Minden így kezdődött (BL)

15. fejezet - Család

Márk derűsen lépkedett a járdán, miközben a Kristóffal eltöltött időn merengett. Hazafelé tartott és bár az eget szürke fellegek takarták, ez mit sem szegte kedvét. Úgy érezte, hogy ez élete legboldogabb időszaka. Már a bejárati ajtó előtt állt, azon gondolkodott, hogy ideje lenne végre egy kicsit komolyabban vennie a tanulást. Azzal egyrészt imponálna Kristófnak is, aki majdnem kitűnő tanuló, másrészt pedig saját magának is több lehetőséget adhatna, már ami a későbbi jövőjét illeti. Belépett a házba, levette a cipőjét és már indult volna a szobájába, amikor jobbról, a nappaliból anyukája hangját hallotta:

- Márk, gyere be, beszélnünk kell!

Így hát lenyomta a kilincset és belépett a nappaliba. Anyukája és apukája az ajtóval szemközti kanapén üldögéltek és őt fürkészték tekintetükkel. Márk helyet foglalt a kanapén és kérdőn nézett a szüleire.

- Nos - kezdte az anyukája -, tudjuk, hogy Kristóffal nagyon szeretitek egymást és ez teljesen rendben van így. Az első szerelem mindig csodálatos és felemelő érzés.

- De? - vonta fel a szemöldökét Márk, bár már volt egy sejtése, hogy anyukája hova szeretne kilyukadni.

- De - folytatta az anyukája - az egymás iránt érzett szerelem sokszor háttérbe szorít bizonyos dolgokat, amik nyilván a szerelem csodálatos érzése mellett apróságnak, mellékes dolognak tűnnek csupán, ám mégis meghatározóak lehetnek a jövőd alakulása szempontjából. Éppen ezért apád és én arra gondoltunk, hogy mindkettőtök jövője érdekében előremutató lenne, hogy ha egy kis szünetet tartanátok a kapcsolatotokban.

- Szünetet? - döbbent meg Márk. Bár sok mindenre fel volt készülve, erre azért nem.

- Igen - bólintott az anyukája. - Mióta Kristóffal együtt vagytok, alig beszélsz velünk és sejtjük, hogy nem mondasz el nekünk dolgokat.

- Ez nem igaz... - tiltakozott erőtlenül Márk. - Én mondom, csak...

- Csak? - vonta fel a szemöldökét az apukája.

Márk vállat vont.

- Nézd, Kicsim, apád és én is voltunk tinédzserek, így tudjuk milyen az, amikor tombolnak a hormonok és hogy ott van az a csodálatos érzés, hogy van valakid, aki ugyanúgy szeret téged, mint te őt. Viszont úgy vettük észre, hogy egy csöppet gyors tempóban haladtok a kapcsolatotokban - fejtegette az anyukája.

- Dehogyis! - tiltakozott Márk. - Szeretjük egymást és elég időt töltöttünk együtt ahhoz, hogy ismerjük is egymást!

- Hmmm... És mennyire ismeritek egymást, tulajdonképpen? - tette föl a kérdést az apukája, gondosan megnyomva az "ismeritek" szót.

Márk egyből vette a lapot.

- Ha arra gondolsz, hogy szexeltünk-e már egymással, akkor a válaszom nem! Együtt aludtunk, valóban, de tényleg csak alvás volt.

- Mindenesetre, ha sor kerülne a dologra, akkor ne felejtsétek el a védekezést - tette hozzá az anyukája. - Az egy meleg kapcsolatban is ugyanolyan fontos, mint egy heteroszexuális párkapcsolatban.

- Tudom, anya - forgatta a szemeit Márk. - Mit gondolsz, miért volt az általános iskolában szexuális felvilágosító óra?

- Jó látni, hogy legalább ragadt rád valami az iskolában - mosolygott az apukája.

- Mit vártok tőlem? - nézett kétségbeesetten Márk a szüleire. - Ezentúl akkor nem is találkozhatok Kristóffal?

