Megtörhetetlen | Rafe Cameron ff

-17-

A kopasz pasas, meg vele pár rendőr elvitt minket valahova, látszólag a part szélére. Bevezettek egy fehér, és átlátszó sátor alá, majd onnan hallgattuk négyen a fejleményeket. Egy ideig minden simán ment, de aztán valahogyan észrevették John B-t, meg a fantomot. Kiderült, hogy Sarah is vele van, és ettől csak mégjobban kezdtem pánikba esni. A vihar egyre nagyobb lett, már az eső is szakadt, viszont John B-ék csak haladtak tovább. Nem sokkal később pár rendőr is utánuk ment, hajóval. Ezt én mind elsőosztályról hallgattam végig, JJ és Pope között ülve. Mikor már a zsaruk sem voltak képesek őket utolérni, nem volt más választásuk. Bevetették Ward-ot, ki megpróbált beszélni barátunkal. Pár percig nem jött válasz, így aztán mikor JB hangját meghallottam, eléggé meglepődtem. Elmondta Ward-nak, hogy mi vár rá, és hogy visszaszerzi egyszer az aranyat, hiszen az őt illetni. Beszéde hallatán megteltem reménnyel, kezdtem abban hinni, hogy valahogyan megússzák ezt a vihart. Ám végül minden elhalkult, már csak akkor kaptunk új információt, mikor Shoup és csapata megjelentek, esőkabátban. Mind ugyan abban a pillanatban pattantunk ki székeinkből, megrohamozva a férfit.

-Elkapták? -Kérdezte Pope, tűkön ülve.

-Nem. Az van hogy.. Eltűntek. -Felelte Shoup kis habozás után, mire mindannyian néma csöndben, emésztgetve szavait csak álltunk.

Kis ideig senki sem szólt, de aztán JJ tört ki legelőször, majd Pope is követte őt. Kie a srácot nyugtatta, én viszont csak néma csöndben, fel nem fogva a történteket, álltam. Álltam, és vártam, hogy valaki azt mondja, ez csak egy szörnyű rémálom. Azonban nem ez történt. JJ-t lefogta a többi rendőr, nehogy nekiugorjon még a végén Shoup-nak, Kiara Pope-t ölelgette, én pedig minden szó nélkül, zokogtam. Nem tudtam, mégis mi mást csinálhatnék. Elvesztettem két barátot. Sarah gyermekkorom óta velem volt, John B pedig.. Mióta ide költöztünk, szinte az első napomtól kezdve rendes volt velem. Befogadott a csapatba, beavatott mindenbe, ő volt az egyik legjobb barátom. Csak reménykedni tudtam abban, hogy valahogyan túlélték mindketten, viszont erre elég kevés esély volt. Továbbra is csak folytak könnyeim, majd hirtelen JJ erős kezei átkaroltak, én pedig vállába fúrtam fejem. Pope és Kie szülei is megérkeztek, aztán Heyward-ékhoz csatlakozva mi is beszálltunk a családias ölelésbe. Természetesen JJ apja, és az én anyukám nem jelentek meg egyedül. Anya nem igazán mozdulhatott ki a lakásból, ezért szimplán csak felhívott. Meg is kérdezte, hogy szeretném-e hogy kijöjjön, de persze nemmel feleltem neki. Úgy éreztem, mára végleg kifáradtam. Így szóltam anyámnak, hogy hamarosan érkezem, valamint a többiektől elköszöntem. Nem vágytam társaságra, nem vágytam semmire, csakis arra, hogy John B és Sarah valamilyen csoda folytán mégis életben maradjanak. Egyedül ballagtam hazafelé, gondolataimban elveszve. Könnyeim továbbra is sebesen folytak, valamint egyszer-kétszer megbotlottam, hisz nem igazán figyeltem arra, hová lépek. Végül megpillantottam a szakadó esőben azt a régi, takaros kis házikót, ahol annak idején nagyanyám is lakott. Jelenleg másra sem vágytam, mint otthonom kényelmére. Azonban mikor közelebb érkeztem, kirajzolódott valaki alakja a sötétben. Először azthittem édesanyám, ígyhát szigorú tekintettel megindultam felé, hisz nem szabadna ilyen időben kint lennie. Hát, nagy meglepetés ért, mikor egy nálam két fejjel magasabb férfivel találtam szemben magam. És nem akármilyen férfivel. Rafe kicseszett Cameron-nal. Miután nagy valószínüséggel két legjobb barátom meghalt, bizonyosan az ő hibájából is, mondanom sem kellett, mennyire nem akartam őt látni. Valamint már ígyis kellőképpen utáltam. Tetőtől-talpig el volt ázva, de a vér árcán nyomokban még látható volt. Haja telljesen képébe lógott, mikor meglátott, egyből megindult felém.

