Bungou Nyugat

41. Kicsi a bors, de erős

Yokohama, Dokk Maffia központja, E/3 POV

Miután a japánok körében is kitudódott Michael Ende képessége és ennek hála Dazai lett a maffia új főnöke, pár napig elég borsos volt a hangulat az épületben. Nem mindenki nézte jó szemmel a vezető váltást és többször volt, hogy az ex-maffiózóból lett új vezérnek úgy kellett rendet teremtenie az emberei között, hogy arról a Nyomozó Iroda egyik tagja se tudjon.

Bár meg kell hagyni az elég feltűnő volt, hogy József Attila rendszeresen eltűnögetett és még Ranpo is csak a vállát vonta, hogy nem tudja merre lehet éppen. Hát igen, Dazai úgy volt vele, hogy ha már az embernek rendelkezésére áll a Magyar Hóhér miért ne használja ki a helyzetet. Attila pedig nagyon gyorsan hírnevet szerzett a maffiózók között, annak ellenére, ahogy ő szokta mondani: "Pedig még meg se öltem senkit."

Ígéretükhöz híven a Nyugat minden tagja a maga módján támogatni kezdte a Dokk Maffiát. Selma és Zofia elkezdték a biztonsági rendszer felturbózásának terveit összerakni. A K-k, Jenő és a hozzájuk csapódott Bram Stoker folyamatosan Yokohama utcáit járták, információgyűjtés címen. Csehov átadott egy két üzenetet a Fekete Emberként, Petőfi és Arany, Madách Imrének segítettek a kiképzésben. Széchenyi, Ady és Ende pedig rászabadultak az iratokra. Margit meg, ahogy mindig most is Ferkóra vigyázott.

Ami pedig Bulgakovot illeti, hát ő igyekezett elkerülni azokat a fura fazonokat, akik lépten nyomon a semmiből bukkantak fel és körülötte lófráltak. A legfurcsább az volt bennük, hogy ha valaki megkérdezte mit keresnek itt, mind ugyanazt válaszolták: "A Mester segítségével itt lehetünk. Ritka, ha a főnök a közelben van, kihasználjuk az alkalmat." Na, ezt senki se értette mit akar jelenteni, de egy idő után már olyan megszokottá vált a dolog, hogy nem is foglalkoztak vele.

Már mindenki kezdte úgy érezni, hogy egyenesbe kerülnek a dolgok és minden jóra fordul, már csak a könyvet kellene megtalálniuk, mikor egy nap Fyodor, Dazai, Ranpo, Attila, Imre és Ende elmentek sétálni egyet Margittal és a kis Ferkóval.

Maga a séta egy kifejezetten kellemes időtöltésnek indult. A nap szépen sütött, se túl erősen, se túl halványan, a szél lágyan fújkált, bárányfelhők tarkították az eget. Attila viccesen meg is jegyezte, hogy az egész olyan, mintha Ende megírta volna a tökéletes kiránduló napot. Megjegyzésével viszont csak annyit ért el, hogy mindenki kuncogni kezdett, Ende pedig megforgatta a szemeit.

Szóval éppen ezen a sétán voltak, amikor is az egyik parkban Ferkó előre szaladt a játszótér felé, ebből általában nem is szokott baj lenni, Margit mindig gyorsan utol éri, most azonban még mielőtt a csapat odaérhetett volna a fiú után sikoltások sokasága töltötte be a helyet. A felnőttek azonnal futni kezdtek a játszótér felé. Viszont a Nyugatosok már akkor megálltak, mikor a játszótér szélére értek, ezzel elérve, hogy a többiek is megálljanak.

- Nem kellene segítenünk? - Jött a kérdés Dazaitól, mikor végignézve a játszótéren látta, hogy a kis Ferkót két fegyveres férfi fogja közre. A korábban itt játszó gyerekek és szüleik elrohantak, így csak a csapat maradt itt.

- Csak ketten vannak, Ferkó elintézni. - Vonta meg a vállát Attila és ült le az egyik padra, elővéve egy csomag cukorkát, ami azonnal elérte, hogy Ranpo mellé üljön. A kis Ferkó ebben a pillanatban markolt rá az egyik fegyveres kezére és mosolyodott el szélesen.

- Mit csinál? - Tudakolta Dosztojevszkij.

- Ezt neked tudnod kellene. - Kuncogta Madách Imre, ahogy a kis Ferkót figyelte.

A gyerek azonban már rég nem az embereknek felfogható világban volt. Amint rámarkolt a férfi csuklójára, a világ elsötétedett körülöttük, ő pedig idősebb alakját felvélve állt meg a férfi előtt.