó pálya kell neki! -Mondta továbbra is sietősen, én viszont ezek után elmerültem gondolataimba. Figyelmen kívül hagyva a fiú mondandóját elgondolkodtam azon, vajon mégis Ward-nak miért kellhet hosszabb kifutó, valamint mi lehet olyan nehéz, hogy lehúzza a gépet. Kis idő múlva leesett a dolog, mikor Pope befejezte az egészet, a többiekkel együtt ugyan azzal a felvilágosodott tekintettel néztem felé.

-Az arany! -Erősített meg JJ elméletemben. Pope a levegőben hadonászva egy "pontosan" következtében ismét megszólalt.

-Srácok! Ez a mi esélyünk! De ma este elmegy, indulnunk kell! -S ezzel hamar meg is indultunk a reptér felé izgatottan.

Bár én talán kicsit tartózkodtam az egésztől, próbáltam nem belefolyni a Cameron család ügyeibe. Különösen Rafe miatt, de inkább azért is, mert régi barátok. Mindezek ellenére Ward telljesen más szerepet kapott az én szememben, így eggyáltalán nem volt ellenemre a dolog. Őrült ötletnek tartottam, valamint volt egy rossz előérzetem ezzel kapcsolatban. Sejtettem, hogy valami történni fog, ami borzalmas következményeket hoz majd magával. Mégis valamiért nem akartam hazamenni, ott akartam lenni, és segíteni barátaimnak, bármi áron.