Üldöző múlt (Befejezett) (Bosszúállók f.f)

Part 8

Felébredni maga volt a pokol. Fájt mindenem és az utolsó emlékem mikor kitöröltük magunkat Nono-val.
Valaki fogja a kezem az biztos de a hangját nem ismerem. Idegen.
Pislogtam de csak homályosan láttam. Mi történt?
A hangok tompák és idegenek voltak.
Percek múlásával kezdett tisztulni először a hallásom. Tisztán kezdtem el hallani mit mondanak.

-Lili végre!
-Lili látsz minket?
-Hallasz?

Ezek és ezekhez hasonló mondatok, kérdések jöttek felém.

Mikor a látásom is kicsit élesedett végre láttam a körvonalakat. Nem voltak ismerősök.
Mi az isten? Hol vagyok?
Nyöszörögtem de beszélni nem tudtam. Nem jött ki hang a torkomon.

-Lili végre fent vagy! -magas férfi körvonal de nem ismerős.

Értetlenül néztem körbe és körbe mire egy női alak rajzolódott ki előttem. Vörös vállig érő hajjal.

-Nem ismersz meg minket ugye? -lassan nemet intettem a fejemmel mire egy csalódott sóhajt hallottam tőle. Pár perc néma csend lett. -Látni, látsz minket? -kérdezett megint. Válaszom ugyan az volt. -Bruce mi történhetett? -nézett oldalra.

-Nem tudom! Szerintem a szérumtól van amit kapott. -milyen szérum? Mit csináltak velem? Összerezzentem erre vissza nézett rám.

-Emlékszel mi történt? -látásom kicsit jobb lett így már nagyjából az arcát is láttam. Megint nemet intettem a fejemmel. Szinte már láttam a rémült össze nézést de nem értettem semmit. Miért néznek így?

-E..el.. -próbálkoztam a beszéddel de nem ment. Fájt. Égette a torkomat a levegő.

-Elmondjam? -kérdezte a vöri. Bólintottam így egy magy levegőt véve bele kezdett. -Egy küldetésed során találkoztál velünk. Ez volt majdnem egy éve. Édesapádat is megismerted és segítesz nekünk. Olyan másfél hónapja megtámadták a tornyot ahol addig éltünk. Este volt, a riasztóra figyelt fel mindenki. Te és Steve... -itt elködösült a látásom és egy emlék ugrott be.

•••

-Ne! -ordítottam vissza. -Lent találkozzunk a torony előtt! -vártam a válaszra de egy pillanat csönd után amíg én is visszatartottam a lélegzetem végre kaptam.

-Oké, de siess! Szeretlek! -hirtelen lelassult minden. A pillanat mikor nem tudod eldönteni, hogy fogod-e viszont látni/hallani a személyt.

-Én is Szeretlek! -kiabáltam vissza és már csak reménykedni tudtam, hogy meg is hallotta.

•••

Fájdalom hasított a fejembe az emlék láttán mire odakaptam. Kár volt. A vállamtól egészen a ujjam végéig megfájdult. Minden idegszálam az izmaimmal együtt. Látásom viszont teljesen kitisztult.

-Jól vagy? -közelebb jöttek. A vöri kérdezte majd oda engedte azt akit előbb Bruce-nak hívott. Megvizsgált.

-Nem lehet, hogy azért fáj neki mert már 6 napja csak fekszik? -kérdezte a körszakállas.

-Nem. A szérum az oka. De kiszedjük valahogy. -mosolygott rám majd vissza engedte a vörit mellém és elment a gépekhez.

-Ott tartottam, hogy elrabolt a H... -megint egy fájdalmas emlékkép ugrott be.

•••

Egy helikopter. Sharon Carterrel a kormány mögött. "Oh..a kis ribancba bele"
Szemébe néztem és szinte éreztem mi fog következni így elkezdtem szaladni a tűzlépcsőhöz. Jól éreztem. Következő pillanatban betörték az ablakok maradékát a katonák és utánam kezdtek el futni. Alig bírtam lerázni, mindig ott voltak a nyomomba.

Viszont a következő robbanás le vett a lábamról így beértek. Verekedni kezdtem velük de mivel mindenhogy előnyben voltak így hamar kiütöttek és minde elsötétült.

