Kémiával kezdődött (Befejezett)

/Nem tudom mit mondjak/

/Luna szemszöge/

Iskolából hazaérve egyenesen a szobámba rohantam. Gyorsan megcsináltam a házi feladatokat, majd úgy döntöttem, hogy sütök valami sütit. Zenét kapcsoltam és azt bömböltettem az egész házban, ugyanis jelenleg rajtam kívül nincs más itthon, így én is ordítottam hozzá a szöveget. Előkészítettem a hozzávalókat a muffinhoz, majd elkezdtem a recept szerint össze állítani- a palacsinta recepten kívül mást nem tudok fejből- elővettem a muffinsütőt és bele raktam a papírokat. Mindegyik kis rekeszt félig raktam, ugyanis szeretek a tészta közé gyümölcs darabokat tenni. Ezután pedig tele tettem. És bedontam a sütőbe.

Lehet nem csak azért énekeltem én is, és volt max hangerőn a telóm, hogy legyen valamiféle társaságom, hanem...hogy eltudjam nyomni magamban azokat a gondolatokat, amik Aaron miatt keletkeztek bennem.

Lassan megsültek a sütik. Megfogtam a sütőkesztyűt, majd óvatosan kivettem a tálcát. Leraktam a pultra, hogy valamennyire kihüljön, aztán megkóstoltam. Nagyon finom lett!

Nem tudtam mihez kezdeni magammal, így hamar lefürödtem és belebújtam a pizsamámba. Végül a nappaliba mentem, majd rávágódtam a kanapéra és bekapcsoltam a tv-t. Kerestem valami jó kis filmet, amit rögtön el is indítottam. Csak rájöttem, hogy nincs nálam semmi nasi, ezért hamar megállítottam, és a konyhábafutottam valami rágcsáért. Magammal vittem a muffinokat, meg még amit találtam ( múltkor megettem majdhogynem mindent, brühü) és végre elindítottam a filmet.

Csöngetnek! Hát ezt nem hiszem el! Miért nem lehet már az embernek egy kis nyugi? Csak kiakartam kapcsolódni. Csöndben ülni vagy feküdni, vagy inkább egyszerre a kettőt, és közben majszolgatni a kajámat. De nem, ezt nem lehet, mert valaki volt olyan kedves, hogy mindezt megzavarja nekem. Hát kösz szépen!

Újra felkeltem a kanapéról, aztán felvettem a papucsamat, és az ajtóhoz sétáltam. Egy mosolyt persze magamra erőltettem, közben pedig elfordítottam a kulcsot a zárban, és felpillantottam.
Nem húzom az időt, Aaron állt az ajtóban.

-Szia Luna!- köszönt ahogyan meglátott

-Öhm...hali- mivan? Most mit mondjak? Azt sem tudom, hogy miért jött. Egész végig szóba sem állt velem, sőt még csak a közelembe se jött, mintha valami fertőző beteg lennék. Waa, komolyan mondom, hogy nem tudom mit gondoljak. Kínos csendben álltunk egy darabig, majd inkább úgy döntöttem, hogy becsukom az ajtót, mert ennek így semmi értelme... Szerintetek számított a számára valamit is Az A CSÓK?

-Ne...izé, én csak- kereste a szavakat- bocsánatot akarok kérni, elég hülyén viselkedtem meg minden

-Hát eléggé- vágtam oda neki

-Tudom, és egy idióta vagyok, de nézd, hoztam kaját-mutat fel egy szatyrot

-Ahj, gyere be

-Amúgy mizu?- kérdezi egy idő után- Na jó, ez így elég kínosan jött ki-vakarja meg a fejét, majd leül a kanpéra

-Persze, érezd magad otthon meg minden- és én is leülök mellé (tisztes távolságban)

-Meglesz

-Milyen nasit hoztál?- váltok témát

-Amit a húgom a kezembe nyomott-dobta elém a szerzeményét. Mit ne mondjak elég kedves húzás tőle.

-Amit a húgod a kezedbe nyomott?- ismétlem meg -Ez új infó

-Yep. Avanak hívják

-Hány éves?

-Hat- rázza meg a fejét olyan „hát igen, én sem hiszem el, de büszke vagyok rá" stílusban

-Te lenyúltad a hat éves húgod nasiját- nézek rá elképedve