Love at first sight I. (+18)

43.

Colin:

Csak a szemem sarkából láttam a hirtelen mozgást, ami abszolút nem vallott Alexisre, miközben a bátyámmal telefonáltam, de amikor meghallottam a hányás hangját már biztos voltam benne, hogy megint nem lesz nyugodt napunk.
- Visszahívlak később, Alexis hányt. - nyomtam le a telefont és a mosdó felé indultam, de ahogy meghallotta a lépteim belökte az ajtót maga után.
- Fú, be ne gyere, nem akarom, hogy így láss. - szólt agonizálva.
- Na jó, ne szórakozz már. - morogtam és benyitottam. A mosdó előtt térdelt és teste újra és újra megremegett a hányástól. Óvatosan leguggoltam mellé és összefogtam a haját, miközben aggódva figyeltem. Amikor gyomra egész tartalmát kiadta magàból, egyszerűen a lehajtott mosdó fedelére fektette karját és látszott, hogy annyira ki van merülve.
- Ez undorító volt. Életem legmegalázóbb helyzete, hogy még végig is nézted. - sóhajtotta kivörösödött arccal.
- Igen, valóban az lehetne, ha a saját hányásodban fetrengnél részegen. Beteg vagy, Lex, bárkivel előfordulhat. - mondtam gyengéden megsimogatva a hátát. A ruhája át volt nedvesedve az izzadtságtól és a bőre is fénylett veríjtéktől. Az arca vörös volt, és ahogy homlokára tettem a kezem éreztem, hogy forróbb, mint eddig. - Gyere, elmegyünk lezuhanyozni langyos vízzel, az majd egy kicsit lejjebb viszi a lázad.
- Jaj, azt utálom, nem akarom. - nyafogta, miközben lassan felállt. - Annyira fáj a hasam.
- Micheal azt mondta van valami ilyen fertőzés, többen megbetegedtek a kórházban is. A kanapéig jussunk el és kapsz jeges vizet és megméred a lázad.
- Ugye tudod, hogy az irányításmániád ilyenkor nagyon magas szinten tombol? - kuncogta két fájdalmas nyögés közt.
- Azt pedig remek tudni, hogy téged semmikor nem hagy el a humorod, Édes. - adtam a feje búbjára egy csókot, majd a konyha felé indultam neki vízért. Visszafele térve a lázmérő gyors sípolását hallottam, ami azt jelenti, hogy magas láza van. - Na mennyi?
- Sok. - nyögte szemtelenül csukott szemmel, maga mellé ejtve a lázmérőt. Az utolsó mérés 39.9 C volt, igen, ez valóban sok.
- Ezt lassan idd meg, kortyonként. Visszahívom Michealt. - mondtam, mire válaszul csak egy feltartott hüvelykujjat kaptam kinyúlva a pléd alól.

A telefonért nyúlva végig rajta tartottam a szemem Alexisen és a konyhaszekrény aljából a legnagyobb lavórt is előkerestem, hogy odakészítsem neki az ágy mellé. Nagyon nem tetszett ez az egész dolog, mert Micheal azt mondta, hogy a gyerekek teljesen jól vannak és én sem éreztem magamon semmilyen betegség jelét egyelőre. Pár kicsengetés után sikerült utólérni családunk orvosát végre.
- Hogy alakul a helyzet, kisöcsém? - kérdezte Micheal vidáman. Ő már annyira hozzászokott a betegségekhez orvosként, hogy nem izgul nyilván.
- Nagyon fáj a hasa, hányt, lázas. Ömlik róla a víz és remeg.
- Vér nem volt a hányadékban? - kérdezte tárgyilagosan.
- Nem, nem láttam, hogy véres lett volna.
- Mennyire lázas?
- 10 perce volt 39.9. Most azt hiszem elaludt.
- És csak a hasa fáj?
- Igen.
- Azért átugrok megnézni, ha nem gond. Szóltam Christianának, hogy figyelje a gyerekeket, mert vírusos is lehet.
- És még?
- Még más is, nyilván sok minden. Megyek, viszek neki egy lázcsillapító injekciót. Fél óra és ott vagyok. - mondta gyorsan, majd bontotta a hívást.