-Várj, Kate.. -Kezdett bele, de én figyelmen kívül hagyva őt csak haladtam tovább. Már éppen a kerítés előtt álltam, mikor megéreztem karomon szorítását. Nem volt erős, de pont elég ahhoz, hogy megálítson. Nem fordultam meg, rá sem néztem, és még csak a kezemet sem rántottan el, ahogyan azt szoktam.

-Rafe, ha nem engedsz el, sikítok. -Mondtam neki halkan, mégis határozottan. Telljes mértékben betartottam volna igéretemet, de ő mégis pár másodpercig habozott, s csak aztán engedett el.

-Hallgass már meg! Katelyn! -Kiabált utánam, én viszont már nyitottam is  a kerítés ajtaját. -Sajnálom. -Hallottam meg hirtelen, majd megálltam, egy pillanatig meg sem mozdultam. Továbbra sem akartam ránézni, ígyhát ugyan abban a lefagyott pozícióban feleltem neki.

-Ez nem olyan dolog, amit a sajnálatoddal helyre lehet hozni. -Kezdtem bele, hangom pedig itt-ott elcsuklott közben. Hallottam, ahogyan hatalmas levegőket vesz mögöttem a srác, hisz nem volt olyan messze tőlem. -Megöltél valakit, bazdmeg! -Kiabáltam. -John B halott! Sarah is halott! És ez mind miattad van. -Megfordultam, majd ütöttem kettőt a tőlem pár centire álló fiú mellkasába. Ő ezt némán tűrte, de aztán mikor már harmadjára is felemeltem kezem, azt megakadályozta.

-Sarah meghalt? -Kérdezte elkerekedett szemekkel, mire könnyek szöktek szemembe. Tudtam, hogy telljesen hidegen hagyja John B halála. Valamint Sarah is éppenhogy felkeltette érdeklődését, Rafe egy szívtelen állat volt, semmi több.

Ismét zokogni kezdtem, bár az eső elmosta könnyeimet. Rafe magához tolt, és megölelt engem. Ezuttal próbáltam ellenkezni, de nem ment, hiszen túl erősen szorított magához. Állát fejem búbjára hejezte, míg én arcomat szorosan mellkasába temettem, ahogyan ezelőtt. Éreztem, ahogy kapkodja a levegőt, valamint hideg pólója telljesen rátapadt testére.

-Én nem akartam, Kate.. Tudom, hogy nem kellett volna megöljem azt a rohadt sheriffet! -Mondta ingerülten, és hallottam hangján, hogy ő is sír. Legalábbis olyasmi. -Sajnálom, baszki! -Miután utolsó szavát is kimondta, eltávolodtam tőle, mélyen kék szemeibe néztem.

Bár alig láttam valamit belőle, hiszen korom sötét volt, és az utcai lámpák is csak néhány helyen világítottak. Ezuttal láttam rajt a kétségbeesést, valamint egy apró sajnálatot is. Azt nem tudtam, miért van ott, vagy éppen mit sajnál. Biztos voltam benne, hogy nem a húgát, de még csak nem is a sheriffet. Tisztán láttam azt a sok gyűlöletet is a szemében, viszont ez volt minden, amit fel tudtam fedezni benne. Pár könnycsepett elhullajtott, számomra elég fura volt. Valamint azt sem értettem, miért kért bocsánatot. Én vagyok az utolsó, akinek haragudnia kell rá. Bár velem is szörnyűségeket tett, egyszerűen nem bírtam elnézni, ahogy megtörve, csurom vizesen áll előttem. Tarkójánál megfogtam, s odahúztam magamhoz, ő pedig egyből megcsókolt. Ezuttal viszont telljesen máshogyan. Sokkal érzelemtelljesebben, érzékibben csinálta, mintha ezuttal ügyelt volna arra is, hogy ne faljon fel engem egészben. Megfogta derekamat, és egy könnyed mozdulattal odahúzott magához, mitől csak mégjobban kedvem támadt visszacsókolni őt. Annyi érzelem szabadult fel bennem egyszerre. Imádtam, ahogyan hozzám ért, és hogy képes volt elfeledtetni velem mindent. Viszont mégis, miatta halt meg három ember, részben. Miatta szereztem mostanában annyi sebet, és ő volt az oka annak is, hogy annyiszor elment minden életkedvem. Viszont mégis ittvan, velem, és engem ölel magához, engem csókol úgy, mintha nem akarna senki mást.