Brutálisan Kedves (Befejezett)

HAT

Fanni tisztában volt vele, hogy szégyentelen, gyenge teremtés, mégis válaszolt a rosszarcú punk kedves üzeneteire. Ha nem tudta volna, kitől jönnek, elolvad. Így viszont felvonta a szemöldökét, amikor következő péntek délután megzörrent a telefonja:

„Van egy plusz Brans Courtney jegyem. Holnap Bécsben koncert. Kimentesz, hogy ne kelljen egyedül mennem? Még fizetek is érte, ha kell..."

„Miért nem Kristófot hívod el?"

„Mert túlmegy az ötven méteres távolságon, amit el bír távolodni a feleségétől, és kísérőt szeretnék, nem nekik adni..."

Fanni nevetni kezdett. Ez frappáns megfogalmazása volt annak a kicsit addiktív, ám nagyon boldog kapcsolatnak. Ami nagyon jót tett a keresztnővérének. Még akkor is, ha a keserűsége csupán félig-meddig múlt el.

A nő elszégyellte magát a zabolázatlan nevetésre. Messzire tartotta a telefont. Lezárta. Kiírt még pár sort a kicsi, préselt virágokkal borított füzetből, amibe a terepmunkák során jegyzetelt. Amire most nem bírt figyelni.

Összekutyult részeket.

Újra a telefonért nyúlt. Újra elolvasta az utolsó üzenetet. Újra elmosolyodott. Puha, meleg fényt érzett magában. Amolyan isteni gondviselést. Erre észbe kapott, és elkomorodott. Megcsóválta a fejét. Le akarta rakni. Őszintén. Viszont valahogy megmoccantak az ujjai:

„Csak, ha hazahozol utána, hogy ne kelljen éjjel vonatoznom."

„Állok szolgálatára, Hercegnőm! Háromkor felveszlek. Héttől meg koncert."

Fanni döbbenten meredt az üzenetre. Ami alatt ott sorakozott Milán számtalan passzív-agresszív bocsánatkérő közleménye. Amiket nem nyitott ki. A másik férfi nem jött ide. Nem próbálta hívni.

Vajon jó vagy rossz volt, hogy így tiszteletben tartotta, hogy azt mondta: nem akar beszélni?

Ez éppen akkor történt, amikor Zalán megkönnyebbült sóhajjal kifújta a levegőt. Az asztalra ejtette a fejét. Végre leszállt a kimerítő hullámvasúttól. Igaz, aranyáron, azonban a jegy is megvolt, és Fanni sem kosarazta ki.

Egyik sikerben sem bízott még az elmúlt hétfőn, amikor kétségbeesetten túrni kezdte a belépőket, hogy legyen valami ürügye találkozni a nővel. Ám végül a szerencse mellé szegődött.

Másnap pillangókat lehetett volna fogatni vele.

Igazából Fannival is, aki kipirult arccal libbent be a kocsiba. Végignézett a csupa fekete, szakadás, piercing, tetoválás, kemény férfin. A saját farmer kertészruháján, ami alá egy egyszerű szürke hosszúujjút húzott.

- Lehet, át kéne öltöznöm – vetette fel.

- Te így van tökéletes – közölte Zalán.

Miközben csak épp annyival csúsztatta félre az üdvözlő puszit, hogy a szájsarok érintés még ártatlan lehessen. Fanni mégis nyakig pirult. Viszont nem tiltakozott. A férfi ezt is sikernek könyvelte el.

Mély meghajlással kinyitotta az ajtót.

Egy ideig minden rendben ment. Csevegtek. Fanni igazából nevetett. Nemcsak illedelmesen kuncogott. Megmutatta a gyöngyfogait. Zalán alig bírt az útra figyelni. Muszáj volt a külső sávba húzódnia, hogy lassabban menve bámészkodhasson.

A mennyországban érezte magát, amíg meg nem csörrent a telefon. Fanni ránézett. Elsápadt. Lehalkította az oldalánál. A sofőr pont nem látta, ki a hívó. Bár akadt egy tippje. Összeharapta az állkapcsát, és igyekezett arra figyelni, hogy a nő nem fogadta a keresést.