Távolodó félelem - BEFEJEZETT

Kín

Alexander

"A kín, akár egy láthatatlan éjjeli tolvaj... hangtalanul oson át a falon amit magad köré építettél, kitartóan feszegeti szíved ajtaját, méltatlanul meglop, elveszi mindened."

Tenyereket éreztem a mellkasomnak nyomódni, majd a rajtam tartott kezek ráztak fel álmomból, kapálóztam, mint régen gyerekként.
Caly ült mellettem, az ő kezei simogatták testem, ennek tudatában még inkább nem ment a nyugalmi állapot felkeresése.

Még most is a fejemben égett az előző kép, ahogy a kistestvérem bajba kerül, láttam és elvesztettem, a legfájóbb érzés, hogy nem tudtam rajta segíteni. Meseszép megkönnyebbülés volt arra kinyitni a szemem, hogy ez mind meg sem történt, mégsem szállt széllel a gondolat. Nem! Mintha egy vaskos horgony húzná egyre a talaj felé, hogy mindig mellettem maradjon.

— Alexander nyugalom. Nincs baj, csak rosszat álmodtál. – hangja háborítatlan tenger zajként morajlott a fülemben.

Sosem történt még velem ilyen, nem tudom mi ez és mit kell tenni ellene, ez pedig még inkább a rémület felé kerget. Pislogok, elég sűrűn, nehogy a fáradt könnyen arcomra szaladjanak. Egész testemet eltölti a remegés, olyan reszketés amit még távolról sem ismerek.

Csak levegőt akarok venni, de a torkom elszorul és érzem, ahogy saját magam ellen küzdök. Biztosra veszem, hogy ezt a harcot képtelen volnék egyedül megnyerni.

— Ne ijedj meg – rám szólt mielőtt bármit is tett – ez segíteni fog, bízz bennem.

A karom után kapott és a belső könyökhajlatomtól egészen a csuklóm pontjáig suhant az ujjbegye, bőre érintésébe belebizseregtem. Csupán ez olyan kedélyállapotot varázsolt bennem, amire semmiféle narkotikum nem lenne képes.

— Ezt fogom csinálni, mire odaérek – játékosan megkocogtatta körmeivel a csuklómat – kifújod a benntartott levegőt. Rendben? – olyan eltökéltnek tűnt, még csak ellenkezni se mertem vele.

Lecsuktam a szemem és hagytam, hogy vezessen, mint egy férfi egy nőt a táncparketten. A technika használt, a légzésem csillapodott és újra éreztem ahogy a levegő betölti a tüdőm.
Kezével a pulzusomat próbálta kitapintani és megmérni. Valószínű már az is rendeződött mert a megmentőm éppen menni készül.

Megragadtam pólója anyagának végét, kissé közelebb rántottam.

— Maradj. – esdeklem érte.

Rossz szokásom, ha tagadhatatlanul ideges vagyok számat harapdálom, na ez most előjött. Kellemetlenül éreztem magam, mert nem elveszem amit akarok, ahogy szoktam, hanem könyörgöm érte.
Több kell ebből a nőből! Már nem érem be ennyivel.

Ledőlt mellém az ágyba, hamar cselekedtem és fölémagasodtam, megilletődött arcával találkoztam. Sejtem mi futott végig az agyában, de nem csillag, amíg te nem hagyod jóvá, eszem ágában sincs, bármi ilyet tenni.
Lejjebb csúsztam rajta és fejemet hasán pihentettem, apró levegőt fújtam bőrére. amitől megemelte csípőjét én pedig körbefontam ártatlan testét a karjaimmal.

Ó, basszus ha nem ebben a helyzetben lennénk, emelgethetné a csípőjét elég elevenen.

A hajamba túrt, gyengéd és kellemes volt az érintése, másik keze a hátamra vándorolt.

— Vedd le a pólódat, – kisebb gondolkodás után meglepetten folytatta – teljesen izzadt vagy.

Több se kellett, habár nehezemre esett elszakadni hőséget árasztó testétől, ismét felültem és lekaptam a felsőmet. Ahogy az előbb, hozzábújtam Caly most már tényleg csupasz hátamat cirógatta.
Gyakran vándorolt keze a gerincem mellett ékeskedő tetováláson.