Te vagy az! /BEFEJEZETT/

Biológusok

Huszonegyedik fejezet
🪴

Két nappal később egy baseball sapkában és napszemüvegben álcázva magam egy óriási virágos váza mögött bujkálva néztem a gerlice párt. Fogalmam sem volt, mit keresek ott.
— Azta, elmehetnénk Sherlocknak! — szólal meg mellőlem egy ismerős hang.
Tudtam, hogy le fogok bukni, de hogy Patrik előtt, na azt nem gondoltam volna.
Körülbelül ugyanúgy nézett ki mint én, csak őt az tette felismerhetetlenné, hogy nem volt rajta baseball sapka. Felvette Tamás sötétkék keretes szemüvegét és inget viselt. Egészen máshogy festett.
— Mi járatban itt? — felegyenesedek és körbe mutatok az éttermen.
— Nekem lenne egy fontosabb kérdésem! Miért bujkálsz egy növény mögött? — rejti el a mosolyát.
— Én nem bujkálok! — érkezik a heves reakcióm, majd leseprem a ruhámra tévedt földet.
— Akkor?
— Eldöntöttem, hogy biológus leszek! Csak itt találtam.. — elgondolkodva nézek a növényre.
Vajon mi lehet ennek a neve?
— Páfrányt — segít ki Patrik, mire nevetve mondom, hogy „Hát persze, hogy azt! " — Csak vicceltem, ez tuti nem páfrány, de így is úgy is lebuktál..
— Na és te? Miért vagy itt? Miért viselsz elegáns szettet? — vonom kérdőre, miközben sietősen egy fal mögé szaladunk, hogy Ron és Gerda ne vegyen észre minket.
— Randim van egy lánnyal — mondja lazán, mire a szememet forgatom.
Hát persze..
— Erre miért is nem gondoltam — nézek unottan.
— Az igazat megvalva valószínűleg ugyanazért vagyok itt, mint te.
— Valóban? — kérdezem.
— Igen! Engem is érdekel ez a növény — mosolyog rám, mire visszafojtom a nevetésem. — Mi lenne, ha elengednénk magunkat? — dobja fel az ötletét.
Az már világossá vált, hogy Ron megkérte segítsen be neki, engem meg Gerda, de hogyan lazítanánk, ha küldetésünk van?
— Mire gondolsz?
— Ha már itt vagyunk, akkor együnk mi is valamit.
— Én.. nem így készültem — vallom be.
Egy vasam sincs ennek a göncnek a zsebébe és mivel hónap vége van, csak később lesz feltöltve a kártyám.
— Állom a te részedet is, ha..
— Ha legközelebb én hívlak meg? — tippelek.
— Arra gondoltam, hogy ha az ittlétünk végéig megtudod hogy hívják ezt a növényt, de ez tényleg jobban hangzik! — helyesel és mintha mi sem lenne természetesebb, leülünk egy üres kétfős asztalhoz.
Az itallapot bámészuk, aztán kérünk két Sea Breeze-t.
— Szerinted hogy szokás itt? Előétel, vagy egyből a főétel? — kérdezi Patrik, mire megvonom a vállam.
— Szerintem már az ital kérésénél elárultuk, hogy nem egy gazdag páros vagyunk.. — mondom szórakozottan.
— Akkor minek törjük magunkat, nem igaz? — ugorja át az előétel és levesek részt, ahogyan én is teszem.
— A sült pisztráng ígéretesen hangzik — nyel egyet és végignézhetem, ahogyan mozog az ádámcsutkája. Ösztönösen az ujjaimat kezdem fürkészni. Mindketten választottunk, szóval mikor a pincér odajött hozzánk udvariasan én kezdtem a sort.
— Sertés csülköt szeretnék, pékné módra — mondom.
Nem finomkodok, ha eszünk, hát együnk rendesen.
— Nos, ezt a fogást kettő, vagy több személynek ajánljuk — próbálkozik kifejezni a pincér, hogy lényegében nem fogom tudni megenni ezt az adagot, mire Patrikra nézek.
