Távolodó félelem - BEFEJEZETT

Hullócsillag

A terminálból kilépve a nyüzsgő emberek tömegéből egyszerűen kiszúrtam anya nővérét, Fedóra elegáns fehér ruhát viselt, ahogy többnyire szokta, habár fedett térben voltunk napszemüveget és kalapot vett fel.

Fedóra és én rengeteg mindenben hasonlítunk, én is szeretek elegánsan öltözködni, csak vadabbul mint az ő letisztult megjelenése.
A családján kívül mindenkit elmar magától, híres divattervező. Ránézésre borzalmas ember, de titkon igen is vannak érzései.

— Ezért nem akartam, hogy te gyere – tolta lejjebb éjfekete napszemüvegét, hogy kivillanjon ítélkező tekintete. – máris duzzogsz.

— Nem teszem...

— Ne ellenkezz! – lökte el magát a faltól – Gyere, a húgomnak szüksége van rád.

Soha nem voltam a kedvence, ezt mindig az arcomra vetette. Bosszúból gyakran voltam szemtelen és feltűnően tiszteletlen vele, de be kell valljam, habár csapnivaló nagynéni, csodálatos testvére édesanyának.

— Megint padlón van? – a tájat szemléltem a sötétített kocsi ablakán keresztül.

— Nehéz időszakon megy át. – csitított el.

— Ő ezt képtelen bevallani magának. Azt hajtogatja, hogy minden rendben, sőt mi több el is hiszi, de amikor feleszmél ebből a csodaszép álom képből beleroppan, hogy nem maradt semmi.

Fedóra szorított egyet a kormányon, vagy rájött végre, hogy igazam van, vagy éppen túl nagy szívességgel tenne helyre.

— Előítéletes vagy nem gondolod? – lazított a fogáson.

— Csak nehéz látni ahogy szenved, fáj tudni hogy csak rosszabb lehet. – erre gondolva nem volt egyszerű visszafogni a sírást, sőt egy könnycsepp csúszott végig az arcomon.

Többet nem engedek!

— Csak a magányos emberek sorsa fordul rosszabbra, mint te amikor rákaptál az anyagra. Anyukád soha nem lesz egyedül, ezt te és én garantáljuk. – kezével törölte meg bánatos arcomat.

Ebben a mondatban volt szeretet és nekem szegezett ártás is. Tudom, hogy jót akar, de emlékeztet a múltamra, amit az ég világon a legjobban akarok felejteni.

— Amikor bemegyünk, – parkolta le az autót – légy kedves.

Ezt nem kell mondani, hiába vagyok néha mérges, amiért anya egy pokoli álomvilágban él, a szeretetemre van szüksége, a haragom ugyanis még inkább földbe tiporná, akár ez az embertelen világ.

— Drágám! – anya mosolya tökéletes volt, akár csak egy utángyártott műanyag baba.

Az ölelése még mindig az igazi.

— Hiányoztál. – suttogtam testének nyomódva.

— Mi járatban itthon? – elengedett és nekiállt egy forró tea elkészítésének.

Fedórára pillantottam, aki csak ajtónak támaszkodva kezével integetett anya felé.

— Tudod, szükségem van egy kis anya-lánya időre. Nincs minden rendben a forgatáson. – hazudtam neki, szerencsére háttal állt.

Nem teljesen, tulajdonképpen évek óta szükségem van egy kis közös időtöltésre, nem olyanra amik hétköznap folynak köztünk, inkább őszintére még ha kínkeserves is.
Elmondani, úgy sem mondhattam volna, hogy azért van ez a hirtelen látogatás, mert a nővéred szerint, most nagyon szükséged van ránk, hiába nem vagy hajlandó kimutatni.

— Mit szólnál hozzá, ha főznél nekünk valamit amit a mesterkonyhán csináltál? – lépett a hátam mögé nénikém.

Tudja mitől bolondul anya, imád főzni amit még ennél is jobban kedvel, ha úgy érzi újra a mesterszakácsok között van.
Mostanság már nem jár el ötcsillagos éttermekbe főzni, csupán étlapot készít ételeket tesztel többnyire itthonról.