A zongora hangja | Niall Horan FF

81.Fejezet

Kimberly

-Majd írj, ha megérkeztél, oké?-kötöttem Niall szívére a reptéren, amikor reggel kivittem őt oda, mielőtt én az egyetemre mentem volna. Még mielőtt kimenne New Yorkba, megígérte az anyukájának, hogy meglátogatja Írországban, amíg én a gólyanapokat töltöm az egyetemen. Pár nap, de az is elég ahhoz, hogy Niall megtartsa a jógyerek imidzsét.

Csupán két napról van szó, szerencsére. Meg is bolondulnék, ha több lenne, mivel Niall már a héten utazik, ezért minden napot fontosnak tartanék, hogy vele töltsek. Tegnap is idegesen pakoltam be a táskámat, mert bár várom, hogy találkozzak a leendő szaktársaimmal, azért feleslegesnek éreztem ezt a két napot. Főleg, hogy szeptember első hetében lesz egy ötnapos gólyatábor, tele bulikkal és a programokkal. Ez a két nap igazából arra lesz jó, hogy megismerjük egymást, így már a gólyatábor ideje alatt felszabadultabban tudunk bulizni (nyilván azért ebben a két napban is lesz este valami party), a felsősök megmutatják nekünk az egyetemet, a kolit, és segítenek abban, hogy igazából sikeresen túléljük az első évet. Ez a két nap leginkább a tájékoztatásról fog szólni és az ismerkedésről, a gólyatábor pedig a csapatépítésről. Csupán két nap, mégis úgy fogtam fel, hogy két nappal kevesebb, mint amit Niall-lel tölthetnék a nagy útja előtt.

-Rendben, de azért ne lógj a telódon végig-nézett rám mosolyogva, még mielőtt kiszállt a kocsiból. Valami frappáns válaszon gondolkodtam, hiszen mégsem mondhattam azt, hogy nincs kedvem a többiekkel ismerkedni, lesz majd rá elég időm, de sajnos most hagyott cserben az agyam.

-Megígértem Theonak, hogy köszönök neki!-jutott eszembe Niall kicsi unokaöccse, aki amikor megtudta, hogy a barátom most nélkülem megy, megkért, hogy legalább hadd köszönjön nekem valamilyen módon.

-Szerintem Theo nem haragszik meg, ha kicsit később hívlak, nem rögtön, amikor érkezem-nevette el magát édesen. Nem tudtam belekötni, ezért csak zavartan elkezdtem a kormányt babrálni. Meleg, fülledt késő nyári nap volt, ez a kocsiban ülve pedig tízszer jobban érezhető volt. Abban a pillanatban semmi nyári érzésem nem volt ezek ellenére. Olyan volt, mintha valahol a jelenben lennénk, ami mégis a jövő. Ami még nyár, de hamarosan ősz. Fura és komplex érzéseim voltak, ahogy ismét a repülőtéren voltunk. Szegény Niall, ebben a hónapban már másodszorra van itt, de közel sem utoljára.

-Akkor vedd ki a bőröndödet inkább-nyitottam ki a csomagtartót egy ujjnyomással hűvösen, kerülve a tekintetét. Egy kicsit úgy éreztem, mintha tagadásban élne. Mintha nem tudná, hogy a hétvége felé lelép. Mintha nem jutott volna el az agyáig, hogy jövőhéttől, ha megakar ölelni, akkor heteket kell arra várnia. Ugyanakkor próbáltam nem ezen idegeskedni, valószínűleg csak én reagálom túl.

-Felhívlak, ha megígéred, hogy barátkozol másokkal-szállt ki a kocsiból, és elindult a csomagtartó felé, mire én szinte rögtön kiugrottam utána. Elképedve néztem rá, de ő csak elégedetten vigyorogva szedte ki a cuccait. Természetesen tudta, hogy jelenleg nem sok kedvem van senkihez, ezért mondta ezt.

-Vannak barátaim!

-De mégis jobb lesz, ha olyanokkal is jóban vagy, akik azt tanulják, amit te. Majd tudnak így segíteni, ha kell.

-Majd ismerkedem a gólyatáborban-vetettem fel az ötletet, hátha ez elég indok lesz arra, hogy a telefonomat lessem minden ötödik percben. A lelkem mélyén viszont tudtam, hogy ez így nem helyes, szóval valóban ideje lenne kicsit nyitottabbnak lennem és kevésbé kötődnöm Niallhez.

Miután megígértem Niallnek, hogy ismerkedem, ő pedig megígérte, hogy keres majd Theo társaságában, elköszöntünk egymástól. Egy búcsúcsók után mosolyogva és integetve vártam meg, hogy bemenjen a reptérre. Ahogy elvesztettem az egyre kisebb alakját, mély levegő kíséretében beültem a kocsiba. Akkor tudatosult bennem, hogy hosszú idő után most leszek újra az egyetemen, de most már úgy, mint egy ott tanuló hallgató.