Love at first sight I. (+18)

8.

A megbeszéltek szerint Colin a campushoz vezetett. Az út alatt végig le sem tudtam venni róla a szemem, hiszen annyira helyes és úgy fel voltam dúlva tőle. Vajon haragszik még rám, amiért így felkaptam a vizet? Ahogy a műszerfalhoz nyúltam, hogy a légterelőket más irányba állítsam ő is épp akkor nyúlt a rádió felé, így összeütközött a kezünk. Szégyenlősen ránéztem, mire ő megfogta a kezem és nem engedte visszahúzni.
- Feljössz velem az irodába? Nem szívesen hagynálak most egyedül.
- Én nem hiszem, hogy ez helyes lenne. Mi van ha valaki meglát?
- És a tanszékvezető nem beszélgethet diákokkal? Szerintem sokkal rosszabb lenne, hogyha valaki a kocsimban látna meg.
- Rendben, igazad van – adtam meg magam. Kínlódva kászálódtam ki az autóból, annyira fáradtnak éreztem magam, úgy éreztem összeroskadnak alattam a lábaim. Azt hittem menten elájulok. Megkerültem az autót és Colin mellé értem, így együtt mentünk be az épületbe, ahol most csend honolt. Néhány diák ült az asztaloknál, de a laptopjukba voltak mélyedve, így ránk sem hederítettek.
- Gyere, menjünk lifttel – mondta gyengéden, és a liftek irányába húzott.

Kezdtem magam nagyon kellemetlenül érezni és már rá sem mertem nézni. Legszívesebben odabújtam volna hozzá és szorosan átöleltem volna, de természetesen ezt nem tehettem meg, főleg nem az iskolában. Próbáltam másra terelni a gondolataim, sajnos kevés sikerrel. Az irodájába érve még inkább zavarban voltam.
- Nyugodtan ülj le, vagy nézz körül, pár perc az egész, csak megkeresem azt a mappát – adta ki az utasításokat kedvesen.
Bátortalanul a könyvespolchoz léptem. Elképedve láttam, hogy mennyi könyv sorakozott a polcokon. Félredöntött fejjel olvasni kezdtem a gerincekre nyomtatott címeket, csupa-csupa nyelvészeti könyv, ezek szerint ez lehetett a szakterülete. Legszívesebben mindet kölcsönkértem volna, hogy magamba szívhassam belőlük a tudást. Vágyakozva pillantottam rájuk.
- Tetszik a gyűjteményem? Ez csak a negyede, a többit otthon tartom.
- Hűha, rengeteg könyved van akkor. Bár ...
- Elolvashatnád? – vágott közbe mosolyogva.
- Igen, hát az nem lenne rossz. Nagyon szeretek olvasni.
- Válassz egyet és vidd haza. Most úgyis pihenned kell majd, legalább hasznosan töltheted el az időd. Javasolnám a Fromkin féle Mi a Nyelv? – et, kezdésnek éppen jó – tette hozzá és mögém lépve leemelte a legfelső polcról, majd a kezembe nyomta.
- Köszönöm – néztem rá félénken a pilláim alól.
- Ó, Alexis, nincs mit – mondta halkan és éreztem, hogy a keze a vállamra ér.

Felkaptam a fejem és láttam, ahogy rám néz. Hosszú pillanat volt, de álltam a tekintetét. Bár megcsókolhattam volna... Végül nagyot sóhajtott, és végigsimított a karomon, majd hátrált egy lépést. Az érintése, mint az áramütés futott végig a testemen. Azonnal beleborzongtam, majd rögtön elszégyelltem magam, hogy egy ilyen apróság ezt váltja ki belőlem.
- Ez nehezebb lesz, mint gondoltam volna – morogta az orra alatt, miközben belemarkolt egy nagy kupac papírba. – Menjünk, végre le kell pihenned, és még a gyógyszereket is meg kell vennünk.
- Figyelj, nem kell semmit tenned, csak vigyél haza légy szíves, majd én elintézem, megkérem Leah-t, hogy intézze el.
- Nem, dehogyis, majd együtt megoldjuk – mondta kedvesen, de láttam rajta, hogy ő sincs rendben lélekben.

Rosszkedvűen indultunk el, egész úton nem szóltunk egymáshoz, de a feszültség érezhető volt. Miután a gyógyszertárban megvettük, amit a bátyja felírt, hazavitt. Pár percig még néma csendben ültünk, de ez az a helyzet volt, amikor a csend kellemetlen volt. Végül én törtem meg.
- Azt hiszem, én most megyek.
- Igen, talán az lenne a legjobb... - mondta halkan, rám sem nézve.
- Akkor, köszönök mindent. Gondolom az egyetemen látlak még.
- Az első szemeszterben nem, majd később. De talán jobb is így.
- Igen, talán. Köszönöm. Add át az üdvözletem a bátyjádnak!
- Átadom. Vigyázz magadra! – mondta miközben megfogta a kezem. – Szervusz Alexis!
- Szia Colin! – suttogtam és éreztem, ahogy egy könnycsepp legördül az arcomon, amikor visszanéztem rá.

Roham tempóban indultam a lakásom felé és az ágyamig meg sem álltam. Levetettem magam és nehezen, de végül álomba sírtam magam. A szüleim halála óta most először éreztem, hogy megszakad a szívem valakiért, akivel sosem lehetek együtt.