SKZ oneshot's

viszonzatlan érzelmek. -SeungIn

Seungmin és JeongIn kiskoruk óta barátok voltak. Egészen 14 éves korukig. Seungmin 16 éves volt mikor szerelmet vallott az akkor 15 éves JeongInnak. Ám a fiatalabb nem igazán fogadta jó szívvel a vallomást. Másnapra már le tiltotta az idősebbet mindenhol, nem várta meg reggel hogy együtt menjenek busszal suliba, kerülte, és másokkal lógott. Mivel JeongIn gyorsabb volt, a közös barátaik társaságát ő nyerte el. JeongIn durván utasította vissza a másikat. A virágot amit kapott volna nem vette el, majd durván ott hagyta Seungmint. Ott a parkba, egyedül. A gondolatai maradtak csak neki, és érzései amik nem múltak a fiatalabb íránt. A virágot amit JeongInnak szánt oda adta az utcán egy aranyosnak tűnő lánynak, aki szívesen fogadta el azt a törött szívű fiútól és egy ölelést is adott annak. Az idő csak telt, Seungmin pedig egyre jobban maga alatt volt. Egy évig játszották a macska-egér játékot. Seungmin próbálkozott, JeongIn pedig minden alkalommal elutasította, és jól ki is osztotta a fiút. Aztán a következő évben jött a nyár. A mindent megváltoztató nyár. A nyár amikor Seungmin megváltozott. Mutálodó hangja már nem volt kisfiús. Magas volt, gyönyörű vonásokkal rendelkezett. Minden lány és fiú álom pasija lehetett volna. Seungmin már betöltötte a 18-at és alig várja hogy vissza menjen az iskolába. JeongIn miatt? Nem. Már nem. És pont ezért várja. Meg azért is mert tisztában van vele milyen jól néz ki már.

Seungmin lassan sétált az iskola felé és az utcán is meg bámulták páran. Persze, őt ki nem? Szinte azonnal fel ismerte JeongInt, aki neki háttal állt. A róka szemű fiú, akinek neve már nincs a szívébe. És a többi, akik egykor  legjobb barátai voltak. Az egyik fiú, alacsony, mókus arccal  bámult Seungminra. Ő volt Jisung. Akivel nagy ritkán mai napig írogat. Ő az egyetlen, aki néha kommunikál Seungminnal. Szemeit össze húzza, majd kezét emelve integet Seungminnak. A többi fiú azonnal Seungmin felé fordul. Kétségtelen hogy felismerték mind. Seungmin el halad mellettük, rájuk néz, majd egy szív megállító mosollyal bólint a Han fiúnak.
-Seungmin....-szólalt utána Jisung mire  az említett megtorpant és vissza fordult.
-Tessék?-emelte fel egyik szemöldökét ami vonzó volt JeongIn számára. Magában ezerszer megbánta hogy vissza utasította a fiút.
-Én....nos, jól nézel ki....-nyögte ki Jisung nagy nehezen, piros arcal, tarkóját vakarva. Seungmin csak egy enyhe mosolyt engedett magának. Ezzel ő is tisztában volt.
-Tudom....de aranyos vagy hogy te is így gondolod. -válaszolt a Kim fiú. Magabiztosságot árasztott magából, ami le vette a lábáról JeongInt is. A róka szemű gyanúsan méregette Jisungot, aki fülig pirult Seungmin gyenge bókjától.
-Majd.....írsz? -kérdezte végül Jisung. Seungmin aprót nevetett a kérdésen. JeongIn hasában pillangók voltak attól a nevetéstől, de vérében idegesség Jisung kérdésétől.
-Persze. Tudod hogy válaszolok neked mindig. Viszont, nekem mennem kell. Legyen szép napotok. -mondta Seungmin, majd be is indult a terembe. 

Az idő telt, és hetek múlva lépett JeongIn. Be akarta vallani az érzéseit Seungminnak.
-Seungmin figyelj....azt hiszem....nemis. Tudom, hogy kedvellek. -mondta halkan JeongIn a másik fiúnak.
-Most, azt érzed amit én éreztem, mikor ott hagytál. -szomorú mosolyt villantott a fiú. Most ő utasította vissza a másikat. Bár nem esett nehezére. Hiszen nincsenek többé érzései a másik iránt.
-De szeretlek! -jelentette ki JeongIn. 
-Kérlek, hagyj magamra. -ez pedig megpecsételte. Seungmin évek múlva már nem gyötrődött a fiúért. Túl sokat szenvedett ahoz hogy még egy évet ki bírjon szíve. Most JeongIn az, aki minden éjszaka sír. Most ő szenved.