A zongora hangja | Niall Horan FF

76.Fejezet

Kimberly

Miután megreggeliztünk a hotelben, elhagytuk az épületet, hogy belevessük magunkat a második napba, a városnézésbe. A hotel hűvös légköre után a kora délelőtti meleg és napos idő szinte arcon csapott, és egyből azt éreztem, hogy ha nem fújna a szél, akkor rettentően meleg lenne már most. Niall-lel kézen fogva léptünk ki az utcára, majd a telefonomat előkapva megnéztem, hogy milyen messze van az első látnivalónk, a Van Gogh Múzeum. A mai modern világban, hála a telefonoknak, gyorsan el lehet tájékozódni most már teljesen ismeretlen helyeken is, így én is láttam, hogy a célunk viszonylag közel van a hotelhez, gyalog is gyorsan megközelíthető. Amíg én a telefonomat néztem, addig Niall közelebb lépett hozzám, és átkarolta egyik kezével a derekamat, majd a fejem tetejére adott egy puszit. Tettén elmosolyodtam, aztán csillogó szemekkel felnéztem rá.

-Gyalog nagyjából fél óra, mire odaérünk, de metróval csak húsz perc-mutattam felé a képernyőt. Mint föcitanár, elkezdte tanulmányozni a térképet és az útvonalat, majd megvonta a vállát.

-Amúgy nincs messze, de szerintem ezt még metróval közelítsük meg-fojtotta vissza a nevetését, ezzel leleplezve magát, hogy csak így fogalmazta meg szépen, hogy még nincs kedve sétálni.

Kuncogva feltettem a napszemüvegemet, aztán Niall kezét újra megfogva elindultunk a metróállomás irányába. Tegnap délután vettünk tíz jegyet a tömegközlekedési eszközökre, hátha jól jön még, és valóban jól jött. Miközben sétáltunk az állomásra, teljesen úgy éreztem magamat, mintha egy főszereplő lennénk valami filmben. Tudom, hülyén hangzik, de annyira jól néztünk ki egymás mellett, meg a város is annyira szép, hogy igazából jogosan érezhettem ezt. Körülöttünk amúgy nyilván senki sem figyelt fel ránk, mindenki élte a megszokott életét. Fiatal fiúk siettek el mellettünk gördeszkával, egy virágbolt mellett elhaladva a friss virág illata egyből megcsapta az orromat, mellette pedig egy kávézóból kiszűrődő croissant illata, néhány ember viszont a telefonját a fülére tapasztva idegesen telefonált. A többség viszont élvezte a jó időt az árnyékban, vagy éppen egy étterem teraszán.

A metrózás gyorsan eltelt számomra. Gyerekkorom óta szeretek vele utazni, szóval nekem már ez is tetszett. Nagyjából olyan volt, mint Londonban, csak annyi különbséget éreztem, hogy itt talán nagyobb biztonságban éreztem magamat, annak ellenére, hogy ez egy teljesen idegen ország. A megfelelő megállónál leszálltunk, és onnan nagyjából egy percre volt a múzeum.

Az épülete a múzeumnak modernnek mondhatóan nézett ki. Már eleve a formája is szokatlan volt, de nem mondanám, hogy rosszul festett. Az épület egyik része úgymond megszokottan nézett ki, a másik része viszont tiszta üveg volt, így be lehetett látni a múzeum belsejébe. A bejáratot egyből kiszúrtuk, ugyanis egy kisebb sor állt már ott. Szerencsére mi már korábban megvettük a jegyeket, így azt pár pillanat előkerestem a telefonomban, és nem kellett kivárnunk a sort. A bejárathoz érve felmutattam azt, és beolvasták, aztán be is engedtek minket a múzeumba.

Egy hatalmas térbe értünk be, és Niallen láttam, hogy tényleg olyan szokatlan neki a helyzet, mert nem szokott ilyen helyekre járni, ezért úgy döntöttem, átveszem a terepet. A bejáratnál a kezünkbe adtak egy audioguide-ot, ami a mi személyi idegenvezetőnk lett. Ez úgy nézett ki, mint egy gombos telefon. A képek és egyéb alkotások mellett számok voltak, amit ha beütöttünk, akkor mesélt róla egy női hang. Ez az idegenvezető azt javasolta, hogy induljunk el alulról, mivel a festmények kronologikus sorrendben vannak, és a földszinten vannak a korai alkotásai, fent pedig a későbbiek.

Én nagyon szeretem Van Gogh képeit, ezért én érdeklődve, és kicsit meghatva néztem a festményeit. Néhányat lefotóztam emlékbe, meg azért, hogy a családnak elküldjem, hogy hol jártunk. Bár Niall azt mondta, hogy kultúrbunkó, azért én láttam rajta, hogy tetszenek neki a képek, és az audioguide is jó volt. Nagyon sok érdekes információt osztott meg velünk a képek keletkezésével kapcsolatban, ami miatt jobban lehetett érteni egy kép mondanivalóját. Az egyik leghíresebb képe, a Csillagos éj sajnos nem volt látható a múzeumban (mondjuk tudtuk, hogy az nem lesz, mivel írták a weboldalon), pedig nekem az az egyik kedvencem tőle. Ennek ellenére is  rengeteg híres és szép kép elérhető volt, például a Napraforgók, Szerelmes párok a parkban, Hollók a gabonaföldek felett, a hálószobás képek, és persze az önarcképei.