Tomboló vágy { BEFEJEZETT }

48. Fejezet

Kedves hűséges olvasóim! Felhívom a figyelmeteket, hogy az előző fejezetet még kiegészítettem pár részlettel, mert nem éreztem elég jónak. Ha van kedvetek olvasátok újra.

Egy július végi nyári nap kellős közepe volt, ám az eget és a napot teljesen eltakarták a szinte fekete viharfelhők, ezzel szürkeségbe burkolva a vadregényes angol tájat. Mintha az anyatermészet is tisztában lett volna a kibontakozni készülő események komolyságával és hozzá igazította volna az időjárást.

Miután Mr Weasly és Kingsley megtalálták a megfelelő helyszínt az összecsapáshoz, az események felgyorsultak. Mire Draco észbe kapott már egy hatalmas tisztás szélén állt pálcával a kezében, az egyik oldalán Angelikával a másikon Potterrel. A többiek egy két lépéssel mögöttük sorakoztak fel. Viharszürke szemeivel végigpásztázta a sűrű erdővel körbe vett rétet. ~ Hát itt fog eldölni minden. ~gondolta keserűen, majd felnézett a sötét égboltra.

- Készen állsz Potter? - fordult a sebhelyes homlokú varázsló felé.

- Igen. És te Malfoy?

- Már majdnem. - válaszolta Draco, azzal hátat fordított Harrynek és magához rántotta Angelikát, hogy megcsókólja.

Elégedettséggel töltötte el, hogy a népes nezőközönség, és a közelgő életveszély ellenére, a szőke kis boszorkány most is mint mindig, megremegett a karjában a csókja hatására.

- Maradj mellettem kislány, és vigyázz magadra ahogy megbeszéltük! - súgta a fülébe, majd arrébb húzódott, hogy belenézzen a gyönyörű zöld szemekbe.
- Rendben? - kérdezte, mire a lány aprót bólintott.

Draco újra Harryhez fordult és rá vigyorgott.

-Mostmár készen állok! - vetette oda a fekete hajú fiúnak foghegyről.

Draco felhúzta az ingujját, hozzá érintette a pálcája végét a sötétjegyhez a karján, és elsuttogta a varázsigét.
Olyan érzése volt, mintha az emberi koponyát ábrázoló tetoválás, melynek az állkapcsaiból egy kígyó bújik ki nyelvként, megelevenedett volna. És a kigyó tekergőzni kezdett volna a bőre alatt. Mire az érzés elmúlt Voldemort megjelent a tisztás másik oldalán. Majd pár másodperccel később tucatjával tűntek fel mellette a csatlósai és a halálfalók, pont ahogy arra számítottak. Ilyen távolságból nem tudta megállapítani, hogy a torz külsejű sötétvarázsló hármuk közül melyiküket nézi, de nem lepte meg mikor meghalotta a hangját a fejében.

~ Draco Malfoy. Sejtettem, hogy áruló lettél mikor sehol nem találtalak téged és a családodat az eltűnésetek után. Mégis meglep, hogy volt bátorságod magadhoz szólítani. Áruld el nekem fiú... Mivel vettek rá, hogy ellenem fordulj? ~

Draco igyekezett védeni a gondolatait és az emlékeit, de hiába fejlesztette szinte tökélyre mind az okklumentori, mind a legilimentori képességeit, Voldemort varázsereje túl erős volt, még neki is.

~ Á! Szerelem! Milyen ostoba ok a halálra fiatal barátom. Ráadásul a lány félvér. Ezek szerint már nem tartod bűnnek a mágusvér felhígítását. Végülis mindegy is, hiszen úgyis mindketten itt fogtok meghalni. Remélem ezzel tisztában vagy. Ugyan az én elsődleges célom továbbra is a Potter fiúval végezni, de a veled ellentétben hűséges halálfalóim alig várják, hogy végezzenek veled. Dolohov egyenesen megesküdött, hogy ő lesz az aki megbosszulja az árulásodat és azok alapján az emlékek alapján amit az elmédben látok, úgyvélem a csinos kis szőke boszorkányod életét sem fogja megkímélni. ~

Draco izmai megfeszültek, miközben meglátta Dolohov ismerős tagba szakadt alakját nem messze Voldemorttól. Igyekezett kontrollálni magát, mégis érezte, hogy remegni kezd a dühtől. Pedig tudta, hogy a kegyetlen sötétvarázslónak épp az a célja, hogy ész nélkül vesse bele magát a nemsokára kibontakozó harcba, és semmiképp sem akarta hagyni, hogy elérje a célját. Ösztönösen Angelika felé pillantott a szeme sarkából, miközben védekezőn maga elé szegezte a pálcáját. A kedvese elszánt tekintettel meredt az egyre csak gyarapodó sötétvarázslók csoportja felé, ha félt is egyáltalán nem látszott rajta.