Én és a BDSM (igaz történet)

8 Fejezet: Mr. Fenekelő

Beszállni Mr. Fenekelő autójába nagyon érdekes kalandnak bizonyult, bár akkor ezt még nem tudtam.

Gyanútlanul sétáltam az autója felé, miközben mellettem Mr. Fenekelő kissé gyorsított léptein, hogy megelőzve kinyissa nekem a kocsija ajtaját. Miután beültem ő megkerülte az autót és beszállt mellém. Most, hogy nem volt körülöttünk senki, mindketten csendbe burkolózva ültünk. Talán várta, hogy megszólaljak, talán csak élvezte a csendet, mindenesetre nyugodtan ült és nem úgy tűnt, mintha meg akarná törni a csendet, én pedig kezdtem feszengeni.

- Szóval jól éreztem magam. - mondtam kissé bizonytalanul, mire rám nézett és elmosolyodott.

- Én is. Bár nem könnyű veled. - nevette el magát.

- Komolyan? Nem értem mire gondolsz. - játszottam az ártatlant. Pontosan tudom, hogy néha nem egyszerű velem, de ő is tudja ezt, már az elején figyelmeztettem, így csak együtt nevetünk ezen.

- Na persze! - mosolyog, majd hirtelen komolyan néz rám. - Nagyon gyönyörű vagy.

- Köszönöm. - hebegem, majd hirtelen megérzem, ahogy a keze a kezemet simogatja lágyan éppenhogycsak érintve, és én lenézek. Megbabonázva nézem kezét ahogy finoman cirógatja kezem minden pontját és valahogy ez feltüzel. Igyekszem nem mutatni neki, hogy ezek az apró érintések mit váltanak ki belőlem, de nehéz visszafognom magam. Ránézek és már tudom, hogy tudja, mennyire élvezem ezt.

- Megváltozott a szemed. - mondja meglepve és bár kíváncsi vagyok mire gondol mégsem kérdezem meg, ehelyett csak rávetem magam. Tulajdonképpen csak meg akartam ölelni, de valahogy útközben kicsit irányt váltottam és végül az ölében fekve kötöttem ki. A keze a kezem helyett a fejemet kezdte simogatni, az érintésén pedig azt éreztem, hogy értetlenül áll ezelőtt, de mégis hagyja, hogy kibontakozzak és én meg is teszem.

- Fenekelj el! - kérem.

- Most?

- Igen.

- Hát nem is tudom, vannak az utcán...

Ránézek és látom, ahogy körbenéz, ám én körbe sem nézek. Nem érdekel ha mások is vannak körülöttünk, most csak az itt és most számít. Gyorsan mozdulok és lehúzom a fenekemről a nadrágot, majd visszahelyezkedek az ölébe. A sóhajtásából tudom feladta, hogy meggyőzzön arról talán nem ez a legjobb hely erre. Keze fenekemet érinti és én beleborzongok az érintésébe, egy darabig csak simogatja, pont olyan lágyan, mint ahogy a kezemmel tette korábban, majd hirtelen lecsap és én megkönnyebbülök. Erre vártam. Majd újra és újra lecsap tenyere a fenekemre, majd ezt felváltja a finom simogatása és aztán újra fenekel, majd simogat és megint és én egyszerűen imádom. Eszemben sincs elhúzódni, sőt még többet akarok, még jobban akarom, megpróbálom hergelni is.

- Csak ennyit tudsz? Ezt meg se éreztem.

De nem válaszol és nagyobbakat sem üt, tudja, hogy pont így szeretem. Aztán egyszerre csak abbamaradnak az ütések és megszólal.

- Ez holnap meg fog látszódni!

- Nem baj.