A kormány felett (A kormány mögött 2.)

34. Fejezet

Amara

7 hónapos terhesen az ember nem bírja a karácsonyi készülődést. Főleg ha ikreket vár és egyedülálló. A tükör előtt állva próbáltam magam beszuszakolni valamilyen ruhába. Igazából bármibe.

-Mara! Igyekezz mennünk kell! - Kiáltott be Charles idegesen. -Mara! - Jött be mivel nem válaszoltam.

-Nem megyek! - Néztem rá elkeseredve.

-De jössz!

-Nem megyek!

-Azt mondtam jössz. Tudod, hogy anya nagykarácsonyt akar mielőtt mindenki a családjához utazna. Szóval jössz!

-Egy. Nincs mit felvennem, maximum egy kicseszett 120 literes kukászsák jön fel rám. Bálna vagyok nincs mit tenni! - Tettem keresztbe a karom magam előtt, pontosabban a hasamon is meg tudtam támasztani. Válaszként Charles csak a szemét forgatta. - Kettő. Ki lesz ott?

- Egy két ember. - Rántott vállat.

-Charles Marc Hervé Percival Leclerc! Ne kerüld a válaszadást! - Mutogattam fenyegetően felé.

-Jézusom! - Forgatta meg újra a szemeit. - Szegény keresztgyerekeim meg fognak őrülni tőled!

-Legyen az az ő bajuk. Nekem az a bajom, hogy nem tudom hova megyek. - Puffogtam tovább.

-Mondtam családi! - Emelte meg a hangját a pilóta, amiből tudom, hogy fogytán a türelme.

-Én nem is vagyok család!

-De de az vagy! Kibaszottul az vagy! - Közben a szekrényemhez lépett, kivett egy gyönyörű iszonyatosan bő szabású hosszú ujjú fehér ruhát és felém nyújtotta. - Vedd fel most! Vagy hozok 200 literes kukászsákot! - Szólt rám.

-Bunkó vagy!

-Te meg hisztis! -Fordult meg és indult ki a szobából. - 5 percet kapsz különben itt hagylak! - Vetette hátra az ajtóból.

-Az is opció? - Vigyorogtam mert szerettem vele évődni.

-Nem! - Ordította, amitől nem tudtam visszatartani a nevetésem.

5 perc alatt tényleg kész voltam. A ruha gyönyörű volt. Kicsit Zeppelin léghajónak éreztem magam, de gondolom más is így van vele. Tény, hogy nehéz a testképzavarommal feldolgozni, amivel régen is küzdöttem amíg sportoltam.

-Khm! - Jeleztem, hogy megvagyok.

-Végre! - Pattant fel Charles. -Menjünk. - Sietett hozzám és belém akart karolni.

-Várj! - Álltam vele szembe és megigazítottam a csokornyakkendőjét. Lesimítottam a hajtókáját az Armani öltönyének.

-Gyönyörű anyuka vagy! - Szólalt meg hirtelen, amitől könnyek gyűltek a szemembe.

-Soha nem gondoltam, hogy ilyen családom lesz. - Csordult ki egy könnycsepp, amit Charles egyből letörölt.

-Mi a családod vagyunk bármi történjen!

-Köszönöm! - Öleltem meg. Már amennyire a hasam engedte.

-Uhh! Érezted?! - Nevetett fel Charles.

-Én ne érezném? Komolyan ezek a gyerekek a vesémmel és a hólyagommal szoktak focizni! - Forgattam meg a szemem. - Remélem kicsit több labdaérzékük van mint a biológiai apjuknak.

-Nála mindenkinek több van! - Nevette el magát a monacoi.

-Azért te sem panaszkodhatsz! Emlékszem mit műveltél 2023-ban a jótékonyságin! - Kacagtam úgy, hogy a könnyem is kicsordult.

-Tudod mit? Még se vagyunk a családod! - Játszotta a sértődöttet, de az arcától még jobban nevetnem kellett.

-Jaj istenem! -Csapkodtam a combom. - Már a földön fetrengenék, ha fel tudnék állni! - Nevettem tovább.

-Na gyere, míg szépen kérem! - Kulcsolta össze a kezünket Charles és húzott az ajtó felé.

A vacsora jól telt. Bár a család fogalmát valószínűleg el kell magyaráznom Charlesnak. Konkrétan 50 ember minimum jelen volt. Pierre, George, Andreas és Fred is megjelent. Carlos is jött volna csak lemondta utolsó pillanatban, aminek nagyon örültem, mivel még mindig jóban vannak Landoval, aki ha minden igaz még mindig nem tud a terhességemről.
Haza is Charles vitt, és mindenképp ragaszkodott, hogy felkísérjen. Beadtam a derekam, mert mindig ez van. Mármint igazából új lakásba költöztem, végülis a pilóta miatt. Annyit volt nálam, hogy egyik nap bejelentette, hogy a régi lakást le akarja cserélni. Mivel csak béreltem tőle ezért sok beleszólásom nem maradt. Az épületben talált lakást két emelettel fentebb, ami véletlenül pont két szobával nagyobb. Egyáltalán nem akarok Charlestól függeni. Egyszerűen szinte az én albérletemben alszik ha Monacoban van éppen, és mint tulaj azért sok beleszólása van a lakásba. Na meg azért a legjobb barátom is. Szóval van egy vendégszoba, amit ő rendezett be teljesen, és meglepő mód tele van a cuccaival.

-Csukd be a szemed! - Szólt amikor az ajtóhoz értünk.

-Ha elesek halott vagy Leclerc! - Fenyegettem.

-Amióta terhes vagy félek tőled! - Nézett rám komoly arccal.

-Várd meg az anyatigris módot. - Motyogtam szinte magamnak de a tekintetén látszott, hogy tökéletesen hallotta. Nem reagált semmit csak a két kezével letakarta a szemem.

-Indulhatunk. - Utasított. - Küszöb. Jobbra. Egyenesen. Még. Még. Még. Balra. Küszöb. Két lépés. Meglepetés! - Vette le a két kezét a szememről. Ahogy hozzászoktam a fényhez kezdtem felfedezni hol is vagyok.

-Charles! - Néztem rá meghatottan. - Nem kellett volna. -Utaltam a baba szobára, amit a vacsora alatt elintézett. Tudom, hogy nem a két keze munkája, de óriási gesztus ez tőle.

-Dehogynem! Nézd! Festettek mini Ferrarikat a falra, meg van Pierre miatt Alpine is! - Mutogatott a falon lévő mintákra. A szemem megakadt egy kis narancssárga kocsin. Amit Charles is észrevett. - Ugye tudod, hogy tudom, hogy fáj? Na ezt sikerült megfogalmazni, bravo Leclerc. -Csapta homlokon magát.

-Tudom, hogy tudod. De ezt a fájdalmat nem tudja senki sem elvenni. - Mosolyogtam szomorúan a pilótára. - Gyönyörű szoba lett! - Néztem körbe újra. - Köszönjük!

-Van még egy meglepetésem! Tudod, ezt magamba nem tudtam volna megcsinálni. - Kezdte el felvázolni a helyzetet, amit én is gondoltam magamtól. - Szóval volt segítségem.

-Meglepetés! - Lépett be az ajtón anya, Panni. Panni kezében pedig a két hónapos kis csöppség.

-Ó Ben! -Vettem át egyből a keresztfiamat, akit először látok személyesen. A hormonok miatt persze megint sírnom kellett.