Bungou Nyugat

36. Tékozló fiú

Dazai Osamu POV

Őszinte leszek, halvány fogalmam sem volt, mit gondoltam mi fog ebből az egészből kisülni, mikor bepróbálkoztam Fyodornál, de azt meg kell hagyni, hogy erre nem számítottam. Abból kiindulva, hogy barátom mit mondott azt vártam, hogy messzire el fog kerülni és még hetekig próbálkozhatok, mire újra neki kezdhetek szolidan udvarolni neki.

Na, hát nem ez történt, de annyira nem ez történt, hogy ahelyett, hogy Fyodor a közelembe se jönne úgy mellém nőtt ez alatt a pár nap alatt, mint Ranpo-kun mellé József Attila. Ami viszont egyértelműen azt jelenti, hogy mindenki azt hiszi, hogy együtt vagyunk, pedig nem ez a helyzet.

Hogy honnan tudom, hogy mindenki ezt hiszi? Nem volt nehéz rájönni, mikor József úr elém állt és vigyorogva közölte: "Tudtam én, hogy együtt vagytok!" Mindezt úgy, hogy a vezéreken kívül mindenki ott volt körülöttünk és senkinek még csak meg se rebbent a szeme.

Nem mintha én annyira bánnám ezt a félreértést, de akkor is kicsit kellemetlen a helyzet, főleg hogy kifejezetten örülnék neki, ha igazuk lenne, de hát az ember nem mindig kaphatja meg, amit akar. Úgyhogy egyelőre nem tudok mást tenni, minthogy élvezem a helyzetet, hogy Fyodor a közelemben van és nem menekül.

Igen, minden szép és jó is volt egészen addig, amíg ma délután, már éppen lenyugodott helyzetben azután, hogy kaptunk még két darabot a nagy Nyugat puzzlehöz, Arany János vigyorogva közölte velem, hogy "Most jött el az ideje!" Bennem pedig szó szerint megállt a levegő. Mit akar az jelenteni, hogy most jött el az ideje? Miért most? Miért, amikor éppen össze akarok jönni valakivel?

- Dazai-san! - Arany János hirtelen hangjára azonnal sarkon fordulok és kedvesen mosolygom a szőke fiúra.

- Igen? Miben segíthetek? - Kérdezem kedvesen.

- Ne játssza meg magát! Tudom, hogy kétségbeesett. - Fúj egyet a gyerek. - Általában nem szoktam beleszólni mások ügyeibe, de ha nem kapja össze magát mindent elront. - Mondja maga előtt összefonva a karjait.

- Ezt hogy érted? - Tudakolom, ő pedig megforgatja a szemeit.

- Sanyi! - Kiáltja el magát és a következő pillanatban azt érzem meg, hogy valami nekicsapódik az oldalamnak és a falhoz vág. Mikor felfogom, hogy mi van körülöttem a vörös szemű Petőfi Sándor nyomja a torkomat a falnak. - Ne legyen beszari Dazai-san, meg tudja szerezni, amit akar. - Jelenik meg a vörös szemű háta mögött Arany. - Csak vegye el, ennyi az egész.

- És ez mire kellett? - Mutatok a kézre a torkomon.

- Hogy megmutassa magának, hogy nem veszi komolyan a dolgot. Ha nagyon akarta volna elkapott volna. - Lép hátra Petőfi és sarkon fordul. - Menjünk János, innen tudnia kellene magának is. - Karolja át barátját és hagynak magamra a folyosón.

Mondanom sem kell, hogy ezután este nem sokat aludtam. Helyette azon gondolkodtam, hogyan lépjek ki az árnyak közül. A legtöbb maffia tag könnyen beadja a derekát egy erősebb áldottnak, de vannak, akik nem csak a hatalom miatt vannak a szervezetben. Óvatosnak kell lennem és ott van Mori problémája is, arról meg ne is beszéljünk, hogy a Nyomozó Irodásoknak hogy fogom elmondani, hogy kilépek tőlük, az úgy nevezett jó oldalról.

- Azt hiszem ez jól fog jönni! - Nyom valaki a kezembe egy bögre kávét, mikor reggel betámolygok... Valahova.

- Köszönöm. - Motyogom és iszom bele a kávéba, ami pont úgy van elkészítve, ahogy szeretem.

- Jól van, mégis min járt az eszed, hogy ennyire nem tudtál aludni az este? - Jön a kérdés és ekkor már meg tudom magamnak nézni a beszélőt, aki nem más, mint a halványan mosolygó Fyodor.