Gyönyör

[ HUSZONÖTÖDIK RÉSZ ]

A Christopherrel való beszélgetés nem nyugtatott meg. Azt hittem, ha túlesünk rajta, akkor mindennek vége szakad, de ez nem így történt. 

Valamiért zavart az egész jelenléte. Úgy éreztem, hogy amíg ő jelen van, addig nem tudom nyugtalanul élni az életemet.

Kettős érzelmeim voltak íránta. Nem akartam őt látni, de mellette mégsem hagyott nyugodni a kettőnk helyzete.

Állandóan a múlt kísértett. Megjelent az álmaimban, és teljesen összezavart ez engemet.

A figyelmemet próbáltam elterelni róla, és az egész helyzetről. Ian észrevette rajtam, hogy valami nincs rendben, de neki sem mertem elárulni a kiborulásom okát.

Szerettem őt, mindennél jobban, de mégsem tudtam megbízni benne annyira, hogy erről beszéljek neki.

Féltem attól, hogy elítélt volna, vagy, ami még rosszabb, elhagyott volna engemet. 

Ha őt is elveszítettem volna, akkor azt nem tudtam volna feldolgozni. Túl sok csalodás ért már az életben, túl sok ember bántott meg, és hagyott el. Nem akartam, hogy ő is ezt tegye velem.

De pont ezáltal jöttem rá arra, hogy nem érdemelte azt, amit tettem vele. Titkolóztam, hazudoztam, miközben ő mindennél jobban szeretett engemet.

Ő csak annyit látott belőlem kívülről, hogy egésznap szomorkodtam és ingerült voltam. Olykor senkivel sem akartam beszélni, csak egyedül akartam lenni a saját problémáimmal.

Próbáltam, tényleg megpróbáltam helyrehozni mindent, azonban ez lehetetlennek minősült.

Robin mindent elmondott. Nem üzenetekben akart tájékoztatni engemet az akkori történésekről, ezért csak most volt lehetősége azokat elmondani.

- Senki sem tudta meg a távozásod okát. Diegoval gondoskodtunk arról, hogy az sose derüljön ki. Amandáék állandóan kérdezősködtek, és nem akarták elhinni, hogy csak úgy otthagytál minket elköszönés nélkül.

- Nem akartam csak úgy szó nélkül eltünni, de nem tehettem mást. - mondtam.

Talán ez fájt az egészben a legjobban. Utoljára sem ölelhettem át őket, csak úgy egyik napról a másikra kellett elhagynom a várost, és a szeretett embereket az életemből.

- Tudom, és velük is megpróbáltam megértetni, hogy nem szándékosan tetted ezt, anélkül, hogy elmondtam volna a távozásod valódi okát. 

- És még mindig haragszanak érte? - kérdeztem.

- Nem, egy percig sem volt bennük harag, csupán csalódottak voltak az elején, mindenkit olyan váratlanul érintett az egész. Csupán Diego és én tudtuk az igazságot.

- És Diego? Ő hogy fogadta? 

- Sajnálta az egészet, meg azt is, hogy nem láthatott tégedet utoljára. - mondta. 

- Hát azt én is.

- Ezután Mr. Black felmondott. Nem tudta senki sem, hogy miért, de mi ketten sejtettük az okát. Miattad nem bírhatta tovább az iskolában, azóta nem tanított.

Teljesen lesokkoltam. Ezt nem tudtam, nem említette nekem a férfi.

- Tessék? - kérdeztem.

- Jól hallottad, és azóta sem állapodott meg egy nővel sem. 

Borzasztóan éreztem magamat. A lebukásunk miatt az ő élete is tönkrement, nem csak az enyém. 

Rossz volt arról hallani, hogy azóta sem engedett közel magához senkit sem. Ezek szerint nem túlzott, mikor azt mondta, hogy hiányoztam neki.

