Távolodó félelem - BEFEJEZETT

Döntés előtt

Alexander

— Nos mit kérnél? – izgatottan kérdezte.

Még csak nem is sejti mire készülök. Innen még van visszaút. Legalább is másodpercek óta ezzel vigasztalom magam.

Na nem! Tőlem méltatlan és példátlan viselkedés volna ha a célkeresztben fordítok hátat.

— Egy randit. – szokatlanul határozatlan módon estek ki a szavak a számon.

Meglepetten fogadta a kijelentésemet sőt ijedtében még egy-két lépést hátrált is.

— Engedd hogy megmagyarázzam mielőtt szívrohamot kapsz. – folytattam, és kezéért nyúltam, hogy közelemben tarthassam.

— Hallgatlak.

— Ahova reggelizni és kávézni járok, követ egy lány pár asztallal arrébb ül le, mindig ugyan oda. Engem figyel! – ecseteltem a dolgot – Jó lenne, ha látná, hogy egy nővel megyek oda. Érted. – böktem ki végül mit is akarok.

— Tehát ez az egész csak átverés? – hangjából ítélve kissé felháborodott.

Lazán bólintottam, mire elkapta kezét és többé nem érinthettem makulátlan bőrét, ami szinte izzott kezem nyomán.

— Borzalmas ötlet. – tiltakozott foggal körömmel – Legyél nagyfiú, menj oda és mondd el neki, hogy nem keresel kapcsolatot.

Egyszerű és ósdi megoldás, cseppet sem vall rám. Híres vagyok arról, hogy a történéseket csak tovább bonyolítom.

— Nem jött oda egyszer sem és nem szólt hozzám, csak bámul. Te jól tudod, milyen kezelni egy ilyet. Én kizárólag véget akarok ennek vetni, bármi kínos szituáció nélkül. Lehetőleg amint belépünk repedt szívvel sétál el és életen át átkozni fog.

Nem tetszik ez a tudat, tűnjék most bárhogy is, az én szívem is megreped amikor úgy érzem másokét töröm darabjaira. Ügyesen titkolom, miképp egészen nagy bennem az együttérzés.
Amikor először szakítottam valakivel, hónapokig magam is rosszul voltam, nem azért mert nehéz volt elengedni vagy éppen mert még szerelmes voltam. Ugyan! Lelkemen akkora sebet ejtett, hogy én is megsebeztem valakit, rengeteg időre volt szükségem, hogy kiheverjem.

Talán ez a büntetésem az elkövetett sokmindenért.

— Akkor sem helyeslem ezt.

— Nem is az áldásod kértem, hanem a segítséged. – talán kissé kioktató volt miképp ez a mondat elhangzott.

— Bárkit fel szedhetnél, lányok ezrei bomlanának utánad, ha randit kérnél tőlük.

De nem bárkiről van szó, hanem rólad.
Ha már minőségi időt töltök valakivel, olyan illető legyen aki miatt levegőt is elfelejtek venni és elég a hangját meghallani, hogy szívem elszabaduljon monoton rabságából.

— Veled akarok időt tölteni. – fogtam meg ismét a kezét, ujjainkat összekulcsoltam – Amint látom te nem így gondolod.

— Nem erről van szó Alexander. – kezdett mentegetőzésbe.

— Hát miről van szó?

Ez a kérdés pörgött az én fejemben is, de a mellettünk döbbent fejjel ácsorgó Declan tette fel, kissé más értelmezéssel, mint ahogyan én kérdeztem volna.
Nem kaptam választ a kérdésre, inkább a kínos csendet megunva lassan vissza szédelegtünk a tűz köré.