Szerelmi leckék

28.

*Jimin pov.*

Egész órán hatalmas csend volt. Pár helyen lehetett hallani a tollat, ahogy végighúzódik a papíron, vagy a fülesekből kiszűrődő zenéket. Én végig videót néztem. Egy idő után kaptam egy üzenetet Jungkooktól. Megnyitottam a beszélgetést.

Jungkook: Mondhatok valamit?

Jimin: Mi volna az?

Jungkook: Nagyon szeretlek.

Elmosolyodtam az üzenet láttán. Egyből megütögettem a mellettem ülő Jin vállát. Ő felém nézett, mire én megmutattam a beszélgetést. Ő is mosolyogva nézett Jungkookra, aki látszólag meglepődött. Jinnel jót nevettünk az arckifejezésén. Mikor tanárunk már kezdett pánikba esni, írtam neki.

Jimin: Elmondtam neki mindent.

Megint megleptem tanáromat. Most már ijedt tekintettel nézett rám. Jin mellettem már lassan a halálba nevette magát. Én is jót szórakoztam Jungkook ijedt arcán. Ő már kevésbé találta olyan viccesnek.

Jungkook: Ez nem olyan vicces! Remélem, nem mondja el senkinek.

Megböködtem a mellettem a röhögő Jin vállát. Ő nagy nehezen befejezte a nevetést, és letörölte a könnyeit. Megnézte a telefonomat. Amint elolvasta, felnézett Jungkookra, és felmutatta a hüvelykujját. Ezzel jelezte, hogy nem adja tovább a titkunkat. Jungkookból egy hatalmas sóhaj csúszott ki. Hálás tekintettel nézett Jinre, aki csak bólintott.

- Ennyire fél? - súgta oda nekem Jin.

- Jin, én kiskorú vagyok. - emlékeztettem. - Nem csak, hogy emiatt kirúghatják Jungkookot, de börtönbe is kerülhet.

- Oh... - döbbent le barátom. - Akkor legyetek óvatosak. - újra a telefonjára koncentrált. Mikor én is újra videót akartam nézni, Jungkook megint írt.

Jungkook: Nagyon, de nagyon szeretlek!

Üzenete végére legalább száz szívecskét rakott. Én erre akaratomon kívül is halkan vinnyogni kezdtem. Mindenki furcsán nézett rám, még Jungkook is. Jin még rá is kérdezett.

- Biztos vagy te abban, hogy neked nem tetszik? - kérdezte suttogva.

Picit elgondolkodtam. - Nem. Csak szeretem, ha szeretnek.

- Biztos? - kérdezett tovább. - Mondhatsz nemet, de azért gondolkozz el a dolgon. - a telefonját kezdte nézni.

Visszanéztem Jungkookra. Ő már a dogákat javította. Ahogy őt néztem, belegondoltam pár dologba. Nem éreztem úgy magam, mintha szerelmes lennék a tanáromba. De mikor azt mondta, szeret vagy csak megfogta a kezem, a szívem őrült módjára kezdett verni. És nem értettem, miért. Eddig mindig betudtam annak, hogy furcsa érzés, ha Jungkook ilyeneket csinál. De mélyebben belegondolva talán azért történik ez velem, mert kezdek szerelmes lenni. Eddig egyszer voltam csak szerelmes, és akkor is pont ugyanez történt. De akkor végül hagytam feltörni az érzéseimet. Talán most is ezt kellene tennem.

Végül úgy döntöttem, várok még ezzel a dologgal. Inkább folytattam a videónézést. Az óra többi részében nem is zavartak. Már kezdtem örülni, hogy végre békén hagynak, de akkor Sarah áthúzta hozzám a székét.

- Te Jimin... - böködte meg a vállamat.

Kivettem a fülest a fülemből. - Mi van?

- Mennyire vagy jóban Jeon úrral? - kérdezett rá.

- Miért nem mindegy? - próbáltam a telefonnal foglalkozni.

- Mert kíváncsi vagyok. - böködött tovább.

- Ne legyél az. - eltoltam a kezét. - Nem osztok meg veled semmit.

- Miért nem? - csúszott közelebb.

- Sarah, ülj vissza a helyedre. - szólt rá Jungkook. - Majd szünetben beszéltek.