•••

-Ne. -mondtam mire rámnéztek. Fájt a fejem a torkommal együtt de akkor is összeraktam. Nem tudom hány év telt el mióta kitöröltük magunkat de azt érzem, hogy szeretem őket és a HIDRA csak mindent mindig elbasz.

-Mi a baj? Rosszat mondtam? -nézett rám a vöri.

-Emlékszem. -nem bírtam kinyögni többet.

-A történtekre? -bólintottam

-És arra, hogy kik vagyunk? -kérdezte egy hosszabb vállig érő barna hajú férfi. Megráztam a fejem. Csalódottak voltak. Én is. Jó lenne emlékezni.

-Ne félj! Megoldjuk, hogy kikerüljön a szervezetetből a szérum és utána biztos emlékezni fogsz ránk. -mosolygott rám Bruce.

-Igaz is! Gyere Banner! -ment ki a körszakállas akik Bruce követett.

-Én maradok! -jelentette ki mellettem a vöri. -Ti viszont menjetek majd szólok ha lesz valami! -szinte kedvesen kiparancsolta őket.

Nem tagadom mikor kimentek kicsit nyugodtabb lettem.

-Natasha vagyok. Tudom, hogy nem emlékszel rám de a nevem legalább tudod. -közelebb húzott egy széket majd leült rá.

-T..te voltál... -meg kellett köszörülnöm a torkom mire kaptam egy kis vizet és segített felülni. Fájt de utána kényelmesebb volt. -Te vol..tál itt? M..mikor először fel..keltem? -nehezen de kimondtam. Sikerélményeim közé fog ez is tartozni. Bár így elgondolva nem lehet nagyon nehéz de nekem jó érzés volt.

-Igen. Jó hallani a hangod! -mosolygott rám így én is megpróbáltam. Elgondolkoztam. Eddig ő mesélt nekem úgy hogy bevillanjanak a képek, tehát őszinte. Megpróbálom.

-Mesélsz még? -kértem. Ezt most egy szuszra sikerült elmondanom.

-Az elejétől? -kérdezte

-Ha emlékszel! -reménykedtem. Szeretném tudni mi történt eddig az életembe.

-Hát jó! Te kérted ne felejtsd! Kezdem az elején jó? -bólintottam mire elkezdett mesélni.

***

Nat elmesélt mindent amiről tudott. Sokszor nem is ő mesélt hanem nekem ugrottak be képek. Így össze tudtam tenni mindent. Lassan és fájdalmasan igaz de emlékeztem mindenre  nagyjából. A fontosabb részeket nem kellett elmesélnie.

Órákig voltunk kettesbe de mikor már esteledett bejöttek páran. Mivel mostmar jobb volt a helyzet mivel nagyjából mindenkire emlékeztem így név szerint Bruce, Tony és Clint jött be.

-A többieket leráztuk! Csak a vacsit hoztuk valamint ők vért akarnak venni. -mondta Clint.

-Csak tessék! -mondtam majd feléjük nyújtottam a karom. Meglepődtek hisz eddig csak Nat-tal beszéltem.

-Fejlődünk kis Angyal? -kérdezte Tony majd odajött és lopott egy falatot a kajámból. -Nem olyan jó mint amit te főzől de elmegy! -erre elmosolyodtam és észre sem vettem, hogy Bruce már végzett is. Elküszöntek és mentek is vissza a laborba.

-Menj enni Nat addig vigyázok rá! Valamint Wanda jön majd reggel! -mondta Clint és feltessékelte a székből amit jobban megnézve inkább egy fotel volt.

-Jólvan! Megleszel Lili? -bólintottam majd egy mosoly után kiment

-Egyél csak! -mondta Clint mikor kihúzta elém a kis asztalt. -Én ettem mielőtt jöttem. -mondta.

Pár falatot bírtam csak megenni mert egyszerűen nem volt étvágyam. Mikor meggyőztem Clint-et, hogy tényleg nem tudok többet enni eltette és letakarta.
Attól, hogy mennyit aludtam iszonyat fáradt voltam. Sajnos így nem bírtam annyit beszélni Clint-tel mint akartam de legalább egy jót aludtam.