A Mágia Törvénye. | I. Kötet

Második Fejezet.: Nemkívánatos bájcsevej.

MÁSODIK FEJEZET.:
NEMKÍVÁNATOS BÁJCSEVEJ.

— Mr. Relish, lehetséges, hogy agyrázkódása van, mert amiket itt állít nekem és a nővérnek, az teljes mértékben sületlenség! Esetleg hülyének néz minket? — az ötvenes éveiben járó Dr. Carlton dühösen dörzsölte az orrát, miközben fejét csóválta. Ilyenkor úgy nézett ki, mint Aziel nagyapja, aki csalódott volt amiért nem tudta harmadik osztályos létére normálisan a szorzó táblát, olyankor annyiszor dörzsölte az álla mentét vagy az orrát, hogy Aziel néha attól félt, hogy orratlan és állatlan papája lesz. Mikor a nővér, Monica úgy döntött, hogy befut Dr. Carlton ajtaján segítségért kántálva, miszerint; "Doktor úr, a páciens őrültségeket állít, írjon neki erősebb gyógyszert" azt hitte, hogy csupán félreértette Aziel történetét, de mióta ott áll a fiú ágyánál aki tízperces beszámolót tartott arról, hogy egy véletlenszerű alakkal sakkozott volna, viszont annyira nyugodt lett, hogy végül felrobbantott két bábut is, aztán hirtelen visszakerült a Valóságban, úgy érezte, hogy a migrén az egyik erősebb formájában tér vissza a fejébe. Azért Aziel azt is kiemelte, hogy találkozott egy 'csúcsszuper alaktalan valamivel', ami majdnem magával ragadta, de hála égnek valamilyen láthatatlan erő magához vonzotta időben.

— Esetleg túl sok Star Wars képregényt olvastál, Aziel! — ejtett meg egy halvány mosolyt a nővér, miközben szánakozó tekintettel nézett végig Azielen, amitől a fiú úgy érezte, mintha ezernyi aprócska, de éles tű szúrná át a mellkasát oly' annyira, hogy szívét is eltalálja. — Mostanság nagyon sokat olvas, lehetséges az elméje trükkrözik vele. — fordult az orvos felé, aki végül elnézően bólogatott néhány sort. Aziel duzzogva húzta el száját, és ha nem fájt volna neki az, hogy mozgatnia kell a testrészeit, akkor mindenképpen elfordult volna tőlük. Hisz igaza van, ők meg nem hisznek neki!

— Talán az lehet a probléma forrása! — szusszant fel nyúzottan az orvos, mély és elgondolkodtató ránc húzódik végig homlokán. Végül felkapta a kórházi ágy melletti éjjeliszekrényszerűségről a kórlapokat, és elkezdett néhány dolgot felírni. Száját elhagyták a latinnal kevert szavak, amelyek olyan pontosággal görbültek nyelvéről, mintha az Dr. Carlton anyanyelve volna. A nővér egyetértően biccentett, mikor meghallotta azokat.

— Ó, persze, nyugodtan tegyenek bolonddá, mintha itt sem lennék! — morogta dühösen Aziel, szája belsejét harapdálva. Az édesanyja annak idején sokszor eljátszotta azt vele, hogy úgy beszélt róla, mintha ott sem lett volna. Többnyire rosszul esett neki, de lassacskán megszokottá vált neki az, hogy lényegében olyan könnyű átnézni rajta, mint a levegőn keresztül. Monica rosszalló pillantást ejtett rá, viszont a nevető ráncok a szeme sarkából elárulták, miközben végig simított Aziel láztól kipirult orcáján, amitől a fiú szíve kicsinyesen megremegett. Annyira hiányzott neki az anyja érintése annak ellenére is, hogy szinte a Halál cirógatását érezte.

— Légy nyugodt, Aziel! — suttogta meleg mosollyal az arcán Monica, és hosszú ujjaival barázdálkodni kezdett a fiú rézvörös hajszálaival, melyen az ablakon beeső napsugarak örömtelien fénylettek, ezáltal extrémebb árnyalatot adva Aziel hajának. A fiú szája sarkai megremegtek, próbálta figyelmen kívül hagyni az egyre növekedő gombócot a torkában. — Holnaptól már nem kell itt lenned!

— Klassz..— nyögte ki Aziel. Mi mást mondhatott volna? Kösz, hogy hülyének néztek?

— Miss DiMaggio, kérem menjen ki míg elbeszélek a beteggel! — Dr. Carlton eleinte fel sem nézett a papírokról, úgy nézett ki, mintha a feketére mázolt s vékonyra írt betűk elragadták volna. Monica meglepetten pislogott, aztán eltávolodott Azieltől, aki bosszúsan mormolta a szitokszavakat az orra alatt.