Álmaimban sem /Charles Leclerc ff./✓

tizenhetedik

Gloria

Délután négy óra körül a nappaliban voltunk, és a Leclerc családtól, na meg Carlatól búcsúzkodtunk. Nagyon gyorsan eltelt ez a pár hét és ezt nagyon sajnáltam. Borzasztóan jól éreztem magam velük, annak ellenére, hogy az elején hülyeségnek tartottam. Véleményem szerint olyanok lettünk, mint egy nagy család, de most ennek egyenlőre vége. Először Carlat tudtam megölelni.

-Tartjuk a kapcsolatot, ugye?- néztem szemeibe megerősítésért.

-Még szép!

-És velem is fogod!- lépett elém Arthur, aki szintén szoros ölelésben részesített.

-Mindenképpen!- öleltem derekát. Miután elengedett Pascale elé kerültem, aki a fülemhez hajolt, miközben magához húzott.

-Örülök, hogy a fiam ilyen lányt talált magának, mint te!- mondata hallatán arcom vörösbe borult.

-Vigyázz magadra Pascale!

-Örülök, hogy megismertelek Enzo!- csimpaszkodtam rá.

-Jaj Ria, ne csinálj úgy, mintha soha többet nem látnánk egymást!- nevetett fel, mire én is hasonlóképp bólogattam.- Kisérjük ki Gregéket szerintem, hogy Charles és Ria el tudjanak köszönni egymástól.- Lorenzo lopva rám kacsintott. Mindenki kilépett a januári hidegbe, majd ahogy az ajtó becsukódott a többiek után, Charles nyakába bújtam. Egyikünk sem mondott semmit és akkor ez mindennél többet ért. Nem hiszem, hogy hamar fogunk tudni találkozni, mivel nekem az ideiglenes munkámmal kell foglalkoznom, és igaz Charles-nak még nem kell versenyeznie, mégis sok tennivalója lesz.

-Minden nap beszélünk telefonon!- morogta halkan Charles, és nem kérdés volt.

-Igen! És amikor ráérünk akkor videóhívás!- bólogattam, így orromat a nyakába dörzsöltem. Nem tudom. Lehet, hogy mások szerint túltoljuk, de basszus, pár hétig össze voltunk zárva egy házba és most még csak egy városban sem leszünk. Könnyeim lassan kezdtek potyogni, amiket Charles pulcsija felszívott magába. Szorosabban tartott magához a derekamba markolva.

-Hé, ne sírj Édes!- nyomott csókot fejem búbjára, mire rá emeltem a tekintetemet.

-De hiányozni fogsz Charles!- motyogtam.- Sőt már most hiányzol!- hunytam le a szemeimet, így még több könnycsepp indult versenybe az arcomon. Charles közelebb hajolva hozzám az összes arcomon lévő könnyet lecsókolta onnan, majd ajkait enyémekhez préselte és lágy csókba kezdtünk. Ebben nem volt türelmetlenekdés vagy akaratosság, csak végtelen szeretet.- Szeretlek Charles!- szakadtam el tőle.

-Szeretlek Ria!- nyomott egy utolsó puszit ajkaimra, majd kezemet megfogva a fogashoz vezetett, ahonnan levette a kabátomat és segített belebújni.

Egymás kezét szorongatva leptünk ki az ajtón, ahol a két család vidáman beszélgetett. Könnyeim nyomán égette a hideg az arcomat, egy utolsó ölelést adtam adtam a mellettem álló fiúnak, majd családom mellé léptem. Soha nem gondoltam, hogy ilyen érzelmes tudok lennék egy kicseszett búcsú miatt.

-Mehetünk?- simította apa kezét a vállamra.

-Igen!- bólintottam aprót. A kocsiba beülve integettem a kocsibejáron álló szeretteimnek, majd idővel eltűntek a látókörömből. Nagyot sóhajtva tettem be a fülesemet a fülembe, majd elindítottam egy random lejátszási listát és csak bámultam ki az ablakon. Minimális szinten álmos is voltam, mivel az éjjeli majdnem végig beszélgettük Charlessal. A fiúra gondolva egy szomorú mosoly kúszott arcomra.

-Hallod, ne legyél már ilyen depis!- bökött az oldalamba Aaron, mire anya hátrafordult.

-Most fejezte ezt be Aaron!- bökött öcsém felé mutatóujjával.- Légy kicsit együttérző a nővéreddel!- Aaron erre csak karba tette kezeit és újra kezébe vette a telefonját. Apa megállt egy benzinkútnál, ahol célbavettem a mosdót. A tükörbe nézve egy fintor jelent meg arcomon. Szemeim karikásak voltak és látszódott a fáradtság szemeimben.

A kocsiba visszaülve, lehunytam szemeimet és azonnal el is nyomott az álom.

~

-Ria! Ébredj, itthon vagyunk!- hallottam meg anya hangját, miközben lábamat simogatta.

A csomagokat kiszedtük a kocsiból, majd apa kinyitotta a kulcsra zárt ajtót. A házban érezni lehetett, hogy nem volt szellőztetve, így én a csomagjaimat magam után húzva mentem a szobámba, ahol azonnal kinyitottam az ablakot, hogy egy kis friss levegő jöjjön be a helyiségbe. Akkor belegondolva rájöttem, hogy hiányzott a szobám, de kimondottan jobb lenne, ha Charles is itt lenne velem. Elég volt csak rá gondolnom, csörrent is meg a telefonom.
Kapkodva kerestem meg a táskámban, majd mikor láttam, hogy bizony Charles keresett, gondolkodás nélkül vettem fel neki a telefont.

-Szia!- szólaltam meg mielőtt ő tehette volna.

-Hello! Rendben hazaértetek?

-Persze! Ti is, ugye?- érdeklődtem.

-Még nem vagyunk otthon. Anyának pisilnie kellett, szóval megálltunk egy benzinkútnál.- láttam lelki szemeim előtt ahogy megforgatta szemeit.

-Vigyázz mert ki fognak esni!- nevettem fel, miközben levettem magamról az eddig rajtam lévő kabátomat.

-Honnan...?- hallottam hitetlenkedő hangját.

-Ismerlek Charles!- mosolyogtam édesen, noha ezt ő nem láthatta.

-Ja, sajnos túl jól!- kacagott. Órákig tudnám hallgatni ahogy kacag, és nézni az aranyos gödröcskéit.

Instagram: dina_writer_
Tiktok: dina__writer

Bevallom hamarosan befejezem a könyvet, mert szerintem nem megy úgy az írása, mint ahogy szerettem volna.