A kormány felett (A kormány mögött 2.)

33. Fejezet

Charles

Végre egy jobb versenyhétvégét tudhatok magam mögött. Mindenki legnagyobb meglepetésére Lando lett az első, én a második, Max meg csak harmadik. Én kihasználtam egy helyzetet miután Lando megelőzte a hollandot. Szerintem sokkolták az események. Ahogy ma vezetett az nem is ő volt. Lando meg brillírozott. A pódium tetején a pezsgőzés után odaszóltam neki.

-Lando, gratulálok haver! Beszélhetnénk? - Reménykedtem, hogy nyilvánosan nem csinál semmi botrányosat.

-Árulókkal nem tárgyalok! - Súgta a fülembe, hogy más ne hallja és a száját is eltakarta. Sokkolt amit mondott, de talán most van a legnagyobb esélyem nála.

-Maráról lenne szó.

-Megérdemlitek egymást! - Mondta gúnyosan és a pezsgős üvegét az enyémhez koccintotta. - Remélem élvezted a levetett "ruhát"! - Fordult hátra.

Esküszöm ott helyben kiütöttem volna. De annak óriási következményei lettek volna. A pezsgőt leraktam még mielőtt kinyitottam volna. Felvettem a díjat és otthagytam a helyszínt. Felfordult a gyomrom. A srác akit ismertem nem ilyen volt. És ez, hogy képtelen meghallgatni valakit is, felháborító.

Monacóba éjjel érkeztem. Egy percet sem akartam ott maradni Hollandiába. Annyira felidegesítettem magam, hogy a csapattal is összekaptam kicsit, mert nem volt kedvem interjúzni. Szerencsére Fred látta rajtam, hogy valami nem oké így elengedett 20 perc fejmosás és kisebb pénzbírság után. Megálltam az ajtó előtt és kopogtam. Semmi. Mégegyszer.

-Éjjel 1 van, te normális vagy?! - Nyitott ajtót Mara, és a látvány megmosolyogtatott.

-Egyből hozzád jöttem! - Öleltem át a legjobb barátom.

-Nagyszerű. - Ironizált. - Nem lehetett volna reggel? Mondjuk egy adag fánkkal? - Húzódott el és ment a konyhába, ahova követtem.

-Bármennyit szerzek reggelre! - Ültem le egy székre és figyeltem a lányt, ahogy elővett egy tejet és öntött magának. Fura szokása. Ahogy Landonak is, de hát ez van. Ők egymásnak voltak teremtve.

-Neked nem ünnepelned kéne? - Nézett rám álmosan miután leült.

-Nézted?

-Nem. Tudod, hogy képtelen vagyok. Viszont azt tudom, hogy otthagytad a dobogót. Arthur írt, hogy Landoval beszéltél. - Nézett rám olyan dühösen ahogy eddig még nem láttam. - Mit mondtál? Mit mondott? Ha nem mondod el nem lehetsz keresztapa! - Fenyegetőzött a mutatóujjával.

-Nem fogom elmondani. És akkor is én leszek a keresztapa! - Mutogattam én is. - Max Arthur lehet még pót keri!

-Ahh szörnyű vagy! - Ivott bele a tejbe. - De tényleg ne beszélj vele. Nem akar rólam tudni semmit, akkor azt sem kell tudnia, hogy kik a pocaklakók! - Simított végig a hasán. Ilyenkor mintha kicsit boldogabbnak tűnne. Mintha reményt adnának neki a babák. -Megvan az eredmény. - Motyogta.

-És? Mondjad már! - Kezdtem el kiabálni.

-Nem tudom. - Hezitált.

-Mi az, hogy nem tudod? - Értetlenkedtem.

-Nem néztem még meg. Nem mertem.

-Segíthetek? - Válaszként csak felállt és elvett a pultról egy borítékot. -Együtt?

-Együtt. - Kihúzta a papírt és olvasni kezdte. Én csak az arcát figyeltem, hátha abból hamarabb kiolvasom mint a remegő kezében tartott papírból. Majd hirtelen a nyakba borult és elkezdett sírni.