Ő csak egy barát (Meklod ff.)

Ne haragudj rám

2022/05/11

Félig felhúzott fekete, bő nadrágban, és bugyiban ültem az ablakom alatt, feslő nem volt rajtam már egy ideje, hiszen a bőrkabátom mellettem hevert a földön. Az ablak tárva nyitva volt, hogy a szél kivigye a dohányszagot. Bár tegyük hozzá, hogy én nem annyira járultam hozzá, hiszen a cigi most is a kezemben égett.

A tevékenységemet a lakáscsengő zavarta meg. Bódultam pillantottam a falon lógó órára, ami fél kettőt mutatott. Magamban morogva álltam fel, és léptem az ajtó mellé, hogy beleszóljak a mikrofonba.

- Igen? - kérdeztem, miközben elkezdtem kifújni a füstöt.

- Szia, Zoé - köszönt Matyi. - Beengedsz? Otthon hagytam a kulcsomat, és tekintve, hogy megint megváltoztatták a kódot nem tudok bejönni. Reméltem, hogy fent vagy...

A hangja hallatán megakadta a levegőm, és a füstöt is letüdőztem, ahogy az után kapkodtam. Köhögni kezdtem, a füst marta a torkomat és nem bírtam megszólalni. Az egészre rátett, hogy amúgy sem kellett volna cigiznem, hiszen a tüdőm nem nagyon bírta.

- Jól vagy? - tudakolta aggódva Matyi.

- Persze - nyögtem ki, alig hallhatóan, miközben lenyomtam a gombot, hogy bejöhessen. - Gyere be - mondtam, hasonló hangon.

- Bemegyek hozzád! - jelentette ki.

Ettől megrémültem. Gyorsan magamra kaptam a fekete dzsekim és bedobáltam a fiókba a cigarettás dobozokat, miközben folyamatosan köhögtem, becsaptam, majd az egyik parfümömmel befújtam magamat és a lakást is. Épp időben végeztem, mivel Matyi abban a percben lépet be, amikor az illatszert visszatettem a helyére.

Értetlenül nézett rám Matyi. Nehezemre esett nem rá nézni és közben próbáltam körülnézni, hogy nem maradt-e valami nem a szobába illő dolog. Így sikerült kiszúrnom az ablakpárkányon lévő gyújtót és pár szál cigit. Megpróbáltam nem feltűnően odamenni érte, de néha még mindig köhögtem párat.

- Látod, jó vagyok - mondtam, nagyjából normális hangon.

Nem válaszolt csak szúrós tekintettel mért végig, majd követte a tekintetemet és... az arca hirtelen elkomorodott. Rám nézett, de inkább csak reménykedett abban, hogy rosszul értelmezte a dolgot.

- Matyi, én annyira sajnálom... - estem térdre könnyek között. - Kérlek, ne legyél dühös! Ha te is elmész, én nem kelek fel többet - mondtam, és lassú ringatózás közben bámultam.

- Csalódtam benned, nem hittem, hogy képes lennél ilyesmire.

- Tudom, és azt is tudom, hogy haragszol, de kérlek, ne haragudj rám - néztem fel ré könnyes, könyörgő szemekkel. - Elrontottam, de kérlek, ments meg!

Egy ideig nem szólt semmit. Csak állt mellettem és bámult hol engem, hol a plafont. Fel kellett dolgoznia a történteket, és én hagytam is erre időt, hiszen nagyon sok kérdés kavaroghatott benne.

Hosszú, a szipogásomat leszámítva néma percek teltek el, mire kinyújtotta a kezét. Majd amikor elfogadtam megragadott és felhúzott.

- Nem fogsz itt hagyni?

- Soha - jelentette ki határozottan, miközben gyengéden megszorított.

- Bárhova visz el a szél, bárhova sodor az ár? - kérdeztem, mire ő eltolt és megfogta a kezeimet.

- Én itt leszek, fogom a két kezed, sehova nem megyek.

Megköszöntem volna, de nem bírtam, inkább beléfúrtam a fejemet és könnyekkel itattam ár a pólóját. Matyi csendben megvárta, még megnyugszom, majd az ölébe vett és leültünk az ágyra.

- És most mondj el mindent. Kezdve a cigitől, egészen eddig az öltözetik - mért végig ismét.

- Oké - nevettem fel, és megtöröltem a szemem sarkát.

És tényleg mindent elmeséltem, azt, hogy milyen volt az „egyetem", hogyan találkoztam Petivel és hogyan szakítottunk pár nappal ezelőtt. Megmutattam mindent, még a hangüzenetinket is, és nagyon megkönnyebbültem, amikor ennek az egésznek a végére értünk.

A legmeghatóbb pillanat talán mégis az volt, amikor Matyi megkérdezte, hogy hogyan tudtam elengedni Petit. A válaszom nagyon egyszerű volt. És hiába próbáltam erősnek látszani, itt újból könnybe lábadt a szemem.

- Átgondoltam és talán a legfőbb oka az, hogy nem szeretnék még egyszer érzelmileg kiszolgáltatott lenni, azt érzem, nincs fény ennek az alagútnak a végén.