I will see you again <Aidan Gallagher ff.>

1 évvel később

Lina szemszöge

Már lassan 1 éve, hogy eljöttem Seattle-ből. Azóta is rendszeresen beszélünk Aidan-el. Örülök, hogy nem kellett lemondanunk egymásról. Még mindig bánt a tudat, hogy nem mondtam el neki hol vagyok, de ez így volt helyes. Majd egyszer, ha eljön a mi időnk, akkor újra együtt lehetünk. Most is épp videó chatelünk.

-És milyen az élet Seattle-ben?

-Egész jó bár kicsit unalmas. De hamarosan nem lesz az.

-Miért? Mi lesz?

-Hát majd lassan elutazok.

-Hova?

-Hozzád. Már majdnem megtaláltalak.

-Sok sikert hozzá. Nem lesz könnyű dolgod.

-Miért is? Már közel vagyok.

-Mert mostanában elég sokat utazok én is.

-De jó. Mondd már el, hogy hol vagy. Mit dolgozol legalább csak annyit.

-Az lesz az utolsó, amit elmondok szívem.

-De mégis miért?

-Mert nem. Kész. Vita lezárva!

-Hát jó. Úgy is kiderítem.

-Hajrá. És várod már a szülinapodat? Holnap lesz.

-Hát, hogy őszinte legyek, igazából nincs miért várnom. A legjobb ajándék az lenne, ha mellettem lehetnél.

-Az tényleg jó lenne. De nem tudok. Majd egyszer.

-Nekem mennem kell, mert lassan indulok.- mondtam majd elköszöntünk egymástól.

-Okés, szeretlek. Szia

-Én is. Szia.

Elköszöntünk én meg elindultam a bevásárló központba, mert kellett pár dolog az útra. Aidan-nek nem mondtam, mert meglepetés lesz, de visszarepülök Seattle-be a szülinapja erejéig. Katherine és David már tud róla, mert szóltam nekik. Holnap hajnalban indul a gépem és addigra össze kell pakolnom. Reggelre ott vagyok náluk és úgy terveztem, hogy befekszek Aidan mellé és akkor remélem, meglepődik és boldog lesz. Összepakoltam és elég korán, olyan fél 6 körül elmentem aludni is. Csak egy bőröndöt viszek magammal, mert 1 hétre tudok csak menni sajnos. Ébresztő órám 1kor meg is szólalt. Alig tudtam felkelni. De végül sikeresen összeszedtem magam és elindultam a reptérre. A gépen még aludtam egy keveset, de 6 órakor le is szálltunk. David jött ki értem és vitt el magukhoz. Mikor odaértünk már 7 óra volt tehát Aidan lassal felkel. Bevittük a bőröndöm, köszöntem Kate-nek és elindultak felfele Aidan szobája felé. Amíg felkeltik, addig én a nappaliban várok rájuk.

Kate szemszöge

Óvatosan odafeküdtem mellé és megsimogattam a vállát. Szinte egyből elkezdett mocorogni és felém fordult.

-Boldog szülinapot édesem.- suttogtam a fülébe.

-Köszi anyu. Miért keltettetek fel ilyen korán?

-Van egy meglepetésünk. Gyere lent vár a nappaliban.

-Oké. 5 percet kaphatok amíg felöltözök?

-Persze drágám.- gyors felöltözött majd kilépett a szobájából. David bekötötte a szemét és lassan de óvatosan levezettük a lépcsőn, egészen a nappaliig. Ott levettük a sálat a szeméről.

Lina szemszöge

Végre ott állt előttem életem szerelme. Semmit sem sejtve. Mikor meglátott teljesen lefagyott. Csak állt ott és nézett engem. 

-Szia.- mondtam halkan és bekönnyezve, de mégis mosolyogva. Ő nem szólt semmit csak odarohant hozzám és szorosan karjai közé zárt. Vagy 10 percig szótlanul ölelt engem. Én se voltam másképp hiszen nagyon hiányzott már nekem is.

-Tényleg te vagy az? Ha álmodok, ne keltsetek fel!

-Biztosíthatlak arról, hogy nem álmodsz.

-Mit keresel itt?

-Gondoltam ideutazok születésnapod alkalmából. Reméltem jó meglepetés lesz.

-A legjobb. De mégis mikor jöttél? Hogyan?

-Ma reggel érkeztem repülővel. Apukád pedig volt oly kedves, hogy elhozott a reptérről. Most pedig itt vagyok. Dióhéjban ennyi igazából.

-Tudod mit? Nem is érdekel. Csak az, hogy most már végre itt vagy. Meddig maradsz?

-1 hétig. Következő hét csütörtökön indulok haza.

-Akkor ezt a hetet ki kell maxolnunk. 

-Az biztos, hogy ki is fogjuk. És mivel szeretne a szülinapos kezdeni?

-Egy sétával a parton?

-Én benne vagyok.

-Akkor reggelizzünk, és utána indulhatunk is.

Megreggeliztünk és amíg Aidan elkészült én a szüleivel beszélgettem. Majdnem mindent elmeséltem nekik. Például, hogy ott milyen a környék, hol dolgozok és még minden mást is. Nagyon szeretem őket, mindig megértenek engem és a költözésben is segítettek. Ott voltak akkor is amikor az én szüleim akiket már lassan 1,5 éve nem láttam. Hát igen. Ők szépen leléptek és itthagytak magamra. Azóta se hallottam felőlük. De már túl vagyok rajtuk. Megtanultam elfogadni. Mint az életben sok mást.

-Lina drágám köztünk jársz?- kérdezte nyugodt hangszínnel ami árnyékában rejtett egy kis aggodalmat is.

-Persze. Csak elbambultam kissé.

-Igen de csupán csak egy picit. Arról kérdeztünk, hogy milyen ott az egyetem és, hogy milyen szakra is jársz. Tudom említetted már egyszer kétszer, de egyszerűen mindig elfelejtem.

-Pszichológiai karra járok.

-Ez elképesztő. És nehéz? Milyenek a tanárok, a többi diák?

-Hát nehéznek nem mondanám, inkább csak annyit mondanék, hogy sok a tananyag. A tanárok tanárosak. Van pár szigorú de vannak nagyon jó fejek is. A diákok is rendesek. Eddig semmi baj nem vplt semmivel és remélem ez a béke meg is marad.

-Ennek nagyon örülök.

Még beszélgettünk pár mondatot. Ők is meséltek arról mik történnek itt.

-Hát ez a gyermek meg hol marad ilyen sokáig?- kérdezte gyanakvóan Katherine.

-Megnezzem?- tettem fel a kérdést szinte egyből.

-Kérlek. Öreg vagyok már ahhoz, hogy napi 5-ször másszam meg az emeletet.

-Nem is vagy öreg Kat.

-Na inkább menj.

Elindultam az emelet felé. Csak úgy szeltem a lépcsőfokokat felfelé. Bekopogtam az ajtón, vártam egy keveset. Majd miután láttam, hogy úgyse fogok választ kapni. Benyitottam. Aidan az ágyában felüdt teljesen nyugodtan és?? ALUDT?! Ezt most komolyan gondolja? Odasétáltam hozzá és elkezdtem óvatosan lökdösni a vállát. Semmi. Fogtam az éjjeli szekrényén lévő vizet és nyakon öntöttem.

Szavak: 862 darab