𝐃𝐢𝐞 𝐅𝐨𝐫𝐦𝐞𝐥 𝐯𝐨𝐧 𝐚𝐥𝐥𝐞𝐦

1. Új kezdet

– Haley, figyelsz? – hallottam meg Clery hangját, mire én végre visszatértem a valóságba. Ismét elkalandozott a gondolatom... – Csajszi, jól vagy? – kérdezte aggódó hanggal barátnőm.

– Persze, csak elfáradtam. Hosszú volt az éjszaka – lóbáltam táskámat, aminek a pántja a kezemben volt.

– Lehet az éjszakai meló nem neked való, úgy nézel ki mint egy kétlábon járó hulla – húzta el száját Clery, én pedig felkuncogtam. Végül is, tényleg annak éreztem magamat. – De egész jól lefogytál már.

– Igen? – pillantottam a lány felé kérdőn.

– Ja, mikor ide jöttél, tökre dagi voltál, ha nem lennél fiatal azt hinném, hogy gyereket szültél vagy ilyesmi, de ez képtelenség – nevetett fel aranyosan, de én kevésbé éreztem komfortosnak már a témát.

– Igen, hahaha, jó vicc volt – erőltettem magamra egy vigyort, de befordulva a következő utcán, lehervadt arcomról minden „boldogság". Plusz a hűvös hajnali szél is arcon csapott.

– Ugye emlékszel, hogy jövőhéten megyünk koncertezni? – kapta el vállaimat tébolyult szemekkel nézve engem.

– Persze, mindennap elmondod – bólintottam, majd elmosolyodva arrébb álltam. – Remélem valami jó zene lesz, eléggé szélsőséges az ízlésem.

– Nyugodj meg bébi, ők a legjobbak, imádni fogod az tuti – csapott a hátsómra, majd kacarászva tovább ment. – Na nem jössz? – fordult vissza felém. Az ég kezdett szürkéssé válni, október hajnala volt, az idő kissé csípően hűvös volt, de még egy pulcsiban elviselhető volt.

– De, rohanok – indultam meg, majd barátnőmmel karöltve tovább mentem, a közös albérletünk felé.

A szobámba érve, az ágyra roskadva bámultam a kopott padlót, és a műszőrme kabátomat levéve, hajamba túrva elkalandoztam. Mennyi minden történt ebben az évben... Lassan vége van a 2009-es évnek, és ez rettentően furcsa volt számomra. Hiszen, a lelkem 99%-a 2008 nyár elején maradt, ott, abban a házban.

– Kopp-kopp – nyitott be ajtómon Clery. – Csináljak reggelit, vagy rendeljünk inkább? – kérdezte, miközben kezében a telefonját lóbálta. Számomra egyértelmű volt, hogy ő mire szavazott.

– Rendelj, tudod mit szeretek – mosolyodtam el.

– Oké-oké – fordult ki az ajtóból, majd szépen be is csapta maga mögött. Kedves lélek.

Neki álltam levenni a ruháimat, annak céljából, hogy lezuhanyozzak. A szobánkhoz volt egy-egy mini fürdő, és nem túlzás a MINI szót használni rá, hiszen megfordulni alig lehetett benne. Mindössze egy undi zuhany volt benne, egy wécé és egy viktoriánus kori csap. Voltaképp a pénzünkért cserébe még jó hely is volt ez, sokkal rosszabb is lehetett volna.

Megnyitva a csapot, beálltam a kabinba, és a hajamat is megmostam. Utáltam lehunyni a szememet, miközben mosakodtam, mert az emlékképek egyből ellepték a fejemet. Alvás előtt mindig altatót vagy nyugtatót vettem be, hogy legalább közben ne kattogjon az agyam a múlton, de ilyenkor kénytelen voltam visszaemlékezni az életem bizonyos pontjaira.

Nem érintett már meg igazán, csak elbaszta a nemlétező életkedvemet. Az a tátongó lyuk a szívemben és a lelkemben nagyobb volt, mint valaha. Mindenemet elvesztettem.

Végezve a fürdéssel, magamra csavartam két törölközőt, egyiket a fejembe másikat pedig a testemre. Már több, mint fél éve próbáltam eltűntetni minden felesleget magamról, ami még rajtam maradt. De persze van olyan, ami soha nem fog eltűnni, bármennyire akarom.