Őszintén szólva nagyon nem így képzeltem el a mai napunkat. Gondoltam este megnézünk valami filmet vagy beszélgetünk, főzünk együtt valamit,  fürdünk... Ehelyett az egyikünk szenved, a másikunk aggódik.   Elővettem még egy melegebb takarót és az alvó Alexisre terítettem. Még mindig remegett, és olyan forró volt a teste, hogy a pléden keresztül is sütött belőle a meleg. Viszont úgy éreztem, hogy muszáj alaposan átszellőztetni és a mosdót fertőtleníteni. Szerencsére én nagyon nem vagyok az ilyen jellegű betegségekre hajlamos, de azért nem kísértem a sorsot. Mire mindennel végeztem megszólalt a csengő és a hülye bátyám megint addig nyomta, amíg oda nem értem, hogy kinyissam.
- Muszáj mindig rátenyerelni? - kérdeztem indulatosan. - Tudod, hogy alszik, bassza meg!
- Aha, direkt csináltam. Alvó beteget nem vizsgálunk, te ökör. Elmondod hogy válaszol majd, ha alszik? - lökött vállon viccesen és igaza volt. Megint. Iszonyatosan dühítő, ha az ember bátyjának mindig igaza van.
Miután Micheal megmosta a kezét leült az alvó Alexis mellé. Úgy tűnik őt nem hatotta meg a csengő. Lehúzta róla a plédeket és megcsikizte a talpát. Normális esetben erre tuti, hogy felkelt volna, de most csak arrébb húzta a lábát és ugyanúgy aludt tovább. Egy újabb csikizés is eredménytelen volt.
- Te beleszerettél egy mormotába? Ébreszd már fel! - nevetett Micheal.
- Te hülye, te vagy az orvos, tudod, hogy a láz miatt alszik ilyen mélyen. - fújtam magam elé. Most nagyon nem voltam vevő a testvérem humorára, pedig egyébként nem áll tőlem távol egymás megviccelése. - Lex, itt van Micheal, megvizsgál. - súgtam a fülébe, miközben gyengéden simogattam a hátát. A ruhája jéghidegen tapadt rá, miközben a teste forró volt. Lassan nyitogatni kezdte a szemét és magzatpózba gömbölyödött. Felémfordult és újra behunyta szemeit. - Lexi, csak egy kicsit kelj fel, aztán aludhatsz tovább, ígérem. Kérlek.
- Na, gyerünk, Csipkerózsika, kelj fel, mert különben sosem tudod meg, hogy a srácaim hogy áradoztak rólad. - mondta Micheal, Alexis füléhez közelítve a lázmérővel. Ahogy beledugta a fülébe Alexis megmozdult. Ez hatásos ébresztő volt. A gyors sípolásból már tudtam, hogy nem ment lejjebb a hőmérséklete, de amikor megláttam a 40 fok fölötti értéket kihagyott egy ritmusnyit a szívverésem.
- Annyira fáradt vagyok. - nyögte. - Nagyon fáj a hasam, Micheal.
- Mindjárt megnèzem a hasad, Lex, csak ne aludj vissza kérlek. Hoztam neked egy sóoldatos infúziót, nyomunk hozzá egy nagy adag lázcsillapítót és B6 vitamint, ami csökkenti a hányingert. Kapsz bele görcsoldót is. - sorolta Micheal szakszerűen ahogy előkészítette az orvosi táskájából a dolgokat. - Kéne valami, amire ezt felakaszthatjuk.
- Ugye nem itt fogod össze szurkálni? Tudod, hogy nem bírom a tűt. - sápadtam le.
- Akkor indulj és keress valamit, amire ezt felakaszthatom majd. - mondta, majd Lexihez fordult. - Hercegnő, veszek egy pár cső vért és kapsz egy infúziót, oké?

