A zongora hangja | Niall Horan FF

77.Fejezet

Kimberly

Nagyjából tíz perc telhetett el, amikor Niall kikelt mellőlem az ágyból. Gyengéden mászott ki, mivel a fejemet addig mellkasán pihentettem. Alsónadrágját felemelte a földről, majd felvette magára. A hasamra fordulva néztem, hogy mi a terve, közben gyönyörködtem testében. Széles hátában és összekócolódott hajában. Halvány mosollyal az arcán az erkély felé biccentett, jelezve, hogy üljünk ki. Az eső hangja halkan szűrődött már be a szobába, nem szakadt úgy, mint érkezésünkkor.

Felkeltem én is az ágyból. A fehérneműmet egyből megtaláltam, a felsőmet viszont nem, de mivel amúgy sem akartam visszavenni azt, ami egész nap szorosan a testemen volt, ezért felvettem a földről Niall rövid ujjú ingét. A legfelső gombot kihagytam, de az utána következő többi párat begomboltam. Nagy volt rám, nagyjából addig ért, mintha egy rövidnadrág lenne rajtam. Igazából csak az számított, hogy legyen rajtam valami anyag, mert Niallnek úgymond mindegy, ő nemrég látott ruha nélkül, az utcáról meg nem látni fel az erkélyre annyira.

-Kérsz valamit inni?-dugtam ki a fejen a terasz ajtaján. Van egy minibar, szóval onnan mi fogyaszthatunk. Gondoltam kedveskedek valami piával. Niall a kihelyezett székek egyikén ült, arcán megcsillantak az erőlködő lemenő napsugarak. Az eső még mindig csepergett, de a teraszt nem érte víz. Csak a levegő hűlt le egy kicsit, amit egyből megéreztem a fedetlen karjaimon. Az eső frissítő illata járta be a környéket és hajamba lágyan belekapott a szél. Az utcán nem sok ember volt látható. Mindenki elbújt a vihar elől, aki pedig mégis kint volt, az kapkodta a lábait, hogy mihamarabb fedett helyre kerüljön. Hangomra rögtön felém kapta a fejét.

-Hát, egy vodka-martini jól esne-nézett rám kedvesen, mire én bólintottam. Csináltam már máskor is, szóval tudtam mit hogyan kellene önteni.-És olyan kimberlysen keverd be.

-Kimberlysen? Hogy érted ezt?-fontam össze magam előtt a karomat szórakozottan, majd az ajtófélfának dőlve vártam a válaszát. A hajába túrt, mosolyra húzta a száját, aztán egy sóhajtás kíséretében nevetve válaszolt.

-Hát, olyan hogy úgy érzésre csinálod, ezért kicsit mindig erősebb lesz.

-Ja, értem-nevettem el magamat. Ezt másoktól is megkaptam már, főleg gimi alatt, amikor rengeteg házi buliba meghívtak. Mondjuk mindig jó értelemben szokták ezt említeni.-Más valami kívánság?

-Rázva, nem keverve-válaszolta kisebb gondolkodás után, mire én a szememet forgatva ellöktem magamat a faltól.

-Nem vagy te James Bond-mondtam, mire röhögésben tört ki, de szórakozását már csak a szobában hallottam. Valamikor néztünk együtt már James Bond-filmet, meg amúgy is láttam őket gyerekként, mert Adam odavan értük, innen ismertem fel, hogy onnan idézte. Azt viszont meg kell hagyni, hogy Niall nagyon jól tudja utánozni a legelső Bond, Sean Connery hangját. Ő már nagyon sokszor látta a Bond-filmeket, így valamelyik részeknek szinte fejből tudja már a szövegét.

A kicsi konyhához érve kivettem a vodkát és a martinit a mini hűtőszekrényből, aztán kerestem neki egy poharat. Szemmértéknek megfelelően kitöltöttem az italt a pohárba, ahogy kérte, utána magamnak is csináltam egy gin-tonikot.

Leültem Niall mellé egy másik székre, miután a kezébe adtam a poharat. Közöttünk egy asztal volt, így arra tettem le az italomat, illetve arra támasztottam a fejemet, miközben hallgattam, ahogyan beszél. Az este folyamán még háromszor kevertem be magunknak piát. A teraszról néztük, ahogy lemegy a nap, aztán már rég besötétedett, amikor bementünk aludni.

Érdekes volt, amíg kint voltunk a teraszon. Sokat beszéltünk a múltról. Vagy történeteket meséltünk egymásnak, vagy a közösen átélt dolgokról beszéltünk és nosztalgiáztunk. A jelenről is beszéltünk, pontosabban az amszterdami utunkról. Átbeszéltük, hogy hogyan kellene a holnapi biciklis napot megvalósítani, és más egyéb részletekről beszéltünk. Viszont a jövőt kerültük inkább. Nyilván szóba került, de egyikőnk sem erőltette. Túlságosan bizonytalan volt még ahhoz, hogy bármit is említsünk vele kapcsolatban. Tudtuk, hogy Niall kimegy, én meg elkezdem az egyetemet, de ennyi. Szerettem volna kicsit beszélni vele erről, mert nem akarom azt mutatni, hogy nem érdekel az a kaland, ami rá vár, viszont ő meg nem hinném, hogy a munkára akart volna gondolni a pihenés alatt. Ő pedig azért nem akarta szóba hozni, mivel olyan rosszul derült ki, hogy elmegy, és akkor rosszul reagáltam, szerintem úgy gondolja, hogy elrontaná a kedvemet ez a téma. Pedig nem, csak egy kicsit megijeszt, mert egy változás lesz mindkettőnk életében. Na de melyik az a változás, ami nem ijesztő legalább egy kicsit is?