A nevem - 민윤기(Min Yoongi) [Befejezett]

12.

- Azt mondtad, hogy amikor felvettek gyakornoknak nagyon boldog voltál. Ez utána is így volt?

- Nem igazán

Múlt

A szüleim még mindig nem támogattak, ezért nem hagyhattam abba a részmunkaidős állásomat.

Az egyik délután (akkor már 19 lehettem) szakadt az eső. De az sem állított meg abban, hogy elmotorozzak az egyik háztól a másikig. Egy kereszteződéshez értem. Hírtelen nagy lökést éreztem és lerepültem a motorrol. Egy autó jött belém hátulról. Én a vállamra estem. Sokáig nem tudtam megmozdulni. A sofőr persze kiszállt a kocsiból. Kérdezte, hogy hívjon e mentőt.

Jelen

- És hívott?

- Nem. Én kértem meg rá, hogy ne vigyen kórházba. Nem akartam, hogy Bang Si-Hyuk megtudja. Akkor nem fojtathattam volna az álmaimat.

- És eltitkoltad a vállsérülésedet?
Nem voltak megerőltetőek a gyakornoki évek?

- Igen. A tagok tudták csak. Próbáltam elrejteni a fájdalmamat. Hiába műtötték meg, egy bizonyos magasságban még mindig nem tudom felemelni a karomat. De nem telt bele sok időbe, mire Bang Pdnek is elmondtam. Először kiakadt, hogy, hogy képzeltem ezt, de aztán megértő volt. Végül kifizette a tandíjamat is. Így már nem volt szükségem részmunkaidős állásra sem.

- Ha jól tudom, ahogy a dalszövegeidben is fogalmazol, az az év nagyon nehéz volt neked.

Múlt

Egy kis lakásom volt mielőtt még összeköltöztem volna a tagokkal a dormban. Minden este mardosott a gondolat, hogy valamit nem csinálok jól. Nem voltam kibékülve önmagammal. Ennek a vége az lett, hogy a szüleim pszichologushoz vittek. Onnan pedig egy pszichiáterhez kerültem.
Annyira eluralkodott rajtam a depresszió és a szorongás, hogy már egyáltalán nem láttam a szép dolgokat. A világ nagyon sötétnek tűnt. Nem jött ki több könny a szememből. Már mindet kisírtam.

Nemsokára vége 😭
Nagyon köszönöm, hogy elolvassátok🫶❤️🖤🤍