Újra együtt

2.rész:Újra a bátyámmal

Mire elkészültem már majdnem fél tíz volt. Nagyon féltem kilépni a házból mert rettegtem attól hogy meglátom Őt,de felül kerekedtem magamon. Kiléptem a házból. Már kilenc óra 20 volt. Szerencsére olyan munkát találtam ami közel van. Remélem fel is vesznek. Már a kocsiban ültem. Nemsokára oda is érek.

Pár perc elteltével oda is értem. Hát az épület nem a legszebb de remélem a munka jó. Kiszálltam a járműből és besétáltam a bárba. Egy szép szőke lány állt a pultban. Oda sétáltam hozzá.

- Szia az állásinterjúra jöttem!- mondtam a pultnak támaszkodva.

- Oo szia! Camille vagyok. - nyújtotta a kezét. - de nyugodtan hívj Caminek.

- Alexa Salvatore!- fogadtam el a kezét. - remélem felvesztek. Mert hát nagyon kéne ez a munka.- mondtam megjátszva a szomorút.

- Hát akkor fel vagy véve!- mosolygott

- Tessék?- néztem rá nagyra nyílt szemekkel.

- Hát az őszintet megvalva te vagy az első aki eljött. Pedig már 1 hónapja ki van írva,hogy elférne a segítség és hát nem várok tovább és rajtad látom hogy jó munka erő vagy meg szép is vagy így majd vónzod a vendégeket.

- Oh, hát köszönöm! És mikor tudok kezdeni?

- Holnap egykor?

- Oké rendben. Akkor majd holnap egykor. Szia!- köszöntem el egy fél mosollyal.

- Szia!- intett felém egyet.
Mikor kiértem egyből a kocsimhoz vettem az irányt. Beültem,de nem indultam el egyből. Megláttam egy szerelmes párt az utcai festőt néztek. Látva őket megint egy emlékben voltam.

1862.szeptember 06.

- Alexa kedves megtudnád mutatni Mr. Mikaelson- nak a festményeid?- mutatót apám Elijah- ra.

- Persze Atyám. - úgy vert a szívem,hogy a torkomban éreztem. Mielőtt elindultunk volna fivéremre néztem ő csak állt egy nagy mosollyal száján. Tudtam, hogy ő kifogja szúrni,hogy elnyerte tetszésem Elijah.
Elindultunk a festő szobám felé. Se én, se Mr. Mikaelson nem szólt semmit. A szobába érve Elijah megtörte a csendet.

- Ms. Salvatore maga hol tanult meg ilyen gyönyörűen festeni?- ámult el.

- Még kicsi voltam mikor megtanultam. Mária a szobalányunk tanított meg.

- Nagyon tehetséges Ms. Salvatore. - én nem szóltam semmit csak egy mosollyal köszöntem meg. Még nézegete egy kis ideig és megállt egynél. - Ez mit ábrázol?

- Az a festmény azt a dühömet. Azt akkor festettem mikor Anyám és én össze vesztünk mert hozzá akart adni egy földesúr fiához. - ahogy ezt elmondtam kicsit dühbe is jöttem.

- Na és mért nem ment hozzá?

- Ha látta volna a fiút az én helyemben maga sem ment volna hozzá. - nevettem el magam.

- Pedig szerencsés lett volna az a fiú.

- Ezt,hogy érti?

- Maga egy csoda szép hölgy! Még a festészethez is ért. Én biztos elvenném magát ha lenne rá alkalmam. - erre a mondatára olyan vörös lettem mint a paradicsom. Nem mondtam semmit csak álltam ott egy helyben.

Ebből az emlékből egy kopogás terített vissza a való életbe.

- Jaj Úristen- mondtam majd lehúztam az ablakot.

- Bocsánat nem akartam megijeszteni. Csak azért zavarom hogy nem tudna elvinni egy darabig? - kérdezte az idegen.

- De de persze! Szálljon csak be mutattam a mellettem lévő ülésre. - az ismeretlen ember nem szólt semmit csak beült mellém. - Merre vigyem?

- Eltudna vinni a Mikaelson viláig? - kétszeresére tágult a szemem.

- Hát addig nem,de tud hozzá valami közeli helyet?

- Van a közelébe egy kis presszó.

- Rendben. Ha már elviszem a nevét elárulja? - kérdeztem majd rá léptem a gázra.

- Freya. És a tiéd?

- Alexa. Alexa Salvatore. - éreztem hogy a lány tekintete rám tapadt. Mintha tudná ki vagyok de nem foglalkoztam vele. Ez út további részén nem beszéltünk oda értünk a kávézóhoz. Le fékeztem majd a lány kiszállt.

- Köszönöm,hogy el hoztál.

- Nincs mit! - mosolyogtam majd ő becsukta az ajtót és elment. Én úgy döntöttem bemegyek ebbe a kávézóba úgyhogy leparkoltam. Kiszálltam a járműből és be mentem. - Jó napot! Egy kapucsínó lesz.

- Rendben. Ötszáz forint lesz. Készpénz vagy kártya?

- Készpénz.- már nyújtottam a kezem mikor egy hang felszólalt mögülem.

- Majd én kifizettem!- nagyon ismerős volt a hang ezért hátra fordultam.

- Jaj ugyan nem kell! - mondtam és megfordultam mikor megláttam ki az nyakába ugrottam. - Damon! De jó újra látni!- mondtam majd lerakott.

- Téged is hugi!- mondta majd kifizete az italt és kisétáltunk az üzletből.

- Te hogy hogy itt vagy? - néztem rá kérdően.

- Hát egy ideje kereslek és végre megtaláltalak.

- Jaj ugyan már. - nevettem el magam.

- Pedig ez az igazság! Egyébként hová tartasz?

- Haza. Nem jössz velem?

- De persze!- bele karoltam és a kocsihoz mentünk. Beültünk és ahogy elindultam fel is tett egy kérdést.

- Nem félsz,hogy újra látod?

- De Damon. Nagyon is félek,de muszáj volt ide jönnöm.

- Miért?

- Majd ha haza értünk elmesélem mert hosszú