Sarah duzzogva visszaült a helyére. Én hálásan néztem Jungkookra. Ő csak kedvesen mosolygott. Szinte szó szerint elolvadtam a mosolyától. Olyan megszállottan bámultam, hogy észre sem vettem, hogy már kicsengettek. Mikor Jungkook kiment az ajtón, én sóhajtva fejeltem le az asztalt. Kezdtem úgy érezni, hogy Jinnek megint igaza lesz. Persze, nem akartam, hogy igaza legyen. Nem szeretek szerelmes lenni. Sok csalódással és fájdalommal jár. Jobban járok, ha egyedül maradok. Úgy sokkal kevesebb ember bánthat.

- Érzed már, hogy igazam van, ugye? - simított Jin a fejemre.

- Kezdem érezni. - emeltem fel a fejem. - De nem akarom érezni.

- A szívnek nem lehet parancsolni. - sóhajtott nagyot. - Nem te döntöd el, kibe szeretsz bele.

- Épp ez a baj. - vettem kezembe a plüssömet. - Pedig ha rajtam múlna, akkor nem szeretnék senkit.

- Ez a te bajod. - enni kezdett.

Próbáltam kizárni a világot, de nem ment. Kavarogtak a gondolatok a fejemben. Folyamatosan Jungkookra gondoltam. Kezdtek elszabadulni az érzéseim, pedig nem akartam, hogy feltörjenek. De ahogy Jin is mondta, ezt nem én döntöm el. Nem volt választásom. Ha szerelmes leszek, hát szerelmes leszek. Nem tehetek ellene semmit sem.

De, ha jobban belegondolok, annyira nem járnék rosszul Jungkookkal. Nagyon kedves és törődik velem. Meglehet, hogy ki akar használni, de amíg nem fekszem le vele, addig talán velem lesz. Lesz, aki szeressen. És lesz, akit én is szerethetek. Talán csak rövid ideig, de nekem az is elég. De kellett nekem valaki, aki vigyáz rám. És Jungkook pont ezt tette. Vigyázott rám, nem érdekelte, ha neki esik baja. Az volt a célja, hogy én jól legyek. És nem is erőlteti rám a szeretetét. Néha lop tőlem pár csókot, de még közben is jól tudja, hogy nem teheti. Minden csókjában érezteti velem, hogy szeret, de az is, hogy semmit olyat nem erőltet rám, amit én nem akarok. Boldog lehetnék mellette.

- Jin, most kimegyek kicsit az udvarra. - felálltam, és kimentem a teremből. Az udvar felé vettem az irányt, de út közben belefutottam két ismerősbe. Jungkook volt és Sarah.

Ahogy megláttam őket, elbújtam egy fal mögé, onnan néztem végig az egész beszélgetést. Szinte semmit sem hallottam, de úgy tűnt, mindketten jól szórakoztak. Hirtelen el is szorult tőle a szívem. Nem hinném, hogy a jelenlegi érzéseim miatt, inkább a múltbeliek miatt. Nem tudtam, hogy odamenjek-e vagy hagyjam kicsit turbékolni őket. Mikor eldöntöttem, hogy odamegyek, Sarah visszafelé indult. Egyből megállítottam.

- Miről volt szó? - kérdeztem azonnal.

- Miért érdekel? - kérdezett vissza Sarah mosolyogva.

- Csak kíváncsi vagyok. - mosolyogtam gúnyosan.

- Semmi érdekesről. - válaszolt végre. - Csak a sebeiről kérdezgettem. Neked bevallom, hogy nagyon kedvelem.

Elkomorodtam. - Miből gondolod, hogy a lányokat kedveli?

- Jaj, ugyan! - emelte fel a hangját egy pillanatra. - Látszik rajta, hogy odavan a lányokért.

- Tévedsz, hidd el nekem, hogy meleg. - vallottam be neki. - Száz százalékig meleg.

- Honnan tudod? - kezdett mérges lenni.

- Csak tudom. - már én is mérges voltam.

- Mi folyik itt gyerekek? - jött oda Taehyung.

Felnéztem rá gyorsan. - Semmi. Én megyek. - ezzel otthagytam őket, és kimentem az udvarra.

Az udvaron szinte senki nem volt. Végül is megértem, mert kicsit hideg volt. De így, emberek nélkül, egész kellemes volt. Nem volt tömeg és jó levegő volt. Már hiányzott. Ritkán jártam az udvarra. Most is csak azért jöttem ki, hogy kiszellőztessem a fejem. Már majdnem teljesen megnyugodtam, mikor megláttam...

...Jungkookot.