— Szóval csülök...— gondolkozik. — Rendben, akkor csak ennyi lesz, csülök pékné módra — csukja be a menüjét, benne a pisztrángjával.
Mosolyogva nézek a szemébe, mire megérkeznek az alkoholos italaink.
— Biztos nem gond? — kérdezem harmadjára, az étellel kapcsolatban.
— Igen, megeszek én bármit. Nem mintha neked nem menne egyedül, max egy kicsit segítek — viccelődik, pedig nem is áll messze az igazságtól.
Csakhogy a csapatban Patrik a nagy evő, ezért az, hogy lemondja a saját rendelését, egészen nagy dolog tőle.
Fél órával később megérkezett az étel, de addig sem unatkoztunk. Azon nevettünk, mennyire izgulnak Ronék.
Az adag tényleg óriási volt, mégsem tűnt lehetetlennek megenni, főleg mikor beleharaptam a húsba. Istenien omlott szét a számban.
— Ezt kóstold meg — nyújtja át a villáját, rajta egy falattal.
Nem is gondolkozok, azonnal ráharapok, mire Patrik jóízűen felnevet és megtörli a kezét.
— Mi az? — mondom teli szájjal, de azért eltakarom a kezemmel.
— Ez lehet hogy nem fog tetszeni, de tényleg voltam már itt randin — néz rám, én pedig várom, hogy folytassa. — A lány spenótos tésztát evett, de azt is alig merte előttem. Aztán a háromnegyedét otthagyta a tányéron, pedig látszott, hogy éhes..
— Talán nem ízlett neki — harapok egy krumpliba szórakozottan. — Vagy — teszem fel a mutatóujjam, aztán elgondolkoztam, hogy mondjam-e, amit szerettem volna.
— Vagy? — fürkész, de megrezzent a telefonja. — Ron azt kérdezi mikor szokás megcsókolni egy lányt..
— Hát, talán ne spenótos szájjal tegyék — ajánlom, mire Patrik elneveti magát. — Azt írd, hogy a randi végén.
— Rendben — pötyögi be.
Az asztalukhoz nézek, ahol éppen nem ül ott Gerda, ezért felpattanok és kimegyek a mosdóba.
Három fülke volt, kettő nyitva így a harmadikhoz mentem és bekopogtam.
— Gerda? — kérdezem.
— Hála az égnek — nyitja ki az ajtót és beránt magához. — Otthon hagytam a pénztárcám. Érted ezt, Bodza? Most mi lesz?
— Akkor te is ugyanúgy elhagytad a fejed, mint én.. — nevetek, de Gerda mérgesen néz rám, ezért elkomolyodok. — Első randin általában a fiúk állják a költségeket — próbálom nyugtatni.
— De mi van, ha ő nem?
— Az a baj, hogy nem tudok én sem kölcsönadni, de te csak menj vissza, hidd el nem lesz semmi gond — mondom, majd megigazítom a ruhája pántját.
— Rendben! — sétál ki.
Amíg várok egy kicsit, megnézem a sminkem és visszateszem a napszemüveget és sapkát magamra. Egy kis kitérővel, de aztán visszaérve megkérem Patrikot, hogy írjon Ronnak, hogy mindenképpen ő fizesse a kaját.
Teljesen tele lettem, mikor végre Gerdáék is fizettek, így elhagytuk a helyet. Picit vártunk, így mögöttük sétáltunk, amikor kiértünk a főút melletti járdára. Figyeltük őket, de tisztes távolságból. Ron megfogta Gerda derekát és helyet cserélt vele, hogy ő legyen a forgalmas út mellett.
— Ez jó! Majd alkalmazom én is — kommentálja az eseményt Patrik.
— Szerintem innentől menni fog egyedül is nekik — mondom, mire megfordulunk és Patrik kocsijához megyünk, ami egy egészen eldugott helyen volt, hogy még véletlenül sem szúrjon szemet nekünk Gerdával.