Tényleg szeretett engemet, de a kapcsolatunk nem tarthatott túl sokáig. Mégcsak nem is közös megállapodással ért véget.

Rosszul éreztem magam ettől az egész helyzettől.

Nem tudtam, hogy mit kellett volna tennem. Attól, hogy a férfi még mindig szeretett engemet, az nem oldott meg semmit. 

A kapcsolatunk végeszakadta óta eltelt két év, és azóta már új életet kezdtem. Nem tudtam csak úgy az egyik pillanatról a másikra megváltoztatni azt, és visszacsinálni mindent.

Nem is tudtam, hogy akartam e egyáltalán. Iannel minden egyszerűnek tűnt, és boldog voltam vele, de valahogy Mr. Black mégis eltudta ezt rontani.

Sőt a találkozónk nem maradt titokban. Valaki látott minket arrafelé, aki ezt megemlítette a szüleimnek.

- Maria említette, hogy látott téged egy idősebb férfival a parkban. - kezdett bele az anyám. Itt már tudtam, hogy miről is lesz szó.

- Igen? - kérdeztem meglepődve.

- Ne játszd a hülyét, Mr. Blackkel találkoztál, ugye? Bár nem értem, hogy mégis hogyan találtatok újból egymásra. 

- Nem találtunk újból egymásra, csupán váltottunk pár szót. 

Ezzel végülis nem hazudtam. Nem kezdtünk újra semmit sem, csupán beszélgettünk egyet.

- Persze, amikor a házunkba hoztad fel, akkor is csak beszélgettetek. - mondta ironikusan.

- Mindketten új életet kezdtünk. - mondtam.

- Ha új életet kezdtetek, akkor mégis milyen megbeszélnivalótok van még? - kérdezte idegesen.

- Tekintve, hogy el se búcsuzhattunk egymástól, elég sok minden. 

- Nem is kellett volna közelebbről megismernetek egymást. Az igazgatód volt, egy felnőtt férfi, te pedig egy taknyos kislány, akit kedvére dughatott a ház minden sarkában. 

Éreztem, hogy nem sokáig fogom megtartani a nyugalmamat.

- Nem is tudod, hogy milyen volt a kapcsolatunk, ugyanis megsem kérdeztél róla.

- Mégis mit kellett volna kérdeznem, hogy milyen pózban csináltátok? - emelte fel a hangját.

- Tudod mit? Hagyjuk az egész témát, nem érdekel. - sétáltam volna el, de utánam szólt.

- De érdekeljen! Te álltál le vele beszélgetni, most már vállald a következményeit! 

- Mégis miféle következményeit? Új életet kezdtünk mindketten, felnőtt emberek vagyunk, jogunk van beszélgetni a másikkal.

- Amíg az én házamban élsz, addig nincs jogod semmihez! - kiabálta.

- Bárhol nyugodtabb életem lenne, mint itt.

- Fejezd be a hisztizést! Mindig is a legjobbat akartuk neked, mindent miattad tettünk, te pedig ezt felrúgnád egy kaland miatt! Kitudja mit csináltatok a beszélgetés után! 

- Mindketten mentünk a saját dolgunkra! Nem tudom, te mégis mit képzelsz magadról, hogy ilyen dolgokkal vádolsz meg engemet?! Ian a párom, őt szeretem, sosem csalnám meg őt.

- Akkor viselkedj is úgy! Ne találkozz többet Mr. Blackkel! 

Nem terveztem több találkozót az említett férfivel, de ez a beszélgetés nagyon felhúzott engemet. Miért ne beszélhettem volna vele évek elteltével? Eleinte én sem akartam, de jobb volt, hogy átestünk rajta.

Nem értettem az anyám viselkedését. Tudta, hogy szerettem Iant, és mégis azt feltételezte rólam, hogy eldobtam volna mindent a régi emlékek kedvéért.

Igaz magam sem tudtam mit akartam, viszont azt igen, hogy senkit sem akartam megbántani.