Egy utazásnak indult...🔥 {BEFEJEZETT}

5.nap ~ A búcsú...

Olivia:

Épp bepakolok a sporttáskámba, amikor valaki kopogtat.

-Kinyitod? Könyékig benne vagyok a bőröndömben... - mondja Leah.

Nevetve az ajtóhoz sétálok.
Ma van az utolsó napunk Erdélyben, de nem bánom, hogy vége. Ez az egész, így volt tökéletes és a veszekedések ellenére sem változtatnék meg semmit.

Kinyitom az ajtót, de a mosoly azonnal az arcomra fagy.

Emma áll az ajtóban és a telefont az arcomba nyomja.

-Gondoltam ezt látnod kellene... - mondja csalódottan.

A képen Ethan és Ava csókolózik.

Megfagy körülöttem a levegő. A gyomrom görcsbe rándul és a szemembe könnyek gyűlnek. A szívem darabokra törik, ahogy Ethan mással látom. Ráadásul pont Avaval?

Várjunk csak... Avaval?
Ez olyan irreális...Hiszen Ethan utálja Avat, ő maga mondta nekem.

-Honnan szerezted a képet? - nézek Emmára.

-Freya csinálta. - mondja.
Értetlenül pislogok rá, mert nem áll össze a kép. Emma látja, hogy nem mondok semmit, ezért tovább magyaráz. - Freya elsétált a faház előtt és látta, hogy ezt csinálják, ezért lefotózta.

Freya mit keresett Ethanék faházánál? Hiszen az van a legvégén és tudtommal Avaék a másik oldalt vannak.

Nem értem... Egyszerűen nem áll össze....

Emma mit keres egyáltalán itt? Az Avaval történt incidens óta elvileg utál... Egyre jobban összezavarodom, ahogy mindenféle elméletet gyártok a fejemben.

Ekkor Ethan zihálva megjelenik az ajtóba. Meglátja Emmát és a telefont a kezébe, a szeme nagyra kerekedik, majd félve pillant rám.

-Livie! Kérlek, hallgass meg! - könyörög.

-Oké...- mondom bizonytalanul.

A filmekben ilyen helyzetben mindig a fiú arcába csapják az ajtót valami olyannal, hogy "nem érdekel a magyarázatod". Viszont én már nagyon kíváncsi lennék rá, hogy mi folyik itt.

-Oh, oké, szóval... Bementem a faházunkba összepakolni, ahogy neked is mondtam és aztán-

Ethan elmeséli az egészet töviről-hegyire. Döbbenten próbálom feldolgozni a hallottakat. Ekkor Emma, aki eddig csak megilletődve hallgatta az egészet, most megszólal.

-Hazudik! Láttam őket és Ethan is visszacsókolta!

Ethan már éppen tagadná, nekem viszont feltűnik egy szó.

-Láttad őket? Te? Nem azt mondtad, hogy Freya látta őket? - kérdezem.

Emma zavartan elkezd magyarázni.

-Mármint, Freya mondta, hogy látta őket... ahg!

Ethannel sokatmondó pillantást vetünk egymásra.

-Ethan, csak, hogy tudd, hiszek neked... de attól még beszélnem kell Avaval, velem jössz? . mondom neki és a kezemet nyújtom felé.

Ethan megkönnyebbül és kézen fogva elindulunk Avahoz.

Egy nagyon kicsit még kételkedem Ethanben, de kinézem Avaból, hogy ezt az egészet megszervezi csak azért, hogy neki jó legyen.

Bekopogok Avaék faházának ajtaján.

-Beszélnünk kell. - mondom, amint kinyitja az ajtót.

-Olivia. Micsoda kellemes meglepetés... - mondja Ava tetetett döbbenettel. Már most teljesen átlátom rajta, nem is kell, hogy tudjam ő szervezte meg ezt az egészet.

Mély levegőt veszek.

-Ava, most őszinte leszek. Tudod, kiskorom óta mindig is azzal törődtem, hogy hogyan feleljek meg mások elvárásainak és, hogy ne tegyek olyat ami másoknak nem tetszik. Te mindig terrorban tartottál engem és ezek miatt sosem mertem önmagam lenni...

Megváltoztam... és nem érdekel most már sem mások, sem a te véleményed. Nem fogok egy olyanra időt pazarolni mint te, ez volt az utolsó alkalom, hogy egyáltalán szóba állok veled. -mondom.

Ava arcáról lelehet olvasni, hogy erre nem számított. Lefele néz a cipőjét vizsgálja.

Közel hajolok és a fülébe suttogok:
-Ne hidd, hogy csak úgy megbocsájtom amit tettél... Szánalmas vagy! Örülök, hogy vége a barátságunknak...
Ha még egyszer a fiúm közelébe jössz annak nem lesz jó vége...

Ott hagyom Avat az ajtóban, hallom, ahogy halkan elkezd szipogni.
Mély levegőket veszek és próbálok lenyugodni egy kicsit.

-Ez bátor dolog volt, büszke vagyok rád! - suttogja Ethan és megpuszilja a homlokom.

Szorosan magamhoz ölelem és itt vagyok Erdélyben, de vele mégis úgy érzem otthon vagyok...