Love at first sight I. (+18)

17.

Colin szemszöge:

- Mióta vannak rémálmaid? - sóhajtottam.
Csendben lehajtotta a fejét és mélyet lélegzett. Végül lesütött szemmel válaszolt.
- Ezek nem igazán rémálmok... csak rosszul alszom, amióta...
- Beszéltél már erről a bátyjámmal? Tudod, mint orvossal.
- Igen. Ajánlott terápiát. De nem hiszem, hogy szükség van rá. Majd elmúlik, túl leszek rajta.
- Ezt valahogy nehezen tudom elképzelni ismerve a temperamentumodat és a körülményeket. Hogy akarsz túl lenni valami rosszon, amikor együtt dolgozol azzal, aki okozta? Ma is...? - szívtam be a levegőt élesen.
- Colin, őszintén, ez nem a te dolgod. Muszáj dolgoznom és majd túl leszek rajta. Nem mondhatod meg, hogy mit csináljak. Az iskolán kívül nem! - csattant fel harciasan.
Szuper, veszekedjünk már reggel... Micheal már elmondta, hogy ajánlott Alexisnek több traumafeldolgozó terápiát, de mindent visszautasított és az időt húzza, hogy túllépjen az egész borzalmon. Ki tudnám taposni a belét annak a szemétnek.
- Tudod nem igazán villanyoz fel a gondolat, hogy ma is fél éjjel együtt lesztek összezárva, úgy, hogy talán senki más nem is lesz ott rajtatok kívül. Nem tudok minden pillanatban vigyázni rád és gyanús is lenne...
- Nem kell rám vigyáznod, nagylány vagyok, egyedül is megy. - mondta szemforgatva.
- Igen, azt láttam már... mit szólnál ahhoz, ha Micheal elkísérne és haza is vinne? - kérdeztem, majd gyorsan látva, hogy gondolkodóba esett hozzátettem: - Ragaszkodom hozzá, ez nem kérés.
- Ha nem kérés, akkor minek kérdezed a véleményem? Biztos nagyon boldog lesz a bátyjád, hogy a szabadidejében engem kell pesztrálnia. - vonta meg a vállát.
- Ezt bízd ránk, jön nekem néhánnyal... és most... - húztam magamhoz közelebb a derekánál fogva. Homlokomat az övének támasztottam és hosszan a szemébe néztem...

Alexis szemszöge:

  Ó, csókolj már meg végre! - gondoltam magamban, de Colin csak nem mozdult. Arra várt, hogy én tegyem meg... pár másodpercig még gyűjtöttem a bátorságot, majd félénken megcsókoltam. Colin egyik keze a derekamról először a hátamra, majd a nyakamra siklott, míg másik karjával szorosan tartott. A hasamban tomboltak a pillangók, az elmémből minden törlődött, csak ő és én léteztünk. Az oxigénhiány azonban lassan győzött, így hamarosan zihálva váltunk szét. Colin tekintete ködös volt, szemei elsötétültek. Hihetetlenül jól nézett ki. Még mindig az ölelésébe burkolózva álltam és csak szívtam magamba az isteni illatát.

   Később néhány pléd és melegebb ruha társaságában kimentünk a teraszra az óriási függőfoteljébe üldögélni. Összebújva apróságokról beszélgettünk. Gondolom mások is így ismerkednek, csak nem a jövőbeni tanárukkal... ez a gondolat némiképp beárnyalta a hangulatomat és ezt Colin is észrevette.
- Miért romlott el a kedved, Lexi?
- Nem romlott el, csak nem tudom. Mindig eszembejut, hogy mi lesz ennek a következménye... Mármint oké, most jó. De amikor tanítasz, hogy fogsz viselkedni velem?
- Ugyanúgy mint a többiekkel. Biztosan nem leszek engedékenyebb, sőt... - mosolygott bátorítólag.
- Ja hát, tényleg, másra se vágyom, minthogy a pasim szétszivassa az agyamat fonológiából... - forgattam a szemem.
- Tudsz róla, hogy iszonyatosan el vagy szemtelenedve az idősebbekkel? - dorgált meg nevetve. -Megoldjuk. Minden jó lesz. Bízz bennem.
Válaszul bólintottam egyet és újra a mellkasára hajtottam a fejem. Minden olyan jó volt és azt kívántam maradjon is így. Bárcsak ne lenne a tanárom.
  
   Még egy ideig beszélgettünk, aztán Colin hazavitt és megbeszéltük, hogy Micheal fél ötkor felvesz és elvisz a kávézóba. Főzni már nem volt időm, de egy szendvicset gyorsan bekaptam és kissé összerámoltam a lakást. Az egyetem és a munka miatt néha káosz volt otthon, amit nem igazán szeretek. Micheal pontosan fél ötkor csengetett.
- Helló kislány! - köszönt vidáman. - Akkor munkára fel?
- Szia Micheal, - mondtam, miközben épp a cipőfűzőmmel bíbelődtem, - bocs, hogy rám kell pazarolnod az estém. Nem tudom mi szükség van erre.
- Alexis, chill, olyan leszek, mintha ott sem lennék. Dolgozni fogok a laptopon, te csak szállítsd a mogyorót és a hideg kólát hozzá. - mosolygott bátorítóan. - Jövök ennyivel az öcsémnek. Indulhatunk?
    
    Hümmögve bólintottam és kezdetét vette az őrültek háza. Jeremiah szokás szerint bunkó volt, minden alkalmat megragadott rá, hogy perverz megjegyzéseket tegyen rám és ez tökéletesen elég volt ahhoz, pocsékul érezzem magam. Félelem és undor volt bennem. Már zárás közeli állapotban voltunk, amikor a hátam mögött elhaladva a fülembe suttogott:
- Az öreg fószerod rádküldött valakit, hogy vigyázzon rád? Úgyis meg foglak kapni, te ribanc, hiába őriznek.

*****
Kérlek, ha olvastad és tetszett, hagyj nyomot magad után. ❤️ Nèha  úgy érzem magamnak írok... köszi!