Piano teacher [seongjoong]

Baleset

~Február

-Oké, én tudok egy erősebbet. - mondta Mingi, majd meg is éreztem a nagyobb erejű pöckölést a homlokomon, ami egyből fájni kezdett. Nem is értem miért én vagyok büntetve. Ez biztosan meg fog látszódni egy ideig rajtam.

-Nem, nem nyúlhatsz oda. - fogta le a kezem San, amire én könyörgően néztem rá.

-Nos, mivel kedvenc hyung-unk nem hajlandó lépni a tanára felé, meg kell büntetni. De ennyi nem elég neki. - gondolkodott hangosan Wooyoung.
Ma egyébként nem is volt órám, mivel Seonghwa lemondta az egész napját a munkahelyén. Nekem sem mondott semmi okot, ezért nem is kérdezősködtem. A barátaim most meg azért pöckölik széjjel a fejemet, mert tudják, hogy kedvelem a tanáromat akivel barátok lettek.

-Szerintem ennyi épp elég lesz srácok. Fáj a fejem, szinte már hasogat!

-Elrontod a játékot. - mondta most Jongho tettetett szomorúsággal.

-Nektek ez játék? - kérdeztem hangosabban. - Akkor próbáljuk ki rajtatok! - igyekeztem Wooyoung felé.

-Menj innen! Hé! - kezdett hátra felé mászni, mígnem neki ütközött a kanapénak. El is takarta egyből a fejét, amikor pedig hozzáértem, hangosan felsikoltott.

-Van egy kislány a csapatban! - mondta Mingi és ő meg Jongho egyszerre kezdett el röhögni.

-Én nem is! - lett ideges Wooyoung, emiatt feje kikerült a takarásból, így már készítettem is a kezemet, hogy megkapja ami jár neki. - Kérlek ne bánts! - mondta ijedten rámkapva tekintetét.

-Pedig megérdemelnéd. - mentem arrébb tőle.

-Jól van na, bocsáss meg nekem Hongjoong hyung.

-Nem kéne.

-De..! Jó, akkor én megyek haza. Mivel itt nem szeret engem senki, nincs semmi keresni valóm itt.

-Youngie, de én szeretlek! - csúszott mellé San, és míg ők ketten elvoltak egymással, én felálltam és elmentem a konyhába.

Éppen töltöttem üditőt egy pohárba, mikor megéreztem egy kezet a vállamon. Szerencsére nem öntöttem félre, így utána meg is fordultam Mingi felé.

-Nem haragszol ránk, ugye?

-Hogy őszinte legyek, egy kicsit igen. Hiszen nézd meg a fejemet. - mutattam rá, amire ő elnevette magát.

-Sajnáljuk. De tényleg már meg kéne próbálkoznod nála. Szerinted hány diákjával foglalkozik ennyire? Valószínűleg te vagy az egyetlen. Nem gondolod, hogy ez nem lehet véletlen?

-De anyával is ugyanúgy törődik mint velem. Ebben nincs semmi, és nem is lesz sajnos. - mondtam szomorúan, de végülis ez volt az igazság.

-És valaki ezt mondta neked?

-Nem kell mondani senkinek, mert ez alap tény. Ő a tanárom, és ha netán mégis érezne valamit irántam, ő is tudja, hogy köztünk nem lehet semmi.

-De Hongjoong, ő nem olyan tanárod.

-Ha akart volna tőlem valamit, valószínűleg ő nem lett volna olyan nyuszi mint én. De ma nem szeretnék erről tovább beszélni.

-Okés. Akkor nem zaklatunk vele ma már.

-Köszönöm.

.

.

.

Végül a többiekkel csak filmet néztünk, mert utána nekik haza kellett menniük. Alapból iskolából jöttünk mindannyian, és holnap még menni kell. De így én most magamra maradtam.
Nem tudtam mivel foglaljam el magam, mivel este hét óra lehetett már. A házi feladatot közösen írtuk meg, azzal kezdtünk, szóval még ez sem jöhetett szóba.
Anya is csak később jön haza, de nem tudom miért. Hiszen nem dolgozik estig. Vajon együtt vannak valahol?