Lexi aprót bólintott és ökölbezárta ujjait, fejét fáradtan hajtotta hátra a kanapé támlájára. Ott kellett volna ülnöm mellette és fogni a kezét, de egyszerűen a tű látványa életem legnagyobb ellensége. Pár perc múlva a szobainassal tértem vissza és egy vállfával. Nem olyan magas, mint egy igazi infúziós állvány, de ha lefekszik, akkor meglesz a szükséges szög ahhoz, hogy a folyadék jól tudjon lecsepegni.
- Öcsi, hozz egy tiszta ruhát, mert ha ebben marad még tüdőgyulladást is kap. Addig nem kötöm be a csövet, csak rátekerjük a kupakot a branülre. Megmutatod hol fáj? - kérdezte Micheal.
- Aha. - suttogta Lexi könnyek közt, ahogy kiegyenesedett, majd hasa jobb oldalára mutatott a köldökével egy vonalban. - Már egy ideje fájdogál, de aztán mindig elmúlt. Pár hete.
- Megnyomkodhatom egy picit? Szólj, ha fáj. - kért engedélyt Micheal, majd óvatosan felhúzta Lexi pólóját a mellei alatti területig, hogy szabadon láthassa a hasát. Szakszerűen elkezdte betapintani a köldök körülötti részt.
- Ott nagyon fáj. - mondta Lexi zihálva és egy nagy könnycsepp csordult végig az arcán. Láttam Micheal arcán, hogy nincs elragadtatva ettől, de még folytatta a tapogatást. - Ott is. Asszem hánynom kell. - mondta, mire a bátyám rekordsebességgel ugrott a már odakészített edénnyel és tartotta az arca elé. Amikor végzett a kezébe temette az arcát és halkan megszólalt. - Nem tudom van-e az égésnek nagyobb foka annál, mint mikor két jó pasi előtt hányod össze magad.

Micheal egy pillanatra megállt a mozdulatban, amit végzett, majd hangosan nevetni kezdett, Lexivel együtt, aki a saját nyomorán nevetett, amennyire tudott a fájdalom mellett.
- Hivatalosan is azt szeretném, hogy a sógornőm legyél. Semmi nem ér többet a világon egy humoros lánynál.
- Akkor Leah-t imádni fogod. - mondta Lexi, miközben elment átöltözni. Itt ragadtam meg az alkalmat, hogy a bátyámhoz forduljak.
- Mi van, mi baja van? Láttam az arcod, amikor a hasát nyomkodtad.
- Szerintem vakbél. Elviszem a vérmintákat a kórházba. Mire lecsepeg az infúzió, meglesz az eredmény. De szerintem készüljetek egy táskával éjjelre. Vírus is lehet, majd a vérkép megmondja, felesleges találgatni.
- De nem életveszélyes, ugye?
- Nyugi, túléli. De lassan többet látom a kórházban, mint máshol. Leszoktathatnád erről. - viccelődött.
- Á, nem fog tudni, velem mindig történik valami. - válaszolta Lexi elhaló hangon, ahogy visszafeküdt a kanapéra és magára húzta a plédeket.
- Lex, kössük be a fuzit, jó? Elmegyek a vérrel és majd visszajövök. Addig pihenj. És próbálj meg inni is. - magyarázta Micheal és már indult is.
- Mindent köszi. - mondtam az ajtóban.
- Nem ügy, Öcsi! - intett vissza Micheal.

Ugyan nem mondtam Alexisnek, de amíg aludt, egy kisebb táskába pakoltam neki pár napi szükséges holmit a kórházba és nagyon rossz hozzátartozó lévén elkezdtem a Google-t vakbélgyulladás keresési címszóval böngészni. Nem mintha kételkedtem volna Micheal szaktudásában, de sajnos megalapozott volt a gyanú, hogy valóban ez a baja és ez nem nyugtatott meg. Nem akartam, hogy megint kórházba kerüljön bármi miatt is.

**********
Sziasztok kedves Olvasók! ❤️
Itt az újabb fejezet, remélem tetszeni fog. Hamarosan a könyv végéhez fogunk közeledni, előreláthatólag 50 rész lesz, de még alakulhat. ❤️ Már a fejemben van a második kötet, úgyhogy aggodalomra semmi ok, nem maradunk Colin és Alexis kalandjai nélkül. ❤️😅
Köszönöm, hogy itt vagytok és olvastok!
Ha van kedvetek írjatok és beszélgessünk, a kritikát is örömmel veszem. Köszönöm a szavazatokat és a követéseket, listázást. ❤️