- Márk, Kicsim, mi ilyet nem mondtunk és soha nem is fogunk mondani - jelentette ki az anyukája, apukája pedig bólintott hozzá. - Tudom, hogy elég közhelyesnek fog hangzani, amit most mondok, de még mindketten nagyon fiatalok vagytok és rengeteg időtök lesz egymásra. Már amennyiben valóban komolyan gondoljátok a dolgot - nézett keményen a fia szemébe, mire Márk bólintott.

- Én komolyan gondolom. És Kristóf is, biztos vagyok benne!

- Rendben - bólintott az anyukája. - Ebben az esetben koncentráljatok egy kicsit többet a tanulmányaitokra és kevesebbet egymásra. Hidd el, hogy ha bekerülsz egy egyetemre és el is végzed, majd utána elhelyezkedsz a munkaerőpiacon, lesz egy stabil állásod, akkor utána a kettőtök között kialakult kapcsolat is jobban fog működni. Erről jut eszembe: Kristófnak van már valamilyen terve, hogy mi szeretne lenni?

- Író és tanár szeretne lenni. Már most is ír történeteket - felelte szemlesütve Márk.

- Látod? - mutatott rá az anyukája. - Ahhoz, hogy tanár lehessen, egyetemet kell végeznie vagy minimum tanárképző főiskolát. A tanárság pedig nagyon kemény munka, óriási felelősség és egyben tisztesség is a jövő generációjának megfelelő módon átadni a tudást, amellyel az ember rendelkezik. Csak azt szeretném ezzel mondani, hogy neked is kell valamit találnod az életben, amivel szeretnél foglalkozni. De az a legfontosabb, hogy olyan munkát találj, amit szeretsz csinálni.

- Tudom - bólintott Márk.

- Tudjuk azt, hogy sokszor esetleg szigorúnak tűnünk, amikor a tanulásról van szó, de hidd el, hogy ez kizárólag a te érdekedben történik.

- Mi csak a lehető legjobbat szeretnénk neked! - biztosította az apukája is.

- Tudom - ismételte Márk. - És igazatok van - ismerte el. - Ígérem, hogy a jövőben jobban koncentrálok a tanulásra, viszont továbbra is fogok találkozni Kristóffal, mert szeretem őt! Nem találkoztam még olyannal, aki ennyire kedves lett volna hozzám. Tudjátok, hogy mit kaptam most tőle szülinapomra?

Szülei a fejüket rázták.

- Egy verset - közölte Márk. - Ebben a versben az irántam érzett szerelmét olyan csodálatos módon írta le, hogy miután elolvastam, egy ideig nem is találtam szavakat. Ilyen verset én soha nem fogok tudni írni számára, ezért az együtt töltött időben szeretném megadni neki mindazt a szeretet és kedvességet, amit ő - az együtt töltött időn kívül - versben is megfogalmazott. Mehetek végre? - nézett könyörgőn a szüleire.

Anyukája mosolyogva bólintott, mire Márk felment a szobájába.

- Látod, András, egy vers - fordult a férje felé. - Mondd, hát nem romantikus?

- Igen, Drágám - bólintott mosolyogva Márk apukája. - Néha olyan érzésem van, hogy elfeledtük, milyen is volt tinédzsernek lenni. Hiszen emlékszel, hogy amikor először együtt voltunk azon a holdfényes, fülledt, nyári éjszakán...

- András - szólt figyelmeztetően Eszter és ujjával a fejük felé, a mennyezetre mutatott.

- Ugyan már, Eszter - legyintett. - Tizenhat éves, most volt a születésnapja! Gondolod, hogy nincs tisztában a dolgokkal?

- Tudom, hogy tisztában van vele - felelte Márk édesanyja.

- Nézd, mi sem voltunk sokkal idősebbek ennél - folytatta András. - Hadd élvezzék az életet, a boldogságot! Hadd élvezzék egymás társaságát! Úgyis nagyon hamar elérkezik az az idő, amikor mindez elmúlik.

- Csak olyan nehéz elhinnem, hogy a kisfiunk szerelmes. Mármint mikor és miért nőtt fel ilyen hirtelen? Hogy repült el ennyire az idő?

- Tudom - ölelte át András, miközben Eszter feje a vállára simult. - De ez az élet velejárója.

- Szeretlek - nézett a szemébe Eszter.

- Én is szeretlek - felelte András.

Megcsókolták egymást.