Évszak mesék / Befejezett/

Tavaszi kaland V. - Edward

Edward

Ahogy közeledtünk a nyár felé, egyre biztosabb voltam benne, hogy mire lehullanak az őszi falevelek, ő és én már házasok leszünk. Minden beállt egy bizonyos rendre. Minden reggel és este beszélgettünk, vagy egymást ingereltük az éteren át. Ő tervezgetett, szerkesztett, majd sikítva adta tudtomra egy délelőtt, hogy leadta a szakdolgozatát végre. Büszke voltam rá, mellkasom dagadt, hisz az ért el sikereket, akiért szívem dobbant. Vele vágytam osztozkodni a jó pillanatokon, és azokon is, amelyek inkább ideget borzolnak. Nem volt olyan dolog, amit ne hallgattam volna meg, hisz olyan szenvedéllyel adta elő, hogy sokszor fájdalmasan dobbant szívem, amiért nem lehetek vele.

Ami az apját illeti, még hallgatagabbá vált. Már nem beszélt senkivel, és hozzá sem szóltak. Egy olyan világba taszítottam, amire ő maga is rákényszerítette szerelmemet. Senkit nem érdekelt a mondandója, így a csend vette körül mindig az irodájában ülve. Ha összefutottunk elfordult, köszönésre sem méltatott, de engem már nem érdekelt. Amire engedélyt adott, nem került vizsgálóbizottság elé. Csak egy szóbeli figyelmeztetést kapott, de az volt az érzésem azt kívánja, bár súlyosabb büntetést róttam volna ki. Sokan tudták már a vállalatnál, hogy ő és én, nem ápolunk túl jó kapcsolatot, de mikor ebédkor menekülőre fogta nem is egyszer, csak mert meglátott, egyértelműsítette mindenkiben az igazságot.

Ceruzám serényen sercegett a papíron, amire éppen a korszerűsítéssel kapcsolatos terveimet írtam fel. Hetek óta először volt nyugodt minden, a cikkezéseket is lassan elfelejtették, mert rájuk sem hederítettünk. Nem volt egyéb munkám, így a némaságban gondolkodtam, egészen addig, míg a telefonom meg nem szólalt. Érte nyúltam, annál nagyobb volt a meglepetés, mikor megláttam Harry képét. Izgatottan vettem fel:

- Már hiányzom? - nevettem bele a telefonba.

- Életem minden percében - nevette, ami jólesett a lelkemnek. - Találd ki, hogy hol vagyok? - kérte izgatottan.

- A legjobban annak örülnék, ha az ágyamban lennél - vágtam rá azonnal, mire újra kacagni kezdett.

- Este már biztosan ott leszek - jött a válasz, mire a ceruza kiesett a kezemből, hangom pedig elakadt. - A cica elvitte a nyelvedet? - élcelődött kicsit.

- A cicusom mindent elvitt - helyesbítettem. -, de tudod mit? Nem is sajnálom annyira - vallottam be. - De hogyan is van ez a nálam alszol dolog? - érdeklődtem izgatottan.

- Van egy tárgyalásom otthon - kezdett bele, mire felvontam a szemöldökömet. - Meg akarok nézni egy kis irodahelyiséget, és találkozom Mr. Taylor fiával is. És ha már Dan tegnap este kiutasított a kávézóból, hogy vegyem ki a kötelező szabadságot, úgy gondoltam útra kelek. Elintézek mindent, és három éjjelt nálad töltök. - A gondolatra, hogy vele lehetek, a szívem újra hevesen kezdett verni.

- Mikor érkezel? - volt a következő kérdésem, mire felkuncogott.

- Félúton vagyok - mesélte. - Tízkor találkozom Peterrel, utána a helyiség miatt fél tizenkettőkor. Egy körül érek hozzád.

- Fél tizenkettőtől értekezletem van - húztam el a számat.

- Nem baj. Henriett biztosan beenged. - Az, hogy nem ódzkodik a gyárba érkezéstől, hatalmas örömmel töltött el. Rettegtem tőle, hogy nem meri majd betenni a lábát ide, de félelmem alaptalannak bizonyult. Túllépett a múlton, még ha elfeledni soha nem fogja. Egy napon az apja már nem lesz itt, nem kell úgy belépnie, hogy bármikor összefuthat vele.

- Szólok majd neki - erősítettem meg felvetését.

- Ez esetben most leteszlek. Lesz még időnk beszélgetni - búcsúzott. Szívesen hallottam volna még a hangját, de tudtam, hogy az útra kell figyelnie. Nem szerettem volna, ha bármi zavarná a vezetésben.