𝙄 𝙝𝙖𝙫𝙚 𝙛𝙖𝙡𝙡𝙚𝙣 𝙞𝙣 𝙮𝙤𝙪 /Charles Leclerc ff./

27

Yvette szemszöge :
-Mi az, hogy nem akarsz elmenni Mykonosra?
-Nem szeretném, hogy az egészségedre menjen.
-De Charles, jól vagyok, másfél napja normálisan eszek.
-Szivem, nem szeretném, hogy bármi bajod lenne.
-Nem lesz.
-Ahj, Istenem.
-Tudom mennyire vártad már, Én is várom, Anyudék is várják...
-Igen. De mindenki megértené azt, hogy Neked szükséged van a pihenésre.
-De nincs.
-De igen, van.
-Charles. Hidd el, jól vagyok.
-Nem szeretnék kockáztatni.
-Jó. Akkor Én itthon maradok, Ti menjetek el.
-Nélküled nem megyek.
-De.
-Yv, ne csináld ezt velem.
-A kedvemért.
-Nem, Nélküled nem fogok elmenni nyaralni.
-Hát akkor...
-Jó, akkor menjünk. De akkor megigéred, hogy vigyázol magadra és felelősség teljes leszel.
-Oksi! Akkor elmegyek pakolni.
-Mindened itt van? Legalábbis Párizsban nincs semmi szükséges?
-Hát... hmmm, nem tudom igazából. Miért?
-Mert Pierre ma jön Párizsból Monacoba és ha valamit otthon felejtettél, akkor elhozza.
-Aham. Mindjárt utána nézek.
~
Ma már a repülőn ülünk, ami egyenesen Mykonosra visz minket. Nagyban beszélgettem Pascale-lal, miközben Charles és Arthur tört ki óriási nevetésben. Hirtelen odafordultunk a két fiú felé. Én mosolyogva megráztam a fejemet, Pascale szintén így tett, csak hangosan nevetett.
-Nagyon örülök, hogy Charles talált egy ilyen lányt, mint Te. Nagyon aranyos, életvidám, közvetlen vagy. Kis szeretetbomba. Látszik mennyire szereted Őt, és Ti egymást. Amióta Veled van, illetve ismer Téged a fiam, teljesen más. Sokkal pozitívabb, mosolygósabb és azt kell mondjam nem olyan gyerekes.
-Pedig mellettem csak annak lehet lenni! -nevettem
-Felelősség tudatosabb egyébként. Odafigyel a dolgokra, nem olyan szétszórt. Nagyon jó hatással vagy rá.
-Ennek örülök. Nem mellesleg köszönöm ezeket a szavakat. Jól esnek. Igen, nagyon szeretem. Soha nem szerettem még ennyire senkit. -Pascale ezt mosolyogva hallgatta végig. Körülbelül még fél óra volt a leszállásig. Azalatt az idő alatt folytattuk a társalgást, kártyáztunk és nagyokat nevettünk.
~
Mykonos... hmmm... gyönyörű. Az nem kifejezés, hogy mennyire. Nagyon jó meleg van, süt a nap és mindenki csupa boldogság. Egyszerűen imádom ezt az életérzést.
A beachen napozva, koktélomat iszogatva a tengerben megláttam egy ismerős arcot. Lehúztam napszemüvegemet és próbáltam kisilabizálni, hogy ki lehet az. De nem tudtam beazonosítani hirtelen az arcot. Visszahelyezkedtem eddigi pozíciómba, majd Charlestól kérdeztem egy két dolgot.
-Honnan tudtad, hogy ez ilyen jó hely?
-Rengeteget olvastam róla és próbáltam minél tökéletesebb nyaralást összehozni. Remélem sikerült.
-Biztosan. Nem megyünk pancsizni? -álltam fel és nyújtottam felé a kezemet, hogy felhúzzam a napágyból. Charles viszont nem így gondolta, Ő megfogta a kezemet és váratlanul lerántott maga mellé. Igen ám, de az ágy ebben a pillanatban reccsent egy egész nagyot az érkezésemtől. Mi Charlesszal elkezdtünk nagyon nevetni. A környezetünkből eléggé sokan ránk figyeltek. Carla és Arthur sírva röhögve jöttek oda hozzánk.
-Mi történt itt pontosan? -nevetett Carla
-Akarjuk egyáltalán tudni? -kérdezte Arthur.
De Mi, még mindig annyira nevettünk, hogy nem tudtunk szóhoz jutni. Jó öt perc megnyugvás kellett ahhoz, hogy egy értelmes szót ki tudjunk nyögni.
-Aham, egész érthető. Itt leszakadt alattatok az ágy...
Nem jöttök fürdeni?
-De, oda készültünk, de aztán történt ez az incidens.
-Na akkor egy, kettő! Menjünk gyerekek! -tessékelt be a vízbe Charles minket.
-Olyan kellemes.
-Nagyon az. De ezután menjünk kajálni. Már egy órája az éhen halás hatarán vagyok. -szenvedett Arthur
-Csak a szokásos, mindig éhes vagy.
-Jó na, egy fejlődésben lévő szervezet vagyok. Mit kell bántani... nyeh.
-Szivike, csak vicceltem, nyugi! -ment oda hozzá Carla és a nyakába csimpaszkodott. Én eddig is Charles hátán csüngtem, de most egy puszit nyomtam arcára.
-Olyan aranyosak.
-Igen. Örülök, hogy Arthur talált egy ilyen kedves lányt. Annyira összeillenek.
-Így van.
-Nézelődtél már kajáldák gyanánt Öcsi?
-Még szép!
-Haspók... -súgtam nevetve Charles fülébe, amin Ő is elnevette magát.
-Olyan hamburgereket lehet kapni, Úristen. Meg salik is vannak, desszertek, hú tényleg minden is.
-Neten nézted? Voltak képek róla?
-Szerinted merre jártunk az elmúlt fél órában?
-Ne mondd, hogy éttermeket néztetek.
-De. -forgatta szemeit Carla
-Úristen, szegénykém. -nevettem
-Hát, Arthurnak a hasa a legfontosabb tudod...
-Ez nem igaz! Te vagy a legfontosabb. -nyomott puszit szájára. A két fiatal megint el volt foglalva egymással, mire Charles hátranyúlt és elkezdte csikizni a hasam.
-Helo! -mondtam nevetve
-Na gyere! -húzott magával szembe. Először adott egy csókot, utána rám mosolygott. Én kérdően néztem rá. Ugyan mit szeretne? Épp szóra nyitottam a számat, hogy megkérdezzem Tőle, de Ő gyorsabb volt- Mit szólnál, ha este elmennénk vacsizni?
-Jó ötlet. Itt a városban?
-Mhm, valahol itt a parton egy cuki étterembe.
-Oksi, ez tetszik!
-Akkor majd nézek egy szimpi éttermet és foglalok asztalt két főre.
-Két főre?
-Aham. Gondoltam elmehetnénk kicsit ketten, romantikázni. Ránk fér, hosszú időn vagyunk túl, most verseny sincs, úgyhogy minden figyelmemet Rád szeretném szentelni.
-De édes vagy! -mosolyodtam el és megfogtam arcát- Nagyon szeretlek!
-Én is Baby! -csókolt meg. Arthur szenvedésére váltunk el egymástól.
-Menjünk már!
-Te éhes vagy szivi?
-Mhm, kezdek.
-Jó, akkor mehetünk.
-Persze, a barátnőd miatt elindulsz, Engem meg hagysz éhezni.
-Még szép! Milyen testvér lennék, ha nem így tenném?
-Na jól van, menj a ... -ezt Arthur már végigmondani se tudta, mert Charles a vízbe lökte. Mi ezt a csatát Carlaval nagyokat nevetve néztük. Mindannyian Pascale kiabálására figyeltünk fel, ami a fiúk felé irányult.
-Fiúk! Ne öljétek meg egymást! Viselkedjetek! Húsz felett vagytok mindketten! -ezen mind elkezdtünk dőlni a nevetéstől, majd elindultunk a part felé.
-Egyszerűen felháborítónak találom, hogy két felnőtt ember így viselkedik! Hogy neveltelek Én titeket? Szégyent hoztok rám! -mondta magáét Pascale az asztalnál, mire Én ránéztem a velem szemben ülő Charlesra és jót mosolyogtunk rajta
-Anya, nem vagyunk nyolc évesek!
-Pedig az előbb pont úgy viselkedtetek!
-Csak szórakoztunk, nyugi!
-Charles Marc Hervé Perceval Leclerc! Nekem Te ne nyugizzál!
-Jól van Anyu, bocsánat! -ezen Én nagyon jót nevettem, majd ismét Charles felé néztem- Te mit eszel kicsim?
-Hát...
-Ugye eszel?
-Persze. Kénytelen vagyok.
-Nem. Mármint de, de kérlek a saját egészséged érdekében egyél.
-Jó.
-És meg ne haljam, hogy....
-Akkor eszek egy.... -mondtuk a két mondatot tök egyszerre, majd az utolsó szót együtt mondtuk ki
-...salátát.
-Nem, baby, Te most szépen meg fogsz enni egy egész gyrost.
-De az nem egészséges.
-Az a nem egészséges, amit csinálsz Yv.
-Jó na, eszek azt.
-Köszönöm! Én is azt eszek. Egyébként estére valami helyi éttermet nézzek, vagy jó lesz valami olaszos?
-Erre tudod a választ.
-Olasz! -mosolyodott el mire bólintottam- Nem csalódtam! Nagyon jó lesz ketten.
-Így van. Nagyon várom.
-Izgatott vagyok.
-Ugyan miért?
-Majd meglátod! -vigyorgott
-Charles?
-Titkos! -kacagott olyan kisfiúsan.
Egyszerűen rengeteget gondolkodtam azon, hogy mire is készül. Elhozott egy csoda helyre és még kettesben is szeretne tölteni egy kis időt. Hát nem aranyos?!
Míg Én Carlaval beszéltem át, hogy mit is kéne csinálni ezalatt az egy hét alatt, Charles Arthurral pusmorgott valamin. Ők nagyon titokzatosnak tűntek, amit eléggé furcsálltam. Takarták a szájukat, ha odanéztem Charles mosolygott, de rögtön vissza is fordult és eléggé nézték a kezemet mindketten, ahogy a szalvétát gyűrögettem ujjaimmal. Ebédelés után visszamentünk a partra napozni. Éppen átfordultam Charles felé, hogy megkérdezzem talált-e már éttermet, de Ő sehol nem volt. Ijedtemben felültem a napágyon és továbbra is nézelődtem jobbra-balra barátom megtalálása érdekében. De sehol. Utána Arthurt kerestem szemeimmel, de neki is nyoma veszett. Carla a tengerben, Lorenzo szintén eltűnt, Pascale pedig a kettővel arrébb lévő ágyon olvas. Elfordultam ismét jobbra és megtaláltam Charlest, majd pár másodperc múlva Arthur is mellé termedt. Nem jöttek vissza, Arthur egy kisebb dobozt húzott elő zsebéből, majd Charlesnak adta, aki szintén nadrágja zsebébe dugta be. Arthur elindult vissza, Charles pedig a hotel felé kezdett kocogni, majd fel a lépcsőn.
Mégis mi van abban a dobozba? Körülbelül egy gyűrű fér bele, bár ahhoz is picit nagyobb. De más kétlem.
-Hello Yv! Min agyalsz?
-Jaj, Arthur nem tudod hol van a bátyád?
-Mindjárt jön.
-Jó, de hol van?
-Étterem után nézeget.
-Áh, értem. Szuper
Az este hamar elérkezett. Már nagyon várom, hogy Charlesszal kettesben tudjunk kicsit lenni és csak egymásra figyelni. Készülődés közben viszont még mindig nem hagyott nyugodni az a gondolat, hogy Charles miben mesterkedik és mi volt abban a kis dobozban. Kisebb agyalás után elkezdtem kreálni magamban egy képet. Charles el akar vinni kettesben romantikázni. Valami titkos dologra készül, amiért izgul. Miközben beszélgetett Arthurral, szinte végig az ujjaimat szugerálta. Arthur eltűnt, majd Charles is és egy kis dobozzal tért vissza a fiatalabb Leclerc, amit bátyának oda is adott. Abba a pici kis tartóba egy gyűrűnél nagyobb tárgy nem férhetett bele. Te jó ég!
Ugye Charles nem arra készül, amire Én gondolok?!
Ettől a gondolattól bepánikoltam. Leültem a fürdőbe lehelyezett puffra és ott játszottam el azzal a gondolattal, hogy Én 22 évesen még nem vagyok kész férjhez menni. Imádom Charlest, teljesen bele vagyok esve, de nekünk még nem olyan hosszú a kapcsolatunk és mi lesz, ha ebből jó nem sül ki?
-Baby, indulhatunk? -kiabált be Charles a fürdőbe
-Öhm, mi-mi lenne, ha-ha ma ezt mégsem ejtenénk öhm meg?
-Miért? -nézett be- Rosszul vagy?
-Nem, dehogy. Csak a-az első esténk itt, nem akarod Arthurral meg anyuddal tölteni?
-Nem Szivem, veled szeretnék lenni. Te nem szeretnél menni ma?
-N-De! Veled szeretnék lenni.
-Akkor indulhatunk?
-Biztos nem baj, hogy közösségbe kell menj?
-Yv mi a baj? Biztos jól vagy?
-Persze. -bár a gondolat, hogy lehet megkéred a kezem az kétségbe ejt...
-Akkor mi az?
-Semmi, jól van! Menjünk! Öt egész perc!
-Rendben! -hintett egy puszit ajkaimra
Felvettem végül egy pink combközépig érő ruhát, egy fehér magassarkút és egy azonos színű táskát. A ruhához kiegészítőként felvettem a Charlestól kapott nyakláncomat még.
Mikor épp mentem volna ki, Charles nyitott be az ajtón. Rajta egy nagyon világos rózsaszín, rövidujjú ing volt egy fehér nadrággal. Nevetve egymásra néztünk.
-Összeöltöztünk!
-Eléggé!
-Gyönyörű vagy, mint mindig!
-Te sem panaszkodhatsz. -hajoltam közel szájához, de végül elhúztam magam és az ajtó felé indultam. Ő sóhajtott egy nagyot, majd visszahúzott magához, bár nem túl közel. Tetőtől-talpig végignézett rajtam.
-Szexi vagy, -harapott szájára- de ez a ruha még ma lekerül rólad! -mosolygott egyet, közelebb húzott, hogy meg tudjon csókolni.
-Induljunk! -jelentettem ki miután elengedtem ingje gallérját.
Nem kellett sokat sétálni, máris elértük az éttermet, ahova asztal van foglalva. Egy gyönyörű helyet talált Charles. Hiába beszéltük meg, hogy olasz ételt fogunk enni, egy helyibe hozott. Tipikusan görög. A fehér-kék színek dominálnak az egész helyen. Az asztalunk a korlát mellett van, közvetlen a tengerre nézve. Nincs még sötét, épp naplemente van. Gyönyörű az egész égbolt.
-Azért nem olasz, mert úgy gondoltam, hogy ma, egy ilyen fontos eseményre egy nemzeti helyre kell elhozzalak! -Fontos esemény? Tessék? Most ismét kicsit lefagytam.
-Jól tetted. Gyönyörű az egész hely. -mosolyogtam
-Baby, biztos minden rendben?
-Hogy ne lenne?
-Csak olyan fura vagy, kicsit zavarodottnak tűnsz.
-Nem dehogy. Minden a legnagyobb rendben.
-Tetszik minden? A hely, a szállás?
-Szerelmem, a legjobb nyaralást intézted. Ezt már most a legelején ki merem jelenteni! Csodálatos lesz. Ne izgulj!
-Rendben. Szeretlek!
-Én is!
-Nem megyünk le a partra? Amíg így naplemente van?
-Asztalunkkal mi lesz?
-Már megbeszéltem. Tartják, amíg nem kérem a számlát.
-Rendben. Akkor mehetünk. -ekkor szintén rám jött az a kicsi pánik. Úristen, levisz a partra, a naplementébe. De még mindig túl fiatal vagyok ehhez.
Ahova levitt rész, ott pihent a homokban egy pokróc leterítve és egy rózsacsokor. Oda leültünk, mire Charles át is nyújtotta a csokrot.
-Gyönyörű!
-Nálad nem gyönyörűbb.
Egy jó 10-15 perc után Charleson érződött, hogy izgul valami miatt nagyon. Nem tudott nyugodni, egyfolytában puszilgatott. Egyszercsak felállt és felsegített a földről. Magával szembe állított. Felhőtlenül boldog voltam, de rettentően kétségbeesett, mert ötletem se volt mit csináljak. Ő pontosan tudta mi hogyan fog következni. Hisz mindent eltervezett. Mélyen a szemembe nézett, majd megölelt.
-Annyira szeretlek!
-Én is Charles!
-Megígéred, hogy sose hagysz el?
-Meg. -mondtam remegő hangon
-Én is neked. -elengedett erős szorításából. Továbbra is egymással szemben álltunk.
-Te vagy nekem a legfontosabb Yvette! Mindennél fontosabb lettél nekem. És Én nem akarom, hogy ez változzon! -ezek után szerintem már nem érdekelt semmi mi lesz. Persze az az ijedtség nem tűnt el, de annyira szépeket mondott. Következő pillanatban elengedte a kezemet és benyúlt a hátsó zsebébe. Kivette azt a bizonyos dobozt, amit Arthur adott neki. Nagy levegőt vettem és lesütöttem szemeimet. Ah Charles... Én nem akarok neked nemet mondani...
-Ígérd meg, hogy ezt mindig hordani fogod! -nem térdelt le, állt velem szemben és elkezdte kinyitni, ami a kezében volt. Ekkor megláttam, valójában mi is van benne. Egy karkötő medállal. Egy ezüst szív alakú medál, amibe az volt belegravírozva, hogy 07.10.22. ♡.
-Charles... ez...
-Megígéred, hogy örökké rajtad lesz? Akármi is történjen?
-Igen! -bólogattam
-Köszönöm!
-Én köszönöm, ez egyszerűen gyönyörű. -könnyeztem be
-Ne sírj baba! Iszonyatosan szeretlek!
-Én is téged! -húztam jó közel magamhoz és hosszasan megcsókoltam
-Menjünk enni! Gyere!
Vacsora közben rengeteget beszélgettünk, hát elég sokat ettünk, úgyhogy az utolsó falatok után húsz percet még minimum ott töltöttünk.
-Van még terved mára?
-Ami azt illeti... -mosolygott rám perverzen és végignézett rajtam
-Naaa Charlie, ne legyél rossz fiú! -simogattam meg lábammal a lábát.
-Nem a rossz fiúkra buksz hmmm?
-Egy szóval nem mondtam.
-Akkor miért ellenkezel?
-Nem ellenkezem hidd el.
-Oh igen?
-Hát... ami azt illeti, vettem egy új fehérnemű szettet... -húztam lejjebb ruhám pántját- érdekelne a véleményed! -néztem rá full komoly arccal, és ajkaimra haraptam. Charles ezalatt a pár pillanat alatt kisebb ízelítőt kapott a szerzeményemből, alaposan megnézte a másodpercek során. Nem mondott rá semmi, csak hirtelen megnyalta száját, majd a pincérnek intett.
-Uram, a számlát kérném! Ha lehet minél hamarabb! -mondta az utóbbit halkan. Én elégedetten hátra dőltem székemben és szemezgettem Charlesszal.
Mintha hallották volna Charles, vagyis mindkettőnk gondolatait, alig 5 perc múlva távozhattunk az étteremből. Nem mondom, hogy szép lassan, de azt se, hogy sietve a hotel felé vettük az irányt. Charles gyakran ráfogott a derekamra, végigsimogatta azt. Ezzel azt fokozta, hogy minél jobban várjam a szobába érkezést.
Pár perc múlva oda is értünk a szállodába. A liftben egymásra néztünk és mindkettőnk szemében látszódott az a tűz.
Mintha olvasnánk egymás gondolataiban, egyszerre léptünk egymáshoz és vad csókolózásba kezdtünk. Mintha nem lenne holnap. Automatikusan is kezemet ingje gombjához tettem, amit el is kezdtem kigombolni. Ebből az egészből nyilván valóan az zavart meg, hogy felérkeztünk az emeletre. A liftből kilépve Charles csak húzott maga után, de két ismerős arcba botlottunk. Természetesen Arthur és Carla. Nekik alapos beszámolót kellett tenni, amit elég türelmetlenül, de röviden elmeséltünk. Hála égnek hamar mentek tovább dolgukra. Mi pedig rögtön a szobába siettünk, hogy véletlenül se találkozzunk még valakivel. Belépve az ajtón Charles annak döntött, közben megcsókolt. Ügyesen arra is figyelt h kulcsra zárja azt. Az egymás iránti vágy egyre csak fokozódott és fokozódott, főleg amikor egymás szemébe néztünk. Charles nem bírta túl sokáig, lehúzta ruhám cipzárját és jól szemügyre vette az étteremben említett ruhaneműket.
-Wowowowow, szexi! De nem lesz rá szükség!
Újra ajkaimnak esett, felemelt és az ágyra tett.
Elmondhatom, hogy életünk legcsodásabb estéjét töltöttük ma együtt, tele szenvedéllyel.

~