Love at first sight I. (+18)

15.

Colin szemszöge

A fürdőszobából kilépve egy édesen alvó Alexist találtam a kanapén a doktorim társaságában. Miután csendben felöltöztem, láttam, hogy azóta sem mozdult meg, valószínűleg már elég mélyen aludt. Óvatosan kihúztam alóla a kötetet, gyorsan rápillantva, hogy meddig jutott... 8. Oldal, nem rossz. Vajon értette is? Milyen titkokat rejt még ez a lány? Nagyon gyengéden megemeltem a pléddel együtt és a hálószobába vittem, hogy kényelmesen aludhasson az éjjel. Olyan könnyű volt a teste, mint egy tollpihe. Betakartam és homlokom csókoltam, de amint megéreztem a haja illatát kedvem lett volna melléfeküdni inkább a kanapé helyett. Nyilván nem szegtem meg a szavam, különben milyen bizalomról beszélhetnénk... Bevackoltam magam a kanapéra és közben áldottam az eget, hogy hagytam magam rábeszélni a bátyjám által egy elég méretes és kényelmes darabra, ami akár alvásra is alkalmas. Jelentéktelen dolgokon gondolkodtam, miközben elnyomott az álom.
Hajnalban velőtrázó sikítást hallottam. Az első alkalommal hirtelen azt sem tudtam, hogy honnan jön a hang, majd másodjára realizáltam, hogy a hang forrása a hálószoba. Mint akit ágyúból lőttek ki, rohantam Alexishez. Ahogy benyitottam, a lány teste az ágyon hánykolódott, közben sírva könyörgött és sikítozott. Leültem mellé és megpróbáltam átölelni, de az első próbálkozásom kudarcot vallott.
- Ne, kérlek, ne bánts! Hagyj békén! - könyörgött sírva álmában.
- Alexis, én vagyok, Colin. Senki nem fog bántani. - mondtam magabiztosan és szorosan öleltem magamhoz.
- Ne, ne bánts! Ne... - hüppögte továbbra is.
- Soha nem bántanálak. Nyugodj meg. Biztonságban vagy. - próbálkoztam újra és fél kezemmel lassan simogatni kezdtem a hátát.

Kis ideig még nyöszörgött, végül a légzése rendezett lett. Amikor rám nézett könnyáztatta arcával, már látszott, hogy teljesen éber.
- Szia... - suttogta bátortalanul.
- Szia! - mosolyogtam bátorítóan, de belül nagyon aggódtam és eszméletlen düh tombolt bennem az iránt az ember iránt, aki bántotta őt. - Rendben vagy?
- Azt hiszem. Ne haragudj, amiért felébresztettelek...
- Semmi baj, visszaalszom. Akkor én megyek is. - álltam fel és lassan az ajtó felé sétáltam. - Reggel találkozunk.
- Colin... kérlek, velem maradnál?
- Hát persze. Ha ez megnyugtat téged... - mondtam visszafordulva a lány felé, mire csak aprót bólintott.

Bemásztam mellé a saját térfelemre és betakaróztam. Nem igazán tudtam, hogy mi lenne a helyes, de azt éreztem, hogy egyre közelebb araszol felém, míg végül a karja félszegen a hátamhoz simult.
- Nagy kérés lenne, hogy átölelj? - suttogta. Sajnáltam, hogy nem láttam az arcát a fény hiánya miatt, bizonyára pipacsvörös volt és ezen magamban jót mosolyogtam.
- Mi sem természetesebb, Alexis. - mondtam és apró csókot leheltem az arcára. - Jó éjt.

Karjaimba zártam és hallgattam, ahogy álombamerül. Amikor a légzése már nyugodt volt, teste pedig ellazult, én is követtem az álmok országába.

******
Kérlek, ha tetszett írd meg a véleményed. Sokat segítene. Köszi ❤️