Gyönyör

[ HUSZONEGYEDIK RÉSZ ]

Én és Mr. Black ellettünk választva egymástól. Még megbeszélni sem tudtuk a történéseket. 

Tudom, most felmerül bennetek a kérdés, hogy hogyan lesz kivitelezhető az, hogy többet ne találkozzunk egymással, ha ő az iskola igazgatója? Úgy, hogy a szüleimmel elköltözünk és új iskolába fogok járni.

Mióta lebuktunk, azóta nem is akartak kiengedni a házból, pedig én csak Robinnal akartam volna találkozni. 

Most ő rá is haragszanak, sőt mindenkire, aki nem akadályozta vagy vette észre ezt a kapcsolatot.

Belegondoltam az ő helyzetükbe. A lányuk összejött egy húsz  évvel idősebb férfival, aki ráadásul az iskola igazgatója. Lehet, én is megrémültem volna ettől a helyzettől.

Viszont, én biztosan máshogyan nevelném a gyermekemet. Nem utaznék annyit, megpróbálnék minél több időt a gyermekemmel tölteni.

Ha már gyermeket vállalnék, a minimum lenne, hogy felnevelném. Nem pedig egyedül hagynám egy hatalmas házban, mindenféle segítség nélkül.

Viszont én teljesen magányosnak éreztem magamat. Űr volt a szívemben, amit csak Ő tudott szeretettel megtölteni.

Helyes volt vagy sem, az nem volt fontos a számomra. Az volt a fontos, hogy mellette értékesnek éreztem magamat.

Ő vele olyan dolgokat éreztem, amit másoknál még soha sem.

Ridegnek mutatta magát, akinek nem voltak érzései. Titkolta, hogy ő milyen is valójában. 

De a ridegsége csak egy álca volt. Túl sokan bántották őt az élete során, amit nem akart többször átélni. Inkább magába fordult, titokzatosnak mutatta magát.

A mi kapcsolatunk is utálattal kezdődött. Állandóan piszkált, beszólogatott, a kirúgással fenyegetőzött. Viszont a baleset napja mindent megváltoztatott. Volt lehetőségünk beszélgetni, amiből megismerte az én oldalamat is.

Sosem hittem volna, hogy egyszer megszeressük egymást, de sikerült. 

De hiába, mert nem sokáig élvezhettük egymás társaságát, egymás szeretetét. 

Olyan volt, mintha egy darabot téptek volna ki a szívemből.  

A szüleim megsem akarták érteni az egészet. Nem törődtek az érzéseimmel, azzal, hogy ez a férfi boldoggá tett.

Le sem ültünk beszélgetni, mert ők csak a saját igazukat fújták. Nem akarták megismerni az én oldalamat, csupán annyit láttak, hogy egy férfi elcsábított engemet.

Sosem kértem volna olyat, hogy támogassák ezt a kapcsolatot. Tisztában voltam azzal, hogy nem erkölcsös, legalábbis addig, amíg el nem végzem az iskolát. 

A legjobban még mindig az fájt, hogy el sem tudtam köszönni Mr. Blacktől. 

Írtam neki egy utolsó levelet, amit átadtam Robinnak. Sokáig győzködtem a szüleimet, hogy legalább tőle köszönhessek el. Akkor pedig átadtam neki. Írtam Mr. Blacknek egyet és neki is.

Mr. Blacknek címzett levél:

"Sajnálom a történéseket, nem szabadott volna nálunk találkoznunk. Mindig is váratlanul érkeztek haza, bejelentés nélkül. Tudhattam volna, hogy ez bármikor megtörténhetett volna.

Fáj, hogy nem tudtunk elköszönni egymástól. Szerettelek teljes szívemből, az érzéseim valódiak voltak feléd. Sosem foglak elfelejteni.

Sajnos, többé nem láthatjuk egymást. Elfogunk költözni, és új iskolába fogok járni. 

Mióta tudomást szereztek a kapcsolatunkról, úgy érzem, mintha egy börtönben élnék. A házból nem tehetem ki a lábamat, nem találkozhatok senkivel.