Love at first sight I. (+18)

20.

Csodás álomból, mosolygósan kezdtem ébredezni. Álmomban Colin ölelt és mellette ébredtem fel. Amikor megfordultam hirtelen valami keménybe ütköztem és gyorsan kinyitottam a szemem. Hirtelen nem tudtam, hogy álmodom még mindig vagy ez már a valóság, de Colinnal találtam szemben magam. Pislogtam párat és megdörzsöltem a szemem, kezemet a vállára tettem. Tényleg itt volt és mint egy gondolatolvasó, megválaszolta a magamban feltett kérdést is.
- Csipkerózsika, Leah beengedett.
- De miért jöttél ide?
- Mert csodás az idő, kirándulni viszlek. És mert aggódtam, semmit nem tudtam rólad azóta, hogy Micheal hazahozott.
- Kirándulni? Hova? - villanyozódtam fel.
- Meglepetés. Csak öltözz melegen, az erdőben mindig hidegebb van.
- Erdő? Én nem vagyok egy olyan kirándulós lány... - magyaráztam. - És még nem is reggeliztem.
- Ha elkeszülnél akkor rögtön ebéddel indíthatnánk ott, ahova megyünk...
- Akkor ma nincs reggeli fincsi palacsinta? - tettettem a szomorúságot.
- Úgy látom reggel az átlagosnál is makacsabb vagy. Készítek néhányat, amíg felöltözöl. De előtte még elfeledkeztél valamiről - suttogta a fülembe, miközben másik kezével a hátamat tartotta.
- Miről? - kérdeztem pihegve.

Válaszul egy igazán forró csókot kaptam, amitől minden négyzetcentimétere a testemben bizseregni kezdett. Sosem éreztem még ennyire érzékinek a helyzetet és ez nagyon izgató volt, mindazonàltal kissé meg is ijedtem, hogy Colin talán folytatást vár és én arra még nem állok készen. Nagyon-nagyon nem. Talán, ha a Jeremiah-incidens nem történik meg... nem, még akkor sem lennék rá készen. A hangulatváltozásomat Colin is megérezhette, mert fokozatosan lassította a csókunkat és lassan távolodott el tőlem, miközben az arcomat simogatta.
- Baj van? - kérdezte suttogva.
- Nem, csak... - már a gondolattól is rákvörös lettem, hogy beszélnem kell róla. - Én csak... nem tudom, hogy mondjam el... ne értsd félre, nem ellened irányul... csak...
- Alexis, nyugodj meg. Tudok mindenről. - nézett mélyen a szemembe, arcomat közrefogva két kezével. - Semmi elvárás nincsen. Várok Rád. Sosem sürgetnélek vagy lennék erőszakos...
- Köszönöm... - mondtam arcomat a mellkasába fúrva. - Nagyon rendes vagy.
- Nem, Alexis, ez így természetes. Csak... fontos nekem, hogy érezd magad biztonságban mellettem. Mindenhogy. Sosem bántanálak.

Még néhány percig nem bontakoztam ki az öleléséből. Meleg volt és biztonságot nyújtott. Otthonosan éreztem magam a karjaiban. Végül együtt álltunk fel és indultunk a konyhába vezető úton. Mire felöltöztem, rendbeszedtem magam már éreztem a palacsinta illatát... isteni volt. Gőzölögve várt a pulton a kávém mellett, miközben Colin mosogatott. Igazi álom férfi. Ha ezt Leah tudná...
- Ez a palacsinta... á, nincsenek szavak. Köszönöm. Elárulhatnád a titkát.
- Nem-nem. Ilyet csak velem ehetsz, ez a titka. Készen vagy, indulhatunk?
- Igen, még hozok egy táskát, menj nyugodtan előre, a liftnél találkozunk.
- Rendben, ott várlak. Siess.

Végül természetesen nem találtam azt a táskát, amit akartam, aztán megtaláltam, de át kellett bele pakolnom. Utána a lakáskulcsomat kellett keresgélnem, nyilván semmi nem mehet simán számomra. Soha, semmi. Ahogy kiléptem az ajtón Colinba ütköztem.
- Basszus, bocsi. Nem úgy volt, hogy a liftnél találkozunk? - kérdeztem meglepve.
- Az negyed órával ezelőtt volt. Visszajöttem megnézni, hogy jól vagy-e. Mindig ilyen szörnyen sokáig készülődsz? - kérdezte somolyogva.
- Nem is készültem sokáig! - mondtam a liftek felé indulva. - Most akkor nem megyünk? Rád várok!

A ház elé érve sehol nem láttam Colin kocsiját, így nem igazán tudtam elképzelni, hogy mire számíthatok ezzel a kirándulással kapcsolatban, de aztán Colin kézenfogva egy nagyon menő túramotorhoz vezetett és egy bukósisakot nyomott a kezembe.
- Úristen, motorozol? Miért nem mondtad, akkor siettem volna?! - ujjongtam.
- Tehát bevallottad, hogy lassan készülődsz! - csettintett nevetve. - Várj, segítek becsatolni. Nagyon jól áll...
- Te sem panaszkodhatsz... - szóltam vissza és ha tudta volna, hogy legszívesebben még a nyálam is csorogna rá, akkor az mindent elárult volna. - Elárulod hova megyünk?
- Nem, Hercegnő, az meglepi. Na kapaszkodj jó erősen! - mondta és útnak indultunk végre.

Még sosem motoroztam, de mindig szerettem volna kipróbálni. Annyira szabadságérzéssel párosult nekem ez, hogy most tényleg úgy éreztem, hogy mindent magam mögött hagyok és felszabadult vagyok. A pontot feltette az i-re, hogy mindeközben szorosan bújhattam Colinhoz, aki valljuk be, extra helyes és figyelmes velem. Még mindig nehéz számomra felfogni, hogy mit akar tőlem. Miközben ilyen hülyeségeken gondolkodtam, Colin egyre lassított, majd megérkeztünk az úticélhoz, ami egy Toronto közelében lévő botanikus kert volt.

A rengeteg csodás növény közt sétálva nagyon sokat beszélgettünk mindenféle dolgokról és minden olyan jó volt. Rajtunk kívül csak néhány idősebb pár volt, illetve kisgyerekes családok, így nem kellett attól tartani, hogy valakivel szembetalálkozunk az egyetemről és ez eléggé felszabadító érzés volt. Azonban az idő sajnos jó társaságban még gyorsabban telik és egyszer csak már azon kaptam magam, hogy a ház előtt állunk az alkonyatban.
- Izé... feljössz még? Nézhetnénk filmet és rendelhetünk pizzát vagy ilyesmi. Persze csak, ha van kedved... - mondtam bátortalanul.
- Kíváncsi voltam vajon meg mered-e kérdezni - nevetett fel Colin. - Hazaugrok néhány holmimért és lezuhanyzom. Fél óra és itt vagyok. A pepperónis pizzát szeretem. - mondta és gyors csókot nyomott a számra.

****
Kèrlek, ha olvastad ès tetszett, hagyj nyomot magad után. Köszi ❤️❤️