It just happened! Part 2: The fate

Az elveszett unoka

Másnap reggel négy pici kéz simogatására keltem. Tegnap este miután Jiminnel megint eltöltöttünk egy szerelmes estét vissza mentünk a kis házunkba. Iseul békésen aludt a nagy franciaágy közepén, teljesen kinyúlva. Mind a két keze és lába más irányba állt.
Nagyon halkan befeküdtünk mellé, persze egy fürdés után. Jimin feje karomon helyezkedett el, és úgy bújt oldalamhoz. Iseul közöttünk, de mégis rajtunk feküdt, míg én szabad kezemmel mind két picimet át tudtam ölelni.
-Apa kellj fel, hasadra süt a nap!-húzta fel a pólóm így megéreztem hogy tényleg éget a nap a hasamnál.
-Azta!-nem tudom milyen fejet vágott lányom, de biztos olyat mint mikor az anyja látja meg kockás hasam.
-Biztos sokat edzel apa.-erre Jimin visszahúzta a pólóm egy kuncogás kíséretében.
-Kapok egy puszit életem szerelmeitől?-kérdeztem még mindig csukott szemmel, rekedtes hangon.
Erre Jimin lassan megcsókolt amit boldogan viszonoztam, míg Iseul arcomat puszilt meg.
Mikor úgy éreztem hogy mind a ketten épp elég közel vannak, hirtelen összefogtam őket, és magam alá gyűrtem.
Jimin mellkasán Iseul feküdt és nagy szemekkel pislogtak rám.
-Jó reggelt szívem!-simított arcomra Chim mire belebújtam tenyerébe csukott szemmel.
-Jó reggelt apa!-ölelt át lányom.
-Jó reggelt nektek is! Hogy aludtatok!-húztam mellkasomra mind két csöppséget.
-Jól. Sőt..-nézet szemembe szerelmem.
-Mikor menjünk enni?-kérdeztem miközben felálltam és átvettem a pizsama pólóm egy koszolósra. A nadrágom nem veszem, jó az most egy reggelire.
-Most is mehetünk! Kész vagy Iseul?
-Uhhum.
-Akkor Go kaja!

•••••

-Kicsim én el megyek hozok még valami alkoholt a bárból, te kérsz valamit?-álltam Jimin elé aki nagyban játszott lányunkkal.
-Aha! Egy whiskyt!
-Hű..pedig azt hittem hogy alkohol terén is ártatlan vagy...-mentem el a bárba.

Épp most kanyarodtam volna be a kis helységbe mikor valaki megszólított.
-Jeon Jeongguk igaz?-kérdezte az az idős férfi aki megvédett minket a repülőn.
-Igen. Jó napot!-hajoltam meg előttük.
-Nem kell ez.-húzott vissza.
-Jimin?-nézett mögém. Mit akar?
-Öhm..a partnál?-hangzott ez inkább kérdésnek mint kijelentésnek.
-Nem érted kik vagyunk ugye Jeongguk?-lépett mellé felesége.
-Öhm..nem?
-Hozzd ide Jimint a bárhoz. Beszédünk van veletek.
-Rendben. Akkor 5 perc ennél az asztalnál.

-Kicsim..jönnöd kéne...az idős pár beszélni szeretne velünk.-simítottam arcára.
-A repülős idős párra gondolsz?
-Uhhum.
-Rendben csak hozom Iseult. Drágám gyere!-ment oda hozzá, így elindultunk a megint a bár felé.
-Ááá Jimin!-állt fel pár.
-Jó napot! Iseul..köszöni!-nézett le lányunkra.
-Jó-jó napot.-bújt mögém és onnan kukucskált ki.
-Üljünk le!-ajánlotta fel a hölgy.

-Szóval..miért szerettek volna velünk beszélni?-tértem a lényegre.
-Előszőr is hagyjuk a magázódást.-kérte az úr.-Másodszor meg, Park Taeyang vagyok. A feleségem pedig Kim Jennie.
-Park?-kérdezett vissza Jimin sokkosan.
-Bizony Jimin. Mi vagyunk a nagyszüleid.
-Az nem lehet..én már 26 éves vagyok és..és..másnak már rég nem élnek a nagyszülei. Az lehetetlen. És hogy hogy nem hallottam rólatok? Heh?-akadt ki szerelmem jogosan.
-Kérlek hallgass meg minket.-próbálta őt nyugtatni Jennie.
-2 percet kaptok!-dőlt hátra Chim a székben majd bele ivott az italába.
-Én nagyon fiatalon szültem apád, 18 éves voltam mikor megszületett apád, vagyis Park Hyujin. Egyszer elmondtam neki egy titkot amit mai napig nem bír elfogadni.-kezdett bele.
-Milyen titkot?
-Én örökbe fogadott gyerek vagyok Jimin...két apám volt.

*jimin*

Itt ülnek előttem az állítólagos nagyszüleim, akikről nem hallottam eddig semmit apám miatt.
Amit Jennie mondott még oké, de amit Taeyang...
-Én örökbe fogadott gyerek vagyok Jimin....két apám volt.-nézett szemembe.
-M-Mi?-sokkolódtam le.
-Bizony! És ezt azért mertem neked elmondani, mert mikor láttalak a repülőn a férjeddel és a lányotokkal tudtam hogy te elfogadsz. Apád nem bírta elviselni azt a tényt hogy a saját apját két férfi nevelte.-hajtotta le a fejét.
-Viszont mikor felszálltál a repülőre rögtön felismertelek. Kiköpött apád vagy!-simított arcomra könnyes szemekkel. Már az én szemem is csillogott a könnyektől.
-Ám de mikor kimondtad a neved 100%ig biztos voltam abban hogy te vagy az az elveszett unoka akit keresünk. Még azt sem tudtuk hogy-hogy nézel ki, ki a neved, hol laksz. Nagyon rossz volt. De mostmár végre rád találtunk.-mondta Jennie mire elkezdtem sírni.
-Anya...ne sírj.-mászott ölembe lányom.
-Te meg! Jeon Jeongguk!-nézett Jungkookra akinek a szemében hirtelen félelmet láttam a szemében. Ilyet se látni minden nap.
-I-Igen?-húzta be nyakát.
-Hogy tudtál teherbe ejteni egy fiút? Hmm?-mosolyodott el papa. Ekkor Jk is kifújt egy adag levegőt és sunyin mosolyogva nézett papára.
-Szívesen elmondom, de azt ne a gyerek előtt.-súgta oda Gguk.
-Istenem...-csaptam homlokomra.
-Majd akkor este!-csakintott mama.
-Figyelj már egyetlenem, nem lehet hogy véletlenül az én nagyszüleim ülnek előttünk?-nézett rám.
-Hozzád képest túl perverzek. Nem gondolod?-súgta fülembe mire sóhajtottam egyet.
-Azért nem itt!-jelentette ki mama.
-Iseul menj játssz tovább, de látható légy!-lengettem meg mutató ujjam.
-Okés!-elkezdett futni az óceán felé mire felálltam és utána kiáltottam.
-KICSIM! ISEUL LASSABBAN. KÉRLEK!-futottam utána és felkaptam.
-Anya de óvatos vagyok!
-Anya persze. Na hadd lássam!-tettem le a homokba és néztem ahogy játszik.
-Szerelmem!-szólított Jungkook így ott hagytam.
-Itt vagyok!-ültem le.
-Nagyon féltitek ezt a lányt.-mosolyodott el kedvesen mama.
-Bizony! Apa szeme fénye!-jelentette ki Jungkook majd megcsókolt.
-Bár az anyja se semmi!-suttogta számra.
-Istenem de szerelmesek!-súgta papa.
-Hát ha ő a közelemben van akkor csak arra tudok gondolni hogy mennyire csodálatos az élet. Beleszerettem egy diákba.
-Én meg az osztályfőnökbe.-simítottam arcára.
-Na elég a nyáladzásból, koccintsunk és igyunk!-emelte fel papa a sörös poharat egy-pár szóra.
-Jeon-Park Jiminre! Az elveszett unokára, lányára Jeon Iseulra és férjére Jeon Jeonggukra.-koccintotta össze